Egy csepp boldogság, egy szál rózsa (BEFEJEZETT)

22. Fejezet

Andrew Gertler

Nem szólhatok Shawnnak, lehet épp koncertje van. Egyébként meg csak borzalmasan ideges lenne és nem tudna józanul gondolkozni, ahogyan én sem. Egy roncs vagyok, mások segítségére van szükségem... Vannak pánikrohamaim. És nem tudom kezelni őket. Tárcsáztam Andrewt.

Figyelem! A részben helyenként káromkodás és erőszak előfordulhat!

– Nem tudom, hogy ki vagy, vagy mit szeretnél, de ajánlom, hogy fontos legyen, mert éppen aludtam. – szólt bele a telefonba dünnyögve.
– A-andrew... – a sírástól megremegett a hangom.
– Dorothy? Te vagy az? – a hangja nagyon gyorsan megváltozott, szinte láttam magam előtt, ahogy felismert rögtön felült az ágyban.
– I-igen. Én vagyok...
– Mi a baj? Megint összevesztetek Shawn-nal? Mit csinált már megint az az idióta? – hadarta idegesen. – Várj, kitalálom. Kiakadtál a tegnapi képen, amin az egyik modellel ölelkezik. Majd én elmagyarázom, ha ő nem tudta. Tudod, az csak egy kampá... – itt félbeszakítottam, nem szokásom, de ez vészhelyzet volt.
– Andrew, nem, semmi köze Shawnhoz és nem érdekel, hogy milyen modellekkel kell ölelkeznie egy-egy kampányképhez. Nem vagyok hülye. De hatalmas baj van és nem akartam neki szólni, csak idegbeteg lett volna és azt meg nem akartam. Tudod milyen, mindent túlreagál és le akar ütni minden embert, aki hozzámér. Csak te jutottál eszembe, sajnálom, hogy felébresztettelek... – daráltam a szavakat, csoda, hogy megértette.
– Jó, jó, lassíts... Mi történt? – a tudtad, hogy Andrew-val beszéltem, hogy segít és nem vagyok teljesen egyedül megnyugtatott. A légzésem normalizálódott és a szívem sem akart ellátni vérrél még 10 embert rajtam kívül.
– Michael, tudod, az ex-vőlegényem... Kitalálta, hogy bosszút áll és elmondta a sajtónak a címem. Itt áll egy csomó riporter és operatőr a ház előtt... Nem tudok mit csinálni, leengedtem az összes redőnyt. Meg azt hittem, hogy itt fogok meghalni a pánikrohamom miatt, de az mellékes.
– Hogy mi van? MI A JÓ ÉDES FASZOMAT CSINÁLT AZ AZ EMBER? – kezdett el annyira kiabálni, hogy a törött telefonom el kellett tartanom a fülemtől. – A KURVA ÉLETBE, NEM HISZEM EL! KI PICSA EZ AZ EMBER? JOBB KÉRDÉST, MI A FASZT KÉPZEL MAGÁRÓL?
– Andrew, próbálj megnyugodni és inkább találj ki valamit, ami segít... – sóhajtottam.
– Oké... – fújta ki a levegőt. – Elmondom mi lesz, odaküldök két biztonságit attól a cégtől, ahonnan Shawnéi is származnak, ők felmennek hozzád, te addig hívd ki a rendőrséget, jó? Ez birtokháborítás, el fogják intézni. Ja és ha összeszedted magad, akkor nyugodtan húzd fel a redőnyöket. Maradj nyugodt, semmi baj nem lesz. Amint ott lesznek a srácok szólj Shawnnak. – vázolta fel a tervet.
– Jó, rendben. – bólintottam, bár ő nem láthatta.
– Ha kész vagy, hívj fel, én megvárom és addig vonalban leszek, amíg oda nem ér a két őr. – Andrew hangja végtelen nyugalmat árasztott, ami szerencsére engem is megnyugtatott.
– Máris. – bontottam a vonalat, majd tárcsáztam a 911-et.

Féltem, hogy a rendőrség nem fog hinni nekem, hogy a diszpécser kiröhög vagy valami hasonló, de hála istennek nem ez történt. Mindent elhittek nekem, pedig tényleg, maga a történet annyira hihetetlen, hogy én sem hinném el, ha nem élném át. Dorothea Martin vagyok, a házam előtt áll vagy 1000 paparazzi, mert az ex-vőlegényem betegesen féltékény a mostanira, aki amúgy Shawn Mendes és így próbálja tönkretenni az életünket. Teljesen hihető, szerintem is...

Úgy tettem, ahogy Andrew mondta, felhúztam a redőnyöket és kinéztem az ablakon. A tömeg egyre csak növekedett, így inkább gyorsan megfordultam és visszaültem a kanapéra. Felváltva szuggeráltam az ajtót és az órát, úgy éreztem, ott fogok megőrülni. Éreztem, ahogy a hideg verejték végigfolyik a hátamon, a gerincem egy-egy pontján megáll, majd akár egy hideg penge, úgy szántja fel a bőröm. A szemeim megdagadtak, feketés karikák alkottak kontraszot a sápadságtól hófehér bőrömmel.