Egy csepp boldogság, egy szál rózsa (BEFEJEZETT)

45. Fejezet

– Hogy kerül ide a kedvenc pólóm? – emelt ki egy piros UnderArmour felsőt.
– Ez a kedvenced? – néztem elképedve.
– Igen, miért?
– Azt hittem a kék a kedvenc színed.
– Csakis egy árnyalat. Azt nem adja vissza semmilyen anyag. Ez pedig a te szemed.
– Shawn, eljegyeztél, szükségtelen bókokkal elárasztanod, már a tiéd vagyok. És ne akard tönkretenni az idegrendszerem, így is elég érzékeny vagyok.
– Viszont a nemlétező önbizalmadnak jót tesz. Elmentem zuhanyozni meg öltözni. – kapta fel a pólót és egy fekete rövidnadrágot.

Megfogtam a naplót, és beletettem a kukába. Semmi szükségem erre a könyvre, hiszen túlnyomó részt Michael van benne. És még a nevétől is elkap az akut hányinger.

– Remélem tudod, hogy este indulok Manchesterbe. – sétált ki a fürdőből szomorkás mosollyal. – Négy körül legkésőbb haza kell mennem.
– Tudom. – utánoztam az arckifejezését. – Mikor jössz vissza Kanadába?
– Csak 3 nap, semmi több. Aztán irány Vancouver, dupla show, Ottawa, és Winniepeg. Majd jövök vissza Torontóba. Egy hét múlva itthon leszek.
– Az annyira nem sok, kibírom. – vontam vállat.
– Ez az utolsó turném, ígérem. Nekem is elegem van már belőle. De amit hazaérek konkrétan mehetünk is Londonba a NOT-ra. – gondolkozott tovább.
– Szuper, addig beleásom magam az újabb tanulmányokba, hogy tisztában legyek mindennel az előadásokon. – vigyorodtam el. – Amint elmész, hozzá is látok.
– Imádom, hogy ennyire boldog vagy attól, amit csinálsz. Sose und meg! – simította meg az arcélem. – Hatalmas űrt hagy maga után, egészen addig, amíg nem találsz valakit, aki kitöltse. De ha előbb van a nagy boldogság, mint az űr, akkor nem tudom, hogy mit lehet kezdeni. – utalat arra, hogy kitöltöm a vérző lyukat a lelkében.
– Imádom, hogy ennyire szeretsz metaforákban beszélni. – pusziltam meg a nyakát, mire megborzongott.

A nap hátralévő részében egymást boldogítottuk a hülységeinkkel. Olyan jól elvoltunk, hogy Shawn 6 órakor rohant haza pakolni, 8-kor pedig indult a gépe az Egyesült Királyságba.

Az egy hétben, amíg Shawn koncertezett pontosan azt csináltam, amit elterveztem. Tanulmányokat és cikkeket bújtam, sokat aludtam, futottam, egyszóval tökéletesen kipihentem magam, és a közérzetem annyira jó volt, mint még talán soha. Egyedül Shawn hiányzott, de ő kegyetlenül. Sokszor beszéltünk telefonon, videochaten, vagy üzenetben, de persze, hogy az nem olyan, mintha itt lenne mellettem és megérinthetném a puha bőrét. A fénylő haját. Végigvezethetném az ujjam az apró ráncokon a homlokán. Fogahtnám a kezét. Érezhetném a jelenlétét...

Szükségem volt erre a pár napra egyedül. Összekapartam magam és végre két lábbal voltam a földön, nem pedig méterekkel felette. Kicsit elhomályosult a világ körülöttem, mióta megismertem Shawnt.

A reptéren egy pohár karamellás frappè-val a kezemben üldögéltem, és Shawnra vártam. Július 10, reggel nyolc harminc. Elvileg most kell landolniuk. Annyi ideje lesz szegénynek, hogy hazamenjen, és megfogjon egy másik bőröndöt, amit összekészítettem neki, és ott legyen 3 órát, majd indulunk Londonba a NOT-ra. Mivel a város legkülönbözőbb pontjain lesznek a rendezvények a vőlegényem ragaszkodott a sofőrhöz, amiről nagy nehezen lebeszéltem. Amikor ekkora rendezvény van a városban, tömegközlekedéssel 10-szer gyorsabb eljutni bárhová is. A nagy tömeg iszonyatos dugókat von maga után, ami alapjáraton is jellemző a fővárosra, nemhogy megemelkedett létszám esetén.

A lépcsőn Shawn lépked le, hosszú lábait fekete farmer takarja, felsőtestén lenge, fehér póló van. Arcát napszemüveggel próbalja lepelzni, ami csak még nagyobb feltűnést kelt, hiszen fedett térben tartózkodunk. Boldogan sétál felém, mikor megpillanat, én pedig ugyanígy teszek, felpattanok a helyemről.

– Hiányoztál, Gyönyörűm. – ölelt át jó szorosan.
– Te is nekem. – mélyen letüdőztem az illatát, ami ugyanolyan mámorítóan hatott rám, mint máskor. Úgy éreztem, a lábaim elemelkedtek a földtől, újra lebegek, a szemeim pedig csak egyetlen pontot képesek tisztán látni, ez pedig Shawn. – Félelmetes, hogy milyen hatással vagy rám. – suttogtam a vállába.
– Hm? – ráncolta a szemöldökét.
– Semmi. – ráztam a fejem.
– Hallottam ám. – mosolyodott el, majd még szorosabban húzott magához.

