Live Porn (Befejezett)

32. fejezet

Louis

Az ágyban fekszem, és teljesen elönt a nyugalom. Harry itt szuszog mellettem, a göndör, egyre hosszabb haja szétterül a mellkasomon, és én nem is lehetnék ennél boldogabb. A vitánk, és ez az elcseszett némaságunk már a múlté, bár összehúzott szemöldökkel próbálok emlékezni, hogy mi történt. Hogyan oldottuk meg? Nem emlékszem a békülésre, de most ez sem számít. Nem érdekel, csak az, hogy végre megint mellettem van, és én boldog vagyok. Ő tesz engem boldoggá, olyan végtelenül, ahogy tudom, senki más nem lenne rá képes. Egyszerűen van benne valami, ami nélkül képtelen vagyok élni. Szeretem őt. Mindennél jobban szeretem, és itt az ideje, hogy ezt neki is elmondjam.

- Hé, Göndör! - suttogom, és egy kicsit közelebb húzom magamhoz. Egészen közel, hogy a mellkasomhoz szorítsam, és erre csak panaszosan nyöszörög egy kicsit.

- Álmos vagyok, Lou... - motyogja a bőrömbe, de azért az állát a mellemre támasztja, és próbálja kinyitni a szemét, hogy rám nézzen. - Hm?

- Szeretlek - suttogom, és erre a szóra kitágulnak azok az őrülten szép szemei, hogy az enyémekbe bámuljanak. - Csak el akartam mondani, mielőtt elalszunk.

- Miért? - kérdez vissza, de összezavarodom tőle. Nem értem, miért, vagy honnan jött ez most, és szerintem megláthatja a tanácstalanságot az arcomon, mert elhúzza a száját és összeráncolja a homlokát. - Miért csak most mondod? Miért nem mondtad soha?

- Én... - válaszolni akarok, de a szavai elnémítanak. A könnyek ellepik a szemeit, de nem hagyja kicsordulni. Elpislogja, aztán a nyakamba fúrja az arcát. A meztelen hátára simítom a kezeimet, és szorosan ölelem. - Annyi minden más lehetett volna, ha előbb mondod. Bárcsak tudtam volna...

A fejemet kezdem rázni, de hirtelen a magasba szökik a pulzusom, és érzem, ahogy elönt a pánik, mert Harry teste halványulni kezd a kezeim között, és lassan teljesen eltűnik, a karjaim pedig már a semmit ölelik. Felülök, kétségbeesetten kapkodom a fejem, de a szobában most már koromsötét, és teljesen egyedül vagyok. Az agyam lassan kezdi felfogni, hogy az egész csak egy álom volt, és fokozatosan térek vissza a valóságba. Nem ez az első alkalom, hogy Harry az álmaimban kísért, és csatakosra izzadva térek magamhoz. Nem elég a hiánya ébren, még az elmém is kínoz. Akkor is ha pihenhetne. Elbaszott egy mazochista vagyok. A torkom teljesen kiszáradt, és nagyon melegem van, ezért ledobom a takarót magamról, és a mosdóba megyek, hogy a csap alá hajolva igyak egy kicsit. Amikor visszaérek, a telefonom felé kapom a fejem, ami az éjjeliszekrényen rezeg, és a fénye bevilágítja a szobát. Egy számomra teljesen ismeretlen telefonszámról hívnak, és legszívesebben fel sem venném, de valamiért elönt egy szokatlan nyugtalanság. Az érzés, hogy bárki is az, talán fontos. Ha nem, még mindig kinyomhatom később. Végül gyorsan elhúzom az ujjam a zöld ikonon, és a fülemhez szorítom.

- Halló?

- Louis Tomlinson? - szól bele egy teljesen idegen női hang, és a tónusa valahogy hihetetlenül megnyugtató, az én pulzusom mégis az egekbe szökik a hivatalos stílustól az éjszaka közepén.

- Igen, én vagyok - felelem egyből, és csak az ágyam mellett állok, mert képtelen vagyok még leülni is, annyira megfeszültek az idegeim.

- A mentőszolgálati diszpécser irodából telefonálok - kezdi el tagoltan és lassan, hogy minden egyes szót értsek, de nekem végigfut a hideg a hátamon, ahogy egyenként felfogom a szavait. - Harry Styles az ön nevét és telefonszámát tüntette fel a biztosítótársasággal kötött szerződésében, mint legközelebbi hozzátartozót, akit vészhelyzet esetén értesíthetünk.

- Vészhelyzet? Tehát... Miről beszél? - sürgetem őt, és azonnal eszembe jut az a délután, amikor Harrynek arról meséltem, hogy a biztosító cég, akikkel szerződésben voltam csődbe ment, és keresnem kell egy másikat. Akkor kinyögte, hogy mióta betöltötte a tizennyolcat már nincs életben lévő egészségbiztosítása, én pedig leesett állal ingattam a fejem. Másnap együtt mentünk, hogy megkössük a legszimpatikusabb céggel a szerződést, és míg ő engem, én őt jelöltem meg hozzátartozónak. Olyan viccesek ezek a helyzetek, akkor is csak egymásra vigyorogtunk, mert valójában soha nem gondoltuk volna, hogy valaha is szükség lesz azokra a telefonszámokra. Most mégis engem keresnek, ami egyet jelent azzal, hogy Harry... Hogy valami nagy baj történt.