Egy csepp boldogság, egy szál rózsa (BEFEJEZETT)

16. Fejezet

– Jó éjt, Életem.
– Most hívsz először így.
– Mert most érzem először így igazán, hogy te vagy a mindenem, te vagy az életem értelme.
– És ehhez az kellett, hogy beleragaszd a vattacukrot a Givenchy pólómba? Mert akkor hamarabb is megtehetted volna.
– Nem, ehhez le kellett telnie a 2 napnak az eljegyzésünk után, hogy feldolgozzam, hogy mennyire szeretlek.
– Szép álmokat. Aludj jól.
– Csak jól alszom, ha te mellettem vagy. Jó éjt.

Az ébresztőm szokásos hangjára ébredtem. Unottan csapkodtam az éjjeliszekrényemen pihenő telefont, de nem hallgatott el, így kénytelen voltam kinyitni a szemeim. A mellettem fekvő Shawn, valami csoda folytán nem ébredt fel az idióta csörömpölésemre, így próbáltam a lehető leghalkabban elhagyni a szobát.

Camila is aludt még, akár egy kisgyerek. Nagyon apróra összehúzta magát és úgy nézett ki, mint egy hajas gombóc. Halkan nevettem rajta, majd a konyhába mentem és főztem mindenkinek kávét. Mivel a konyhából tökéletes rálátásom nyílt a lányra, örömmel konstatáltam, hogy ébredezik.
– Jó reggelt, Mila! – ültem le mellé egy-egy csésze kávéval a kezemben, az egyiket természetesen neki nyújtottam.
– 'Reggelt és köszönöm. – ásított. – Köszönöm a kávét meg úgy mindent, nem sok mindenre emlékszem a tegnapból és a fejem is hasogat. Bocsi, ha valami sértőt vagy félreérthetőt mondtam, nem hinném, hogy komolyan gondoltam volna. – alig tudta nyitvatartani szemeit, annyira álmos volt.
– Ezen nincs mit megköszönni, te is megtetted volna értem. Hagylak ébredezni, felketem Shawnt, ki fog hűlni a kávéja. – végigsimítottam karján, majd felálltam és visszamentem a hálóba.

Egy darabig csak néztem az alvó férfit, néztem őt, majd a gyűrűmet, próbáltam felfogni, hogy ő az enyém, nem tudja tőlem elvenni senki és  ugyanígy érez. Lassan végigvezettem az ujjaim a csupasz nyakán, majd beletúrtam az így is enyhén kócos hajába. Megsimítottam az arcélét, majd lassan megcsókoltam, mire csak egy jóleső hümmögést kaptam válaszul.
– Jó reggelt. – néztem az álmos szemeibe. Ajkai lassan elnyíltak és próbálta összerakni, hogy mi történik körülötte. Halványan elmosolyodott és álomittas, rekedtes hangon duruzsolt egy Jó reggelt-et. – Hoztam neked kávét, tessék. – tettem le mellé.
– Megint felvehetem a vattacukros pólóm, ez az! – nevetett halkan. – És köszönöm.
– Szerintem van egy-két férfiruhám valahol...
– Mi? Kié? – ült fel az ágyban. – Nem veszem fel a volt pasid ruháját, felejtsd el.
– Nyugi, Danielé és még egyszer sem voltak rajta. Pont azért vannak itt, mert túl elővigyázatos és fél, hogy elkevernék a poggyászát, ha meglátogatna és pont olyan fukar tud lenni, mint Apu... – forgattam a szemeim.
– Nem olyan nagyvonalú, mint én. – nevetett.
– Hallod, olyan jókat nevetsz a saját poénjaidon... – néztem rá értetlenül. – Inkább megkeresem a ruhákat. – indultam a gardrób felé.

Valahol a ruhászekrényem legmélyebb bugyraiban találtam egy zacskót, amiben pár férfiruha volt. A nadrágok biztosan kicsik lennének Shawnra, kivinni is felesleges, így csak fogtam egy fehér pólót egy alsónadrágot. Egy próbát megér, a nadrágját meg felhúzhatja mégegyszer.
– Tessék. – fektettem a darabokat az ágyra.
– Szerinted – emelte fel az alsónadrágot, ami valóban egy csöppet pici volt. – ebbe belefér? – tudtam mire gondol.
– Istenem, Shawn. – támasztottam meg a fejem, közben a vállaim rázkódtak a röhögéstől. És bekapcsolódott még egy női hang. – Te tök hülye vagy, itt áll mögöttem Mila és ilyeneket mondasz?
– Nem láttam, hogy itt van... – ő már nem nevetett, sőt, kicsit bele is pirult a csak nekem szánt viccébe, hiszen más fülébe is eljutott. Vörös arccal pásztázta a földet és idegességében megmarkolta a takarót.
– Na, jól van. – lehuppantam mellé és átöleltem. – Annyira nem volt gáz, nyugi.
– Ja, neeem, dehogy. – dörzsölte meg az arcát.
– Tényleg nem, túlreagálod. Itt ruha, szedd össze magad, addig csinálok kaját. – küldtem felé egy mosolyt, majd otthagytam őt.