Live Porn (Befejezett)

7. fejezet

Harry

Ez a negyedik hetem. Pont egy hónapja vagyok itt, csinálom ezt a dolgot, és magam sem gondoltam, de azt kell mondjam, nem igazán bántam meg. Rögtön az első napomon megkaptam a munkámhoz használatos személyim, és annak az adatai kerültek be a végleges szerződésembe.

Az első hét volt mindössze, ami nagyon furcsán telt. Mindenki kedvesen fogadott, kaptam egy saját stúdiót, ahol dolgozhatok délutánonként, miután végzek a suliban, és azt mondták, jelenleg csak én használom, így kedvemre dekorálhatom. Kezdetben nagyobb gondom volt az, hogy ne érezzem magam olyan istentelenül zavarban, de a maszk sokat segített. Tudtam, és tudom ezekben a percekben is, hogy senki sem fog felismerni engem, vagy ha igen, nem bizonyítható, hogy én vagyok. Nem lesz botrány belőle. Az álarcot én választottam ki, egy fekete, sűrű csipke, ami az arcom jobb oldalán a szemöldökömtől az államig, bal oldalon viszont a homlokomtól kezdődik, de a szemem alatt véget ér. Gyönyörű arany csillámok díszítik, amik a gyenge fényben, ami körülvesz ilyenkor, még sokkal mutatósabbá teszik. Azt is én mondhattam meg, milyen legyen a világítás, és az milyen színben és szögben érkezzen. Szerintem szerencsésebb, és sokkal inkább rám terelik a figyelmet, ha három irányból is kapok megvilágítást, de csak minimálisat. Így a szoba többi része sötét, nincs ami elrabolja rólam a tekinteteket, de mégsem borzasztóan zavaró, hogy szinte nappali világosság van. Ami a ruhát illeti, mindig ugyanaz az összeállítás van rajtam. Nem választottam külön fellépő ruhát, és nem is várom meztelenül a nézőimet. Az angliai gimnáziumokban mindenütt egyenruhát kell viselnünk, és kifejezetten imádják, amikor azt hámozom le magamról. Volt egy privát nézőm az egyik alkalommal, aki arról próbált kifaggatni, hogy mennyi idős vagyok, és nagyon felizgatná, ha még nem lennék nagykorú, mint ahogy az adatlapom írja, de természetesen hárítottam. Eljátszottam neki kecsesen, hogy annyi idős vagyok, amennyit csak akar, és ha ő nem akarja, hogy nagykorú legyek, akkor nem leszek. Mindezt úgy, hogy végig egyértelmű maradjon számára, valójában az vagyok. Egy kicsit megrémültem abban a szituációban, de aztán eszembe jutott, hogy bármennyire is azt hiszik az emberek, akik fizetnek azért, hogy egy kis ideig a távoli tulajdonuk legyek, és ők irányítsanak, valójában az én markomban vannak. Miután ez tudatosult bennem, már nem remegett úgy a kezem, amikor privátra hívott valaki, és instruálni kezdett. Ahogy magabiztosabb lettem, egyre többen érdeklődtek utánam. Nők is voltak köztük nagy számban, de főként férfiak, és mára eléggé sok a visszajáró közülük. Nincs alkalom, hogy ne kapnék borravalót is, így arra jutottam, hogy ebben tényleg jó vagyok.

Épp most értem ide, még ruhában ülök az ágyon, és a maszkom igazgatom, amikor kérdik, hogy indíthatják-e a kamerám.

- Mehet - bólintok magabiztosan, és az ágy szélén ülve, egyik lábam magam alá húzva hátradőlök, hogy a könyökeimen támaszkodva nézzek a profi, nagy felbontású objektív felé. Nem csak anyuék, a műsor miatt is jó, hogy idebent dolgozom, és nem otthon. Nekem nincsenek ilyen profi cuccaim, mint a cégnek. A kamera élesen, és tisztán vesz, a mikrofon pedig a legapróbb sóhajaim is felveszi, ezzel növelve az érdeklődőim számát. Az ingyenes nézőszám pillanatok alatt szökik fel százra, majd kétszázra, és egyáltalán nem akar megállni, amit egy apró mosollyal nyugtázok. Ez mára már általános. Egy ideig csak nézek rájuk a kamerán át, aztán felülök, és elkezdem kibontani a nyakkendőmet. Lassan húzom le a nyakamból, majd kibújok a zakómból is. Arra mindig ügyelek, hogy ezeket gyorsan, a legelején ledobjam, és a kezemmel mindig megpróbálom valahogy takarni a zakó bal hajtókája melletti címert, ami az adott intézet sajátja. Másban nem igazán különböznek az uniformisok, csak a címerekben. Jobb ha az rejtve marad. Miután már csak a fehér ing, és a vajszínű nadrág van rajtam, elkezdhetem lassan kigombolni az ingemet. Nem veszem le egyből, sosem szoktam. Egy kicsit előre dőlök, és megnézem az eddig érkezett hozzászólásokat.