Egy csepp boldogság, egy szál rózsa (BEFEJEZETT)

32. Fejezet

– Ezt egy igennek vettem, jöhetsz a koncertre. – vont vállat, majd a zsebébe süllyesztette a készüléket.
– Nem azt mondtam, hogy közöld vele, hogy megyek, hanem azt, hogy kérdezd meg, hogy mehetek-e. – ráztam a fejem.
– De én azt akarom, hogy gyere, és aki itt dönt, az én vagyok. – mutatott magára, mire megajándékoztam egy szikrát szóró tekintettel, hogy tudja mennyire nagyképű volt a kijelentése. – Jó, oké. Akkor... Azért mondtam így, mert ezt akarom, mert nagyon szeretlek. – mosolyodott el a teljes fogsorát megmutatva, csukott szemmel.
– Szeretlek, te bolond. – bújtam hozzá.

– Itt jó lesz, Mr. Mendes? – pillantott hátra a sofőr, a parkolóhelyre gondolva.
– Persze. – bólintott. – Köszönjük, viszlát. – már ki is szállt és az én oldalamra kocogott, hogy kinyissa az ajtót.
– Köszönöm. – nyomtam gyors puszit az arcára.
– Édes vagy. – simította meg az arcom ő is.
– Menjünk, el fogsz késni! – ragadtam meg a kezét és kedztem húzni a feltehetőleges bejártam felé.
– Majd én vezetlek. – nevetett halkan, majd elém lépett.

– SHAWN, KURVA GYORSAN HÚZZÁL ÁTÖLTÖZNI ÉS MINDJÁRT A TORKODON FOGOM LENYOMNI A FÜLESEDET, HA NEM MÉSZ ODA FÉL PERCEN BELÜL A TECHNIKUSOKHOZ! – hali Andrew, hiányoztál.
– Öhm, szia! – intettem félve a menedzsernek, aki amint észrevett, rögtön keresett mellém két biztonságit, hogy nehogy szétszedjenek a rajongók. Shawn pedig eltűnt, akár a kámfor.
– Dorothy, mondd, hogy nem a nézőtéren akarsz csápolni, mint egy hormonoktól túltengő 14 éves. – nézett rám Andrew reménykedve. Csalódni kellett.
– Dehogynem. – vágtam rá azonnal.
– Jézus, valaki lőjön már fejbe! – nézett a plafonra segítségkérően.
– Ha ekkora baj, akkor maradok itt. – vontam vállat beletörődve. Más a fél karját odaadná egy backstage-ben töltött koncertért, én meg itt elégedetlenkedem.
– Remek, probléma megold... – Andrew beszédével párhuzamos kezdett el sikítani az egész aréna.
– Mondd, hogy csak Shawn lépett fel a színpadra és nincs terrortámadás. – fogtam be a füleim.
– Nincs. – nevetett rajtam. Úgy tűnik ennyi év után ő már immunis a sikításra.

– Hello Dallas, hogy vagytok ma? – végigpásztázta a közönséget, akik még mindig visítoztak. Igaz, csak a kivetítőről láttam, de a szemében csillogó boldogság könnyen kivehető volt.
– Annyira édes... – bámultam a kijelzőt olvadozva.
– Oké, most hagyd abba. – nézett rám Andrew szigorúan, mire csak védekezően feltettem a kezem. – Amúgy, neked nem holnap lesz a szülinapod?
– De, igen.
– Hány éves is leszel? Negyven...?
– Barom. – löktem meg viccből a vállát, mire először sértetten nézett, majd felröhögött.
– Jól van, tudom, hogy 29 leszel. – forgatta meg szemeit, majd újra minden figyelmét a koncertnek szentelte.

– Andrew?
– Tessék?
– Kérdezhetek valamit?
– Most is azt teszed. – rázta meg a fejét.
– Jogos. – bólintottam elismerően. – Őszintén, te nem unod még ezt az egészet? – mutattam körbe a turnékra és a vőlegényem menedzselésére gondolva.
– Ha tudnád hányszor megkaptam már ezt a kérdést... – mosolyodott el – Nem, nem unom. Minden koncert más. Például, most is későn tolta ide a seggét. Mindig történik valami, sosem unalmas. – rázta a fejét. – Imádom ezt csinálni, fontoskodni, intézkedni, sőt, még azt is élvezem, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük. – mesélt végig mosolyogva. – Imádom a munkám, mert tudom, hogy valójában Shawn és a dalai teszik boldoggá az embereket, én is itt vagyok a háttérben. Az egész mozgatója a dolognak...
– Hű. – csak ennyit tudtam kinyögni. – Nem is sejted, hogy mennyire jó ezt hallani.
– Nem. – rázta a fejét szórakozottan, majd tekintetét visszavezette a kivetítőre. Hozzá hasonlóan én is így tettem.

Nehéz elhinni, hogy tényleg ennyien ismerik, rajonganak érte, szabályosan minden információt tudnak róla... És még is én leszek a felesége. Pedig nem követtem számon a munkásságát az elmúlt 15 évben, nem tudom az összes dalszöveget, nem tudom felsorolni, hogy melyik dal melyik albumon és hányadik helyen van. Nyilván tudok párat, de a tudásom ezen a téren nem hasonlítható egy hatalmas rajongóhoz. Mindennek ellenére mégis én vagyok a legnagyobb rajongója. Nem csak a zenei tevékenységei miatt, hanem a minden egyes apró mozdulatát csodálom. Az összes lépése, nem fizikálisan. Minden, amit tesz vagy mond. Mindenbe képes beletenni a lelkét, ettől lesz olyan csodálatos az egész. Túl jó hozzám, nem kétség, de semmiért sem engedném el magamtól, csak akkor, ha ő akar elmenni. De nem fog, soha, hiszen megígérte.

