Dupla vagy semmi

20.

Mikor végre ide értek a mentők és a rendőrök, és közölték hogy Katsuki nincs élet veszélyben, egy kő esett le a szívemről. - Kisasszony. Azonnal be kell vinnünk őt a kórházba. Ön is jön? - kérdezte a mentős. - Igen! Megyek! - mondtam határozottan. - V.. Várjanak. A testvére is jöhet?? - kérdeztem. - Persze. Csak siessenek. - mondta a férfi. Beszaladtam, majd megragadtam Eijirou kezét. - Eijirou. Gyere. Gyorsan. Megyünk be Katsukival a kórházba. - azonnal megragadta a kezem és a mentő autóhoz futottunk.
Amint beértünk a kórházba, a szőkét elvitték, mi pedig a váróban maradtunk. És újra kiszáradt belőlem a sírás. - Nyugodj meg Yui. Katsuki erős. Nem lesz baja. - nyugtatott meg Eijirou. - Az én hibám. Ha én nem vagyok itt, ha nem jön rám hirtelen a hülyeség, hogy valljak nektek szerelmet akkor nem mentetek volna el. És nem esett volna Kataukinak baja. - zokogtam. - Nem e miatt mentünk el te kis butus. Kaminarinak kellett segítenünk. - mondta, majd letörölte a könnyeimet. - Ne sírj Yui. - suttogta és magához húzott. Szorosan ölelt, én ppedig az illatát beszippantva kezdtem megnyugodni. - Szeretlek Yui-chan. - súgta a fülembe Eijirou. Felnéztem rá és egy apró csókot adtam ajkaira. - Én is. - mondtam, majd vállára hajtottam a fejemet.

Kb másfél óra múlva jött az orvos. - Önök Bakugo Katsuki hozzátartozói? - kérdezte-Igen. Mi vagyunk. Hogy van? - érdeklődtem. - Az állapota stabil. Már fel is ébredt. - mondta biztatóan a doki. - Be lehet menni hozzá? - kérdezte Eijirou. - Sajnálom. Még pihennie kell. Majd értesítem önöket, ha fogadhat látogatókat. - közölte, majd elment. Neki dőltem a vörös mellkasának és már kicsit nyugodtabban fújtam ki a bent tartott leevegőt. - Hála istennek. Ha már fent van akkor nem lehet nagy bajam. - mondtam, majd átöleltem a fiút. - Mondtam hogy Katsuki erős. Nem árthat neki egy ilyen kis sérülés. - mosolygott rám cápa vigyorával.

Egész este csak a váróban ültünk. Én talán egy kicsit aludtam Eijirounak dőlve, de ő szerintem semmit.
Reggel 8 körül jött az orvos. - Jó napot. A beteg eléggé nyugtalan mióta felébredt. Folyamatosan csak azt kiabálja hogy "Hozzák ide Yuit". - mondta a doktor. Ebben a pillanatban mi is meghallottuk azt a jellegzetes ordítást. - DÖGÖLJETEK MEG MIND! - azonnal egy mosoly kúszott az arcomra. - Kérem. Én vagyok Yui. Bemehetek hozzá? - kérdeztem. Az orvos csak bólintott és elvezetett a kórteremig. Kihívta a nővéreket, én pedig bementem.
Katsuki ott feküdt, teli infúzióval. - Yui.. - suttogta és próbált felülni. Oda szaladtam hozzá és vissza fektettem. - Itt vagyok.. Feküdj vissza. - suttogtam neki. - Jól vagy hercegnő? - kérdezte, majd mikor leültem mellé megfogta a kezemet. - Jól vagyok. De most az a lényeg hogy te jól legyél. Nagyon fáj? - kérdeztem könnyes szemekkel. - Túlélem. Lesz egy heg a nyakamon. Nem nagy dolog. - mondta majd megszorította a kezemet. - Szeretlek hercegnő. - suttogta, majd lassan felült és megcsókolt. Én bele túrtam a hajába és viszonoztam a csókját. - Én is szeretlek Katsuki. - suttogtam.
Istenem.. Annyira boldog vagyok. Katsuki jól van. És szeret. És Eijirou is szeret.
Ők jelentik számomra az életet. Mindennél jobban szeretem őket. És végre.. Ők is engem..