Live Porn (Befejezett)

27. fejezet

Harry

Utoljára kicsi gyerekként sírtam ennyire. Amikor csuklasz és fuldokolsz a könnyeidben. Abba akarod hagyni, de nem megy. Már szó szerint fáj, és az egyetlen, aki képes vigaszt nyújtani, az Louis. Biztos vagyok benne, hogy nem lehet túl kényelmes alattam feküdnie a kanapén, miközben mindkét karjával szorosan átölel, és hol a hajam, hol a hátam simogatja. El akarom mondani neki végre az egészet, bármennyire is türelmesen vár, és tudom, hogy akár napokig is ezt tenné, kivárná míg készen állok rá. Mindennél jobban szeretem ezt a férfit, és azt hiszem, ennyi idő után sem fogtam még fel egészen, hogy komolyan az enyém.

- A matektanárom volt az, Mrs. Austin - kezdek bele, amikor egy nagy levegő után úgy érzem, hogy képes vagyok megszólalni. A hangomat még soha nem éreztem ennyire erőtlennek, mint most. Nem szólal meg, még mindig cirógat és vár. - Nekem... istenem, egyszerűen sokkolt ez a dolog, mert nem is számítottam erre. Egyáltalán nem számoltam Mrs. Austinnal.

- Jól érzem, hogy ennek a Mrs. Austinnak köze van valamelyik Austinhoz a főnökeink közül? - suttogja a fülembe, ahogy a hajamba túr az orrával, és ad néhány puszit.

- Gerald felesége - felelem keserűen. - Már nem tanít, hisz végeztünk, de a fenébe is! Nem állt össze. Eszembe sem jutott, hogy közük lehet egymáshoz.

- Hogy jött rá?

- Nem emlékszem tisztán - hunyom le a szemeim, és próbálom felidézni a történteket. - Annyira sokkolt, amikor nekem támadtak az igazsággal, hogy csak az rémlik, hogy Mrs. Austin felismert engem a hivatalos weboldalon. Otthon voltak azt hiszem, és Gerald épp dolgozott valamin. Meg volt nyitva az oldal. Nyilván tele a reklámjaimmal körbe a kezdőlapon. Mrs. Austin négy éve tanított, és korrepetált. Nem lep meg, hogy még maszkban is megismert. Plusz a tetoválásaim.

Kell vennem néhány mély lélegzetet, és felemelem a fejem, hogy Louis gyönyörű, kék szemeibe nézzek. Nem boldogan, de rám mosolyog, jelezve, hogy itt van nekem, és egy hálás sóhajjal hajolok az ajkaira. Olyan édesen csókol, annyira gondoskodó. Máig nem mondta még azt, hogy szeret, de nincs kétségem felőle. Szavak nélkül már rengetegszer megmutatta. Bízom benne, hogy jól érzem.

- Azt mondták, összeveszett Geralddal is. A korom miatt, természetesen. És hogy, mit keresek ott... Aztán felkereste anyáékat - lehelem szinte a mondat végét, mert közben annyi levegőt használok el a szipogásra, hogy alig bírom befejezni a gondolatot.

- Hogy történt ma? - kérdi kedvesen, és próbálok néhány mély levegőt venni, mielőtt végül nekikezdek.

Anya nagyon feszültnek tűnt a telefonba, ezért úgy gondoltam, nem akarom ma is lerázni. Végülis a vásárláson túl más égető teendőm nem akadt, és így sietősen parkolok le a háztól nem messze, de semmiképp sem úgy, hogy lássák, milyen autóból szállok ki. Még mindig nem mondtam el nekik, mert egyszerűen pontosan tudom, hogy nem lennék képes hihető mesét kitalálni a pénzről, amiből vettem. Eszembe jutott, hogy azt mondom, Louis-tól kaptam ajándékba, de világosan kijelentette már a legelején, hogy nem keverhetem őt több hazugságba. Ez az egyetlen mód. Így nem hazudok, mert nem is tudnak róla. Szapora léptekkel szökdécselek fel a lépcsőn a verandáig, és amikor benyitok, a tévé zajára, vagy anya konyhai szöszmötölésére számítok, de a házban néma csend.

- Hahó, megjöttem! - kiáltok be, miközben lerúgom a cipőimet, és felakasztom a dzsekim, amit a kocsiban kaptam magamra, hogy ne ázzak el, míg ideértem. - Merre vagytok?

- Konyha! - érkezik Robin erőteljes kiáltása, ami egy kicsit meglep, de csak egy vállrándítással elintézve indulok el az említett helyiségbe. Megtorpanok, amikor mindenkit a konyhaasztal körül üldögélve pillantok meg, de senki arcán nem látok még csak egy mosolyt se, amitől azonnal feszültség árad szét a testemben.