Egy csepp boldogság, egy szál rózsa (BEFEJEZETT)

12. Fejezet

– Tudod mit? Elviszlek haza, átöltözöl és elmegyünk vásárolni meg kávézni vagy moziba, tudod, ilyen felejtős-barátnős progi... Benne vagy? – nézett rám tágra nyílt, barna szemekkel.
– Persze, idejét sem tudom, hogy mikor csináltam ilyet utoljára. Menjünk. – álltam fel izgatottan.

– Nem kéne szólni Shawn-nak? – húztam a szám, amikor felvettem a cipőm.
– Ha ragaszkodsz hozzá...– sóhajtott fej rázva, majd felrohant a lépcsőn. Rekordgyorsasággal vissza is tért.

– Mit mondott? – kérdeztem kíváncsian.

– Semmit, inkább gyere, menjünk.– szabályosan kirángatott a házból. A házból, amiben szinte csak veszekszünk Shawn-nal. Akárhányszor jövök ide, mindig síráshoz közeli állapotban hagyom el az épületet. Szeretném azt hinni, hogy a ház hibája, hogy egy átkozott hely, de sajnos nem így van, Lehet, hogy a mi kapcsolatunk átkozott...

– Min gondolkozol ennyire? – fordította felém mosolygós arcát. – Olyan letörtnek tűnsz...

– Miért ilyen velem mindig? Miért nem tudunk egy olyan normális kapcsolatban élni, ahol nincsenek folytonos veszekedések, nincs ennyi félreértés, nem ilyen hirtelen haragú és indulatos Shawn? Miért akar mindent egyszerre? Kezdem azt hinni, hogy kapuzárási pánikja van 29 évesen. – túrtam a hajamba idegesen. Közben megérkezett a taxi. Beültünk és lediktáltam a címemet. A sofőr hála istennek nem ismert fel minket. Vagy csak jó fej volt és látta, hogy milyen pocsék állapotban vagyok.
– Talán azért, mert az van neki... Te vagy az orvos, a pánikbetegség nem idézhet elő ilyesmit?
– Shawn még mindig pánikbeteg? – kerekedtek ki a szemeim. – Nekem azt mondta, hogy meggyógyult, hogy teljesen vége... – a hangom elcsuklott. Hazudott nekem, megint.
– Ahj, drágám. – fogta meg a kezem biztatóan. – Minden rendben lesz, oké? Ne sírj, az nem old meg semmit.
– De miért kellett hazudnia? Basszus, orvos vagyok, megértem, ha beteg. – erőteljesen dörzsölgettem az arcom, hátha jobb lesz, de sajnos nem lett jobb.
– Miután nemet mondtál... Tudod, hazament és felhívott. Nagyon rosszul volt. Azonnal jöttem a következő géppel, tudtam, hogy hatalmas a baj. Épp időben érkeztem. Már ott tartott, hogy a nyugtatós dobozokat szorongatta... Be akarta venni őket, mind.

– Tessék? – szinte felzokogtam. – Öngyilkos akart lenni miatt?
– Inkább az érzések miatt, amiket kiváltottál belőle. Még sosem volt igazán szerelmes. Mindig csak melléraktak egy modellt vagy egy énekest, hogy nehogy melegnek titulálják... Egyiküket sem szerette, csak Haileyt. De neki meg a hírneve kellett, hogy felfigyeljen rá több ügynökség, Shawn egy ugródeszka volt neki, amit kicsit feljebb került a ranglétrán, azonnal otthagyta és Bieber karjaiba omlott. El is váltak nem sokkal később. – Camila rezzenéstelen arccal mesélte Shawn szerelmi életét. Ami valljuk be, nem volt túl biztató. – Rengeteg csalódás érte, sosem szerették őt igazán.

– Akkor ezért ilyen velem? – remegtek az ajkaim.

– Igen, pontosan.
– Szeret, talán túlságosan is és attól fél, hogy elveszít. Próbál magához kötni, megkérte a kezem, most meg gyereket szeretne, meg kellene értenie, hogy én ezek nélkül is feltétel nélkül szeretem. Nem kell semmilyen biztosíték, nekem elegek az ő szavai. Mert őszinte, rendes srác, nagyon tudja, hogy hogyan éreztesse velem azt, hogy mennyire szeret. De minden az én hibám... Én nem tudom éreztetni, hogy mennyire szeretem, ezért akarja mindezt. – beszéltem az anyósülés hátuljába. Mila hallgatott, közben a kezemet szorongatta.
– Érted te, nem kell magyaráznom. Okos nő vagy, ebből is látszik. Csak szeresd őt, ahogy tudod, de ne hagyd magad, ne menj bele olyan dolgokba, amibe nem szeretnél. – megérkeztünk. Gyorsan fizettem és kiszálltunk. Letöröltem a könnyeim, halvány mosolyra húzódott a szám. Rég voltam már otthon.

– Ez az, ebben lakom. – mutattam a nagy, modern kissé brites tömbre. – Gyere. – intettem Camila– nak. Kinyitottam az ajtót és elindultam a lépcsőn. Sosem használom a liftet.

