Egy csepp boldogság, egy szál rózsa (BEFEJEZETT)

8. Fejezet

– Szeretlek Shawn. – bújtam hozzá.
– Én is téged, drága menyasszonyom. – simogatta a hátam hatalmas kezével. – Én is téged.

– Nem akarok megszakítani semmit, de a legjobb az lenne, ha most Dorothy megkapná a záróját és eltűnnétek úgy 1 teljes hétre. – lépett mellénk Andrew. – Tudjátok, a sajtó meg a rajongók... Meg lesznek őrülve. – forgatta a szemeit.
– Jobb, ha pakolok is. – fordultam a kórterem irányába. – Gyere Shawn... – húztam magam után.
– Jövök már. – ért utol két lépésben, óriási vigyorral az arcán.

Amint beléptünk az ajtón, tudtam mi következik. Rögtön az ajkaimnak esett, eszméletlenül erősen és szenvedélyesen csókolt. Beleharaptam egy aprót az ajkába, mire még szorosabban tartott.
– Annyira hiányoztál. – döntötte homlokát az enyémnek.
– Te is nekem. – mosolyogtam boldogan.
– Ahj, de hülye vagyok! – csapott ingerülten a combjára.
– Mi a baj? – néztem rá furcsán.
– Jövök mindjárt, ne mozdulj! – tette fel mutatóujját gyermekies mosollyal az arcán.
– Rendben... – nevettem el magam idegesen.

Amíg Shawn távol volt gyorsan összepakoltam a ruháim, betettem mindent a táskába, ami az éjjeliszekrényen volt és felvettem egy halványrózsaszín ruhát, mert elég érdekesen néztek volna rám az emberek, ha a kórházi ruhámban mentem volna ki. Igen, egy rusnya, fehér akármiben kérték meg a kezem. Hogy bántam-e? Egy kicsit. Érdekelt? A legkevésbé sem...

– Itt vagyok. – rohant be lihegve mellém. – Hoztam neked valamit. – jelent meg arcán a tipikus szívdöglesztő mosolya. Majd előhúzott egy kicsit viseletes rózsát a háta mögül. – Tudom, kicsit megviselt szegény, de arra gond... – itt belevágtam a szavába.
– Köszönöm. – gondolatok millió suhantak át az agyamon. Tudtam, hogy mire gondolt. – Arra gondoltál, hogy mi is ilyenek vagyunk. Kicsit megviseltek, de élünk és összetart minket valami láthatatlan, de annál erősebb kötelék. Ami azt a szerencsétlen virágot köti a szárhoz.
– Nem erre gondoltam. – nevetett fejrázva. – Túl költői vagy, de ha te ezt látod benne, akkor jó. Ha neked ennyit jelent egy szál rózsa...
– Le fogom préselni... – néztem még mindig megbűvölten a virágot.
– Szóval, Andrew mondta, hogy el kellene tűnnünk egy teljes hétre... – dörzsölgette a tenyerét. – Hozzám költöznél egy hétre? Hogy lássunk milyen együtt élni, meg különben is, már a menyasszonyom vagy, tehát...
– Tehát mi? – ráncoltam a szemöldököm.
– Csak jó lenne veled együtt lenni huzamosabb ideig, meg tudom, hogy két hétig nem dolgozhatsz. Én is szabad leszek, minden adott. Ennél többet kívánni se lehetne. – mosolygott.
– Hogy tudsz ennyire édesen beszélni? – néztem az ajkait, ahogy formálták a szavakat.
– Eddig is így beszéltem veled, amikor nem volt elborulva az agyam. – kezdte haját piszkálgatni.
– Tudom, de... – sóhajtottam fel.
– De?
– De most mégjobban szeretlek, ha ez lehetséges. Mindig egyre jobban beléd szeretek. – néztem arcát, majd hideg ujjaim végigfuttatam éles álcsontján.
– Dor... – hunytam le szorosan a szemét, miközben megremegett a szája.
– Igen? – ijedtem meg. – Valami rosszat csináltam? – elengedtem az arcát és hátráltam egy lépést.
– Nem, sőt. Ez túl jó volt. – nyelt nagyot, mire elégedetten elmosolyodtam. – Csak, annyi, hogy ne most. Még egy fél óra...
– Jólvan. – nevettem fel. – Mehetünk? – ragadtam meg a táskám és indultam az ajtó felé.
– Majd én. – vette ki a kezemből az említett csomagot és kinyitotta nekem az ajtót.