– Biztos bepakoltál mindent? – nézegette a gardróbját, majd a fürdőben pakolgatta a pipereszereit.
– Igen, biztos. És te foglaltál szállást?
– Öhm, izé... Aha. – nézte a plafont.
– Ahj, Shawn, nem lesz helyünk sehol, minden tele van... Mehetünk anyámékhoz.
– Mehetnénk, de tudod, nagy előny, ha a neved Shawn Mendes. – kacsintott, majd kivette a telefonját a zsebéből és eltűnt a folyosón.

– Na, ki szerezett lakosztályt egy hétre közel Linéék házához? – jött felém boldog mosollyal, kitárt karokkal. – Hát persze, hogy a te egyedi, csodálatos, utánozhatatlan és tökéletes vőlegényed.
– A szerényt kifelejtetted. – forgattam a szemeim nevetve.
– Ja, tényleg, szerény is. – nevetett ő is, majd karjaiba zárt. – Mennyi idő is telt el a lepedőrepesztés óta? – nézett rám kaján mosollyal.
– Azt hittem a terhességi teszt miatt kérdezed. Még nem tudom megcsinálni. Egy hete és egy napja volt.
– Mikor kellene... Tudod. – mondta pipacsvörös arccal.
– És én vagyok prűd. A menstruáció természetes dolog, nem kell így beszélned róla. – szúrtam le. – Egyébként még 5 nap. Akkor lehetne tesztelni is.
– Értem. – bólintott. Zavarban voltunk mindketten. Nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel. Visszatekintve persze kár volt ennyit lovagolni a dolgon, de akkor nem tudtunk mit kezdeni a ténnyel. – Mikor indujunk? – dobott be egy mentőkérdést.
– Szerintem most azonnal. – pillantottam az órámra, majd szisszenve konstatáltam, hogy eléggé késésben vagyunk.

Az útunk igazán nyugodtan telt. Csak páran kértek képet és aláírást, a kései időpont miatt az emberek nem élő hírességfelismerő-detektorként, hanem inkább zombik módjára jártak-keltek a reptéren, amit cseppet sem bántunk. Felszállás után rögvest elaludtunk mindketten. Hajnali háromkor landoltunk. A transzfer elvitt minket a hotelhez, gyorsan becsekkoltunk, majd fáradtan nyúltunk el a gigantikus franciágyon, ami a szoba közepére volt helyezve, előtte hatalmas ablakokkal, amik az éjjel is vibráló város fényeit engedték beszökni. Igazán csodálatos volt, csak a fáradtság miatt képtelen voltam értékelni, azonnal elnyomott az álom, nem küzdöttem ellene.

A hajnal első fényei kezdtek beszűrődni az ablakon, gyorsan felkeltem, és behúztam a sötétítőket. Próbáltam visszaaludni, de valahogy sehogy sem volt kényelmes, borzasztóan feszültek a melleim. Mindig is utáltam ezt az érzést. Shawn nyugodtan szuszogott mellettem, így úgy döntöttem, hogy őt figyelve megpróbálok aludni. És itt a próbálokon van a hangsúly.

A visszaalvás sehogy sem akart sikerülni, így felfedezőtúrára indultam a szobában. Végigjártam a nappalit, az étkezőt és a konyhát, a másik hálót és megnéztem mindkét fürdőszobát is. Végül a nappaliban álló fotelre telepedtem le. A kávém fogyasztása közben a hotel brossúráját olvasgattam. Örömmel állapítottam meg, hogy ez is valami nagyom elit hely, így nem kell tartanunk az idegesítő rajongóktól.

A telefonomon mégegyszer elolvastam a mai NOT programokat, majd írtam anyáéknak és a bátyáméknak, hogy épségben megérkeztünk, csak nagyon fáradtak voltunk, ezért nem jelentkeztünk. Ma első körben a megnyitó ünnepségen kell megjelenni, ahová természetesen Shawnt is magammal fogom rángatni, akár tetszik neki, akár nem. Délben kezdődik az egyik klinika dísztermében, a belvárosban. Apropó, belváros. Gyorsan az ablakhoz mentem, hogy belőhessem hol vagyunk, mivel este kábább voltam egy drogos kamasznál.

Valaki kopogott az ajtón. Szerencsémre köntösben voltam, így nem kellett hirtelen keresnem semmilyen ruhadarabot. Kinéztem a kis ablakocskán, majd kicsit furcsa tekintettel nyitottam ajtót. Shawn még reggelit is rendelt. Kész csoda ez az ember.

– Édesem? – kezdtem ébresztgetni. Apró horkantással jelezte, hogy ébren van, csak nem tud magához térni. Tudtam mit kell tennem. A mindig hideg tenyeremmel megtapogattam a hátát és mellkasát. Azonnal kipattantak a szemei. – Jó reggelt! – mosolyogtam rá ártatlanul, mintha mi sem történt volna.
– Legközelebb inkább kávéízű csókokkal ébressz, ha kérhetem. – dünnyögte.
– Azt is kaphatsz. – vontam vállat, majd a számat az övének nyomtam. Apró somollyal jelezte, hogy ez nagyon is tetszik neki. – Szeretlek.
– Én is szeretlek.