Live Porn (Befejezett)

29. fejezet

Harry

Bekúszik az álmaim közé Louis hangja, ahogy éppen félig az alvás és az ébrenlét határán egyensúlyozom, de amikor a vállamra teszi a kezét, hogy erélyesebben keltegessen, ő hozza meg a döntést, melyik oldalt választom.

- Ébredj - suttogja, nagyon odafigyelve a hasogató fejfájásomra, és ezért végtelenül hálás vagyok neki. A torkom nagyon fáj. Valószínűleg a hányás miatt, és égnek a szemeim, még úgy is, ha csukva vannak. - Már délután van. Muszáj lenne enned valamit, és a folyadék is fontos most.

- Lou... - lehelem, és a hangom annyira gyenge, hogy szinte hallani sem lehetett ezt. Mintha csak egy sóhaj lett volna.

- Behoztam, csak fel kell ülnöd - folytatja kedves hangon, és ahogy kinyitom a szemem, tényleg egy tányérral, és egy üveg vízzel a kezében néz le rám. - Segítsek?

- Nem - rázom meg a fejem, és muszáj megköszörülnöm a torkom, mert tényleg olyan, mintha nem tudnék rendesen beszélni, aztán feltornázom magam a támlának dőlve. Mindenem fáj, és annyira gyengének érzem magam, de nem fogok panaszkodni. Azt nem tehetem meg. - Jól vagyok.

- Nem ígérek semmit, ismersz... - mosolyodik el gyengéden, és legszívesebben a karjaimba zárnám, amiért még most is így gondoskodik rólam, de egyből a kezembe teszi a tányért, amin rántotta van, és vajas pirítós. - Igyál előbb, az a legfontosabb.

- Komolyan sajnálom, hogy bajt okoztam neked ezzel - kezdem, miután percekig csak némán ülünk egymás mellett. Ő az ágy szélén, a térdeire támasztva az alkarját, csak ül és nézi az összefűzött ujjait. - A vizsgád...

- Nem is csak ez a baj, tudod? - kezdi, és végre eljutunk ide. Nem azért, mert annyira vártam ezt a beszélgetést az események másnapján. Inkább épp ez az, hogy tartottam