– Mondd, hányadikon laksz? – állt meg az egyik lépcsőfordulóban az oldalát fogva. – Mindjárt kiköpöm a tüdőm.

– A következőn van a lakásom. – nevettem kimerültségén.

– Ahj, ne már... – lassan szedte a fokokat, perceken belül már az ajtóm előtt szerencsétlenkedtem a kulcsokkal.

– Na, végre! – kiáltottam fel boldogan, mikor kattant a harmadik zár és végre bemehettünk.

– Érezd magad otthon, pár perc és összeszedem magam. Esetleg kérsz valamit inni? – mondtam el a szokásos mondatokat.

– Nem, köszi.– legyintett. – Itt várlak.– ült le a kanapéra.

Bementem a gardróbba. Felvettem egy fehér szoknyát és egy fehér toppot a hőségre való tekintettel, cipő-ügyileg egy barna, vastag sarkú magassarkúra esett a választásom. Átmentem a fürdőbe. Az arcom borzalmasan festett, így gyorsan megmostam és egy egyszerű, de a sírás nyomait elfedő sminket vittem fel, az egészet egy rozsda színű rúzzsal koronáztam meg, a hajamat laza kontyba fogtam, máris sokkal normálisabban néztem ki.

– Kész vagyok. – léptem ki a fürdőből és Mila-ra mosolyogtam.
– Hű, ez gyors volt. – bólintott elismerően. – És nem mellesleg gyönyörű vagy.
– Köszönöm, kedves tőled. Mehetünk? – nyúltam a táskámért. Válaszként csak az ajtó felé indult és tárcsázta a taxihívó központot. (Van ilyen szó? Segítsetek, nem jut eszembe, ennek mi a pontos neve? szerk.)

– Hová is megyünk pontosan? – kérdeztem meg a mellettem álló lányt várakozás közben.
– Ha rajtam múlik, akkor enni. – nevetett fel. – Folyton ennék, borzalmasan nézek ki... – mutatott végig az abszolút vékony testén.
– Most viccelsz, ugye? – ráncoltam a szemöldököm.
– Öhm, nem!? – tárta ki a karja, amolyan miért viccelnék stílusban.
– Camila, csodás alakod van, ne panaszkodj. – érintettem meg a vállat, mire csak fújtatott egyet és elnevette magát. – Mindenki ezt mondja, mégis olyan kövérnek érzem magam...
– Tanulj meg hinni másoknak is. Jó, ha van önkritikád, de a felesleges önmarcangolás depresszióhoz vezet.

– Te nem sebész vagy? – fordult felém.
– De igen. Azt ne mond, hogy zsírleszívást szeretnél, azt csak egy bizonyos testzsír százalék felett csinálunk, aminek a felét sem ütöd meg. – ráztam a fejem vadul.
– Neeem, nem azért mondtam.– húztam meg az e-t. – Csak az előző mondatod úgy hangzott, mintha pszichológus lennél.

– Hallgattam pszichológiát is, de nem fogott meg, így nincs belőle diplomám.– vontam vállat.– Jobban érdekelnek a konkrét dolgok.
– Á, értem. Szóval, valami étterembe megyünk, még én sem tudom pontosan, hogy hová. – dörzsölgette a tenyerét.

– Csak a gyorséttermektől a kímélj, kérlek. A gondolatuktól is rosszul vagyok. – túrtam zavartan a hajamba. – Tudod mit? Megmutatom neked hol találkoztam Shawn-nal, menjünk a Hannah's-ba! – mondtam egy kicsit hangosabban, mint ahogy elképzeltem.

– Oksi, ez nagyon tetszik. Legalább megismerem a te verziódat is. Alig várom.– vigyorgott.

– Tudod, ahhoz képest, hogy ma találkoztunk először, úgy érzem, mintha ezer éve ismernénk egymást. Oké, hogy én régóta követem az életed, de azért ez mégsem olyan.

– Én is így érzek. Amikor Shawn mondta, hogy megismert téged és hogy mennyire jó fej vagy, meg aranyos, kedves és okos meg tudod, a többi dolog, amit a szerelmes pasik mondanak, nem hittem neki. Azt hittem te is csak a pénzére meg a hírnevére hajtasz... Óriásit tévedtem. És azt hittem, hogy majd megtiltod, hogy tartsa velem a kapcsolatot, mert féltékeny leszel... És semmi. Sőt, most együtt megyünk kajálni. Pedig a legtöbben utálják, ha a párjuknak ellenkezőnemű barátai vannak, de te nem vagy féltékeny. Igazából ezzel is azt mutatod ki, hogy mennyire szereted és hogy maximálisan megbízol benne, de ez a barom egyszerűen nem veszi észre. Pont azért, mert ő is nagyon szeret téged. Új neki a kölcsönös szerelem, ezért viselkedik így veled...

Halihó!!! Meghoztam az új részt, remélem tetszik nektek <3 Legközelebb a That's what my therapist say-be hozok részt, vagy ma vagy holnap. Szép reggelt/napot/estét/mindent nektek! Dorina