– Mit fogunk csinálni egy teljes hétig a házban? Vagyis, konkrétan be leszünk zárva... – fordultam Andrew-hoz, aki az anyósülésen ült, mellette a volánnál az egyik sofőr, akivel még nem találkoztam, de nem tulajdonított nekem nagy jelentőséget, ami így kölcsönös volt.
– Csak ellesztek. Örülj, hogy pihenhetsz. – vont vállat a menedzser és ezzel el is intézte a kérdést. Király.
– Ne aggódj Dor, vannak terveim. – kacsintott rám Shawn kacéran, mire rácsaptam a combjára, hogy fejezze be. – Jó, oké cica... – tette fel a kezét védekezően, amit csak egy szúrós pillantással nyugtáztam. Minden a régi, ugyanúgy kommunikálunk, mint előtte, ugyanúgy néz rám, ahogy előtte. Én pedig mégjobban szeretem őt, ha ez lehetséges. Márpedig az, mert érzem. Óvatosan rákulcsoltam ujjaim az övire, kaptam is egy Mi a franc... nézést. Furcsa vagyok, tudom.
– Furcsa vagy. – na mit mondtam.
– Tudom.
– De én így szeretlek.
– Shawn, nyálpartit ne, köszi! – fordult hátra Andrew.
– Értettem. – forgatta a szemeit.
– Eltanultad tőlem. – kuncogtam.
– Mit? – nézett értetlenül.
– A szemforgatást. Rossz hatással vagyok rád. – nevettem továbbra is.
– Te nagyon is jó hatással vagy rám, jobbal, mint gondolod.
– MOST MONDTAM, HOGY NEM KÉREK NYÁLPARTIT! – tárta szét a kezét a mendzser, mire méghangosabban nevettem. – EZ MEG MEGFULLAD A RÖHÖGÉSTŐL, DOROTHY, UGYE TUDOD, HOGY NEM VICCES MÁS NYOMORÁN NEVETNI?!
– Hát ez kész... – csapkodtam, mit egy komplett idióta.

Könnyeimet törölgetve szálltam ki a kocsiból, vagyis szálltam volna ki, ha nem lettek volna több százan Shawn háza előtt. Király.
– A terv, az, hogy Bill csinál utat, – á, szóval Bill. – Jason pedig kijön a házból Bennel és akkor be tudtok majd menni.
– Kijönnek a házból? – lepődtem meg.
– Szerinted teljesen őrizetlenül van hagyva egy világsztár háza, amikor elmegy otthonról? – mondta unottan Andrew.
– Őszintén? Igen. – vontam vállat. Idő közben tényleg két, szekrény méretekkel vetekedő férfi jött ki a kapunk, mire mintha valami szuperburok lenne körülöttük, az emberek automatikusan távolodni kezdtek.
– 3, 2, 1, gyerünk! – mondta Bill, majd kiszálltunk Shawnnal. Minden nagyon gyorsan történt, zúgott a fejem a sok ember hangjától és kérdéseitől, a torokom összeszorult a pániktól, hogy bármelyik pillanatban fellökhetnek és bármi történhet velem. Szinte láttam magam ahogy összetapsonak, ami nyilván nem történt és nem is történne meg, de majdnem eluralkodott rajtam a pánik. Szerencsére alig 20 métert kellett megtennem, és hamar beértünk. Olyan erősen szorítottam Shawn kezét, hogy ujjai elfehéredtek és jég hideggé váltak.
– Minden oké? – nézett mélyen a szemembe, csak aprót bólintottam és halvány mosolyt erőltettem az arcomra. – Ez nem igazi. – mutatott a számra. – Engem nem tudsz átverni. – rázta a fejét. – Bármit elmondhatsz, tudod... – Mondd, mi a baj? – emelte meg ujjaival állam.
– Én csak... Nem is tudom... Borzalmas volt, alig hallottam, nem kaptam levegőt, azt hittem megfulladok, láttam a saját halálom. – túrtam a hajamba idegesen.
– Pánikroham. – mondta ki egyszerűen. – Nekem is volt, nem is egyszer. 7-8 éve, akkor kezdődött, amikor egyre híresebb lettem, egyszerűen nem bírtam.
– Tudom, hogy pánikroham. De még sosem volt ilyenem és... Nem akarok gyógyszereket szedni...
– Nem is kell, Édesem. – csókolta meg a homlokom, úgy hogy forró ajkai érintésére kirázott a hideg.
– Ez jobb volt minden gyógyszernél. – karoltam át a nyakát.
– Tudom. – mosolygott önelégülten. – Most jön az a rész, hogy Shawn, már megint elrontottad a pillanatot, ugye? – nézett rám félve.
– Nem, nem rontottad el, ezzel teszed őket teljessé. – fúrtam fejem a vállába, majd óvatosan cirógatni kezdtem a nyakát.
– És még azt hittem, hogy én akarok folyton szeretkezni. – súgta a fülembe. – Mindegy, úgysem szeretkeztem még menyasszonnyal. – kapott fel és már vitt is a szobájába. Szabályosan berúgta a háló ajtaját, miközben még mindig tartott és szüntelenül falta az ajkaimat.
– Szeretlek. Nagyon-nagyon szeretlek. – mondtam halkan, két csók között. Aztán hirtelen kikerekedtek a szemeim és óvatosan eltoltam magamtól.
– Valami baj van? – ráncolta a szemöldökét.
– Kérlek, tegyél le. – nyeltem nagyot, majd letett a földre. – Ezt nagyon nem így terveztem... – sóhajtottam.
– Istenem. Anya! Mit keresel itt? – vált Shawn ingerültté.
– Nyugi. Semmi baj. – érintettem meg a vállát és elmosolyodtam. Némileg megenyhültek a vonásai.
– Üdvözlöm Mrs. Mendes. Dorothea Elizabeth Martin vagyok.
– Szia, csak Karen, semmi Mrs. Mendes, rendben? – mosolygott biztatóan.
– Rendben. Örülök, hogy megismerhetlek, Karen. – fogtam vele kezet.
– Részemről a szerencse Rothie. Hívhatlak így, ugye?
– Természetesen. – egyedül Donuty néni hívott így eddig. Ezek szerint ez most megváltozik.
– Ne haragudjatok, látom megzavartam valamit. Csak gondoltam, ha már ilyen jó a kapcsolatotok, Édes fiam, akkor bemutathattad volna. – tette karba a kezeit Karen.
– Bocs, anyu. – hajtotta le a fejét. Eszméletlen aranyos volt, akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra.
– Gratulálok nektek, mutasd a gyűrűt, Rothie, drága. – végtelen kedvesség áradt a hangjából, lágyan megfogta a kezem és úgy csodálta az említett ékszert. Már tudom, kitől örökölte Shawn a kedvességét. – A te kezeden még szebb. Csodálatos.
– Ott volt anyukád, amikor vetted a gyűrűt? – néztem a mellettem álló fiúra.
– Nem egészen. – mosolyodott el.
– Ez az én gyűrűm volt, előtte pedig Shawn nagymamájáé, az anyósomé. Ez amolyan hagyomány. – vont vállat. – Ha lesz fiatok, neked is meg kell majd válnod tőle.
– Köszönöm, Karen. – néztem rá hálásan.
– Mit köszönsz? – vágott furcsa képet.
– A bizalmat, hogy 0 ismeretség nélkül rábólintottál arra, hogy megkérje a kezem és elvigye a gyűrűt. Viszont én először nemet mondtam... Sajnálom.
– Fiam, ő csodálatos. – mutatott rám, mire zavartan felnevettem. – És én kétlem a 0 ismeretséget.
– Ezt nem egészen értem...
– Emlékszel még egy idősebb hölgyre? Hosszú, ősz haja és kék szeme volt. Valamilyen agresszív bélkitüremkedése volt, nem tudtátok megmenti. Ő volt a szomszédunk, Milly néni. Voltunk bent nála, én beszéltem is veled, ahogy Manny, a férjem is. Shawn nem volt ott.
– A kezem alatt hunyt el Milly néni? – suttogtam. – Jézusom, borzalmasan sajnálom. – temettem arcom a tenyerembe.

Halihó!! Hogy vagytok? Itt az új rész, remélem tetszett nektek. Szép estét! 🌹🥀 Dorina ❤️