– Az utolsó dal pedig a menyasszonyomnak szól, aki valahol itt van hátul, mert a menedzserem nem engedte előre, a nézőtérre. – nevetett zavartan. – Szóval szóljon a Try my best.

I'm away to across the coast, away in bed, and I wonder, if I spoke, would you hear what I said? So I take a breath and hope you can

A feeling deep inside that no one sees, but for no to understand but you and me tonight tell me that you'll take this chance

Promise to hold you close and be there everyday I swear I love you more no matter what you say and if we lost it all and there was nothing we could do oh I'll try my best for you oh I'll try my best for you.

Távol vagyok attól, hogy leguruljak, távol, az ágyaban, és azon gondolkozom, hogy ha beszélnék, hallanád-e, amit mondok. Aztán veszek egy nagy levegőt és reménykedem.

Egy mély érzés odabent, akit senki sem lát és nem is kell megérteniük és ma este, mondd, hogy élsz a lehetőséggel.

Ígérem, hogy közel tartalak magamhoz és minden nap itt leszek neked, esküszöm, hogy én jobban szeretlek, nem számít, mit mondasz. És ha ezt mind elveszítjük és nem lesz mit tennünk, akkor ígérem, mindent meg teszek érted, amit tudok. Mindent megteszek érted, amit csak tudok...

Az első könnycseppem már akkor végigszántotta az arcomat, amikor felkonferálta a dalt, majd folyamatosan követték egymást, megállás nélkül. A szívemben olyan melegség keletkezett és járta az egész testem, mintha tűz lett volna. De a jó típusú tűz, ami nem puszít és öl, hanem melegít, enni ad és éltet. Shawn az én tüzem. És én nem fogom hagyni, hogy valaha kialudjon vagy másért lobogjon.

– Dorothy, ha szeretnél felmehetsz hozzá... – nézett rám Andrew kedvesen, miközben a hátamat simogatta, próbált egy kicsit megnyugtatni.
– Rendben. – bólintottam, majd felálltam és a színpad irányába indultam. Nem zavart, hogy a sminkem teljesen elkenődött, hogy a pára miatt a hajam lelapulva omlott a vállamra. Nem zavart semmi, hiszen alig láttam a könnyfátyoltól és a boldogságtól.

Bizonytalanul tettem egymás elé a lábaimat a lépcsőn, majd végül felértem. Shawn háttal állt, a közönség pedig azonnal elkezdett sikítani, amikor meglátták, hogy ott vagyok. A mutatóujjam a szám elé tettem, hogy maradjanak csendben, majd a mit sem sejtő vőlegényem felé indultam. A dal végénél járt, talán egy-két sor lehetett vissza, mikor hátulról a kezeimet a vállaira helyeztem és úgy húztam magamhoz. Kicsit meglepődőtt, de azonnal megfordult és megölelt. A mikrofon az arcára volt erősítve, így a dalt végigénekelte, végig szorosan magához ölelve. Ketten a színpadon, semmi ködfelhő, semmi tűz, csak mi ketten és egy tomboló közönség. Nem tudom hányan vehették fel a koncertet, de vagy millió poszt landolt a kis pillanatunkról a különböző közösségiken.

Annyira, de annyira leírhatatlanul csodálatos, sőt, varázslatos volt ez az egész. A dal végeztével még szorosabban öleltem magamhoz, majd kicsit hátrébb álltam és végigsimitottam izzadt arcán.
– Jobban szeretlek, mint ahogy azt emberi ésszel felfogni lehetséges. – mondtam ki a hatalmas szavakat, csak azzal nem számoltam, hogy annyira közel van a mikrofon hozzám is, hogy tisztán lehetett hallani, amit mondtam. Ha akkor nem süketültem meg a hatalmas ordításba átforduló sikolyoktól, akkor sosem fogok.

Shawn egy apró puszit nyomott az arcomra, szerintem búcsúzásképpen, hogy ideje lemennem a színpadról, de a közönség elkezdte kántálni, hogy "Csókot, csókot, csókot...!" Mintha csak egy esküvőn lennénk. Erre gondolva halványan elmosolyodtam, majd lehunytam a szemeim és lassan közelebb hajoltam, ajkaink egymásbafonódtak és nem akartam, hogy vége legyen. Nem volt túl szenvedélyes, sosem akartam kiteregni a magánéletem, most mégis sikerült valamilyen szinten. Mindenesetre gyönyörű volt az este, a pillanat és biztosan nem fogom elfelejteni, amíg élek és utána.

– Dor? – szólított meg még a kezemet szorongatva.
– Tessék?
– Ugye el tudod zongorázni a Fallin' all in you-t?

ezermilliónyolcszázer bocsánat, amiért ilyen lassan jött a rész és ennyire szörnyen unalmas lett. nem tudom mi van velem, teljesen le vagyok terhelve, alig van kapacitásom bármire. kb. 15 versenyem volt az elmúlt hónapban, remélem megértitek. ❤️ ennek ellenére természetesen mindenkit nagyon szeretek és küldöm a virtuális öleléseket.
Dorina