Egy csepp boldogság, egy szál rózsa (BEFEJEZETT)

14. Fejezet

– Olyan gyönyörű dolgokat mondasz nekem mindig...
– Mert te magad is gyönyörű vagy. És, hé, én vagyok Shawn Mendes, több nyálas szöveget írtam, mint 5 fiú életében mondott volna az összes barátnőjének összesen. – mondta kicsit nagyképűen, de persze nevetve. – De te még ennél is többet érdemelnél... Csak érd be velem kérlek, mert nem tudok élni nélküled Dorothea Elizabeth Martin...

– Shawn, amúgy is elég érzékeny vagyok mostanában, ne mondj ilyeneket. – próbáltam nevetéssel leplezni a meghatottságom.
– Csak igyekszem kimutatani, hogy nem haragszom rád. – vont vállat.
– Én pedig azt próbálom kimutatni, hogy mennyire szeretlek. Mert nagyon-nagyon-nagyon szeretlek. Csak egyszerűen nem veszed észre. – mondtam csalódottan, miközben a kezét fogva sétáltam mellette.
– Tudom, hogy szeretsz, pusztán nem vagyok képes feldolgozni, hogy szeretnek. Camila rávilágított a lényegre. Magamhoz akarlak kötni, mert nem akarom, hogy megszűnjön ez az egész. Hogy szeretnek. Szerinted a dalaim miért ilyen búval baszottak? Hm? Mert én szerettem embereket, de ők nem szerettek viszont. Vagy közel sem annyira, mint én őket. Mivel egy érzelmileg szerencsétlen barom vagyok, és ezért lettem híres. – kínosan nevetett, majd megdörzsölte az arcát. – Mert a kicseszett nemlétező szerelmi életem ihletett. A fájdalom, mert mindenki, ismétlem mindenki csak belémrúgott. Még te is, amikor nemet mondtál. De már értem. Mindent értek és nem haragszom, remélem te sem. – nem mert a szemembe nézni, ami kicsit zavart. Főleg úgy, hogy tudtam, hogy még valamire nem tért ki.
– Persze, hogy megbocsájtottam. Rengeteget beszélgettem Milával, nagyon rendes volt, segített nekem és tartotta bennem a lelket. Egy kincs az a lány, tényleg. Jó lenne, ha itt lakna Torontóban. De, van itt még valami...
– Mondd csak.

– Shawn... – szorítottam meg a kezét. – Nekem bármit elmondhatsz, nem ítéllek el semmiért.
– Mire célzol? – ráncolta a szemöldökét.
– A pánikbetegségedre. – láttam, hogy kicsit mérges lett attól, hogy felhoztam.
– Camilanak megint járt a szája. – sziszegte. – Én akartam elmondani, én akartam neked megmondani, hogy már megint kiújult. De ne aggódj, el fogok menni pszichiáterhez vagy terápiára, csak ne haragudj rám.
– Shawn, én nem haragszom. Felejtsünk el minden ilyesmit, rendben? Nem haragszom és nem is fogok, nem szeretnék több feszültséget köztünk. Elég lesz az esküvőszervezéssel járó stressz.
– Hogy mi? – felkapta rá a fejét, a szemei csak úgy csillogtak. Pont ez volt a célom, jókedvre deríteni őt, mert szeretem, ha boldog.
– Jól hallottad. – bólogattam.
– De nem azt mondtad, hogy nem akarsz még esküvőt? – teljes extázisban volt.
– Ez így van, de egy normális esküvő megszervezése vagy fél év. Viszont a miénk tökéletes lesz, így biztosan lesz egy teljes év is. Addigra majd biztosan akarni fogom.
– Ezt el sem hiszem. – megölelt, majd felkapott és megpörgetett maga körül. Könnyek szöketek a szemembe, örömkönnyek voltak. És hogy miért? Mert Shawn szeme is könnyes volt. Ő is hihetetlenül boldog volt.

– Annyira örülök, hogy végre minden rendben van köztünk. – szinte szögdécseltem mellette, borzalmasan boldog voltam.
– Tudom, én is. – nevetett. – Olyan vagy, mint egy kislány, akit az apukája elvisz a vidámparkba...
– Tényleg, egyszer elmehetnének a vidámparkba, imádom a vidámparkokat. – mutogattam, mint egy őrült. – Mindent én mindenkit imádok, még azt a fát is megölelném, pedig szegény, elég rosszul néz ki. – böktem egy korhadt fa felé.
– Dor, te tök bolond vagy. – nevetett újra. – Ülj le ide, – biccentett egy pad felé – jövök mindjárt. – meg sem várta a válaszom, futólépésben eltűnt a következő sarkon, a fák mellett.

Kicsit kínosan ültem a padon. Nem igazán értettem, hogy mit szeretne, percekkel később jött vissza. Kezében egy óriási, rózsaszín vattacukorral. Kitört belőlem a nevetés.
– Shawn, én ezt nem tudom elhinni. Ez komoly? – leült mellém.
– Aha. Jó mi? – vigyorgott. – Neked hoztam, tessék. – nyomta a kezembe.
– Köszönöm. – óvatosan megszagoltam és lecsíptem belőle egy darabot. – Még sosem ettem vattacukrot. – néztem, ahogy egy kicsit ráolvadt az ujjaimra.
– Komolyan? – kerekedtek ki a szemei. – Ezt nem mondhatod komolyan. Sosem ettél vattacukrot?
– Nem, soha. Apa nem engedte, amikor kicsi voltam. – vontam vállat szomorúan.
– De már nagylány vagy és Apuci megengedi. – nézett perverzen.
– Hülye. – löktem meg a mellkasát. Azzal a kezemmel, amire rá volt olvadva az édesség. – Bocsánat, én, én nem így akartam. – kezdtem szabadkozni a tenyeremet a szám elé kapva. Shawn csak lenézett a valószínűleg méregdrága pólójára, majd lassan vissza rám. Arca komoly volt, nagyon megijedtem, hogy mindent elrontottam. Aztán hirtelen elröhögte magát. – Shawn, te nem vagy normális.
– Látnod kellett volna magad, jajj, bocsánat, nem így akartam! – utánozott fülbántóan vékony hangon. A hasát fogta a nevetéstől.
– Hogy tudsz így beszélni? Sokkal mélyebb hangom van ennél. – ráncoltam a szemöldököm.
– Tudod, egy világhírű énekessel beszélsz, jobban falsettozom, mint Freddie Mercury. – tette kezét a mellkasára.
– Shawn... – fogtam a fejem. – Ez már nekem kínos, esküsz... – a vattacukor az arcomban végezte. – na jó, ezt nem hiszem el. – hisztérikus nevetésben törtem ki. – Shawn, ez nagyon finom. – szedegettem le a darabokat az arcomról és tömtem a számba. A mellettem ülő férfi,aki a vőlegényem, ugyanezt tette. Még most is furcsa ezt végiggondolni. Aztán kisfiúsan elmosolyodott és lecsókolta a számra ragadt cukrot.

– Ezt tényleg finom. – súgta az ajkaimra, mire melegség öntött el. Ez volt életem egyik legromantikusabb pillanata. Vállába fúrtam a fejem, ami még mindig ragadt és mélyen letüdőztem az illatát.
– Úgy szeretlek. – dünnyögtem.
– Én is téged, még akkor is, ilyen bolond vagy, hogy beleragasztod azt a szép kis pofikád a vállamba. – nevetett.
– Tényleg nagyon szeretlek. – néztem fel rá. –Még sem ragadt bele teljesen az arcom. Sőt, egész jól leszedte. – simítottam végig az államon.
– Gyönyörű vagy. – ölelt át. Ott a padon, a munkahelyem melletti parkban boldogabb voltam, mint valaha életemben. Mert ő ott volt velem, Shawn Peter Raul Mendes az életem értelme. És ezt ki is mondtam hangosan, mert imádom őt és ezt a tudtára is kell adnom.

Még üldögéltünk ott egy kicsit, aztán Shawn feldobta, hogy menjünk át hozzám, már vagy este 10 óra lehetett, szóval nem volt ellenemre.
Lassan sétáltunk, csendben, egymás kezét fogva, amikor rájöttem, hogy borzalmasan éhes vagyok.
– Shawn? – pillantottam az arcára.
– Hm? – elég fáradt lehetett, láttam a szemein.
– Te nem vagy éhes?
– Én? Mindig az vagyok. – nevetett. – Gyere, elsétálunk valami menő helyre, ahová úgyis alul vagyok öltözve, acukros pólómmal, rövidnadrágommal és tornacipőmmel, de mivel én vagyok Shawn Mendes és a barátnőm éhes, megtehetem. – nevetett. – Hadd legyünk tele a lapokkal.
– Bírom amikor ilyen vagy. – bújtam hozzá, mire átkarolt.
– Milyen?
– Önmagad. Vicces, de önfelálodzó, kicsit nagyképű, de eszméleten aranyos. Olyan... Olyan Shawnos.
– Tehát Shawnos vagyok. – vakarta meg az állát. – Ezt a jelzőt sem kaptam még meg.
– Tényleg imádom, amikor ilyen vagy. – nevettem fel.

– Öhm, jó estét. – köszöntött minket egy pincér. – Van foglalásuk? – nem ismert fel minket.
– Nincsen, de szeretnénk vacsorázni. – vont vállat.
– Értem, de ez nem így működik... Egyrészt nincsenek rendesen felöltözve, másrészt nincs foglalásuk... – magyarázott.
– Nem szeretem a protekciót, de itt van Thomas? – nézett rá Shawn kedvesen.
– Milyen Thomas? – kerekedtek ki a pincér szemei.
– Mr. Reynolds, ha így tetszik. – forgatta meg a szemeit.
– Ahogy óhajtja. – szótlanul figyeltem.

– Ki az a Thomas? – súgtam Shawnnak.
– A haverom, a tulaj. – mondta lazán.
– Hogy neked mindenki az ismerősöd...

– Á, Shawn! De rég láttalak. – sétált felénk egy 40-es férfi, majd kezet fogtak. – A pincér azt mondta, hogy valami hülyegyerek jött, nem mondott nagy baromságot.
– Ez igaz. – nevettek mindketten. – Hadd mutassam be a menyasszonyom, Dorothea Martin.
– Üdv. – nyújtottam a kezem.
– Hello, Thomas Reynolds. – így történt, az, hogy rövidnadrágban vacsoráztunk Torontó egyik legdrágább éttermében. És nem zavart. Normál esetben zavart volna, de a ki kapcsolatunk már rég nem az a kategória...

– És akkor lefejeltem a mikrofon állványt, ami ráborult a nézőkre... – nevetett.
– Veled mi nem történt még meg? – néztem rá hitetlneül.
– Például még nem szeretkeztem a menyasszonyommal az ő lakásán... – pillantott rám.
– És most jött el az a pillanat, hogy azt mondom nem lehet. – sóhajtottam.
– Ó, a rohadt életbe...
– Csak vicceltem. – vigyorodtam el.
– Utállak. – csókolt meg nevetve, miközben a hátam mögött a zárral bajlódott...

Halihó!!! Újabb rész, remélem tetszett nektek, van új könyvem is, ami nagyon más témájú, de ha érdekel titeket az egészséges életmód, akkor nézzetek bele ❤️ Önpromó vége. Élvezzétek a szünetet, amíg lehet!
Dorina 🙈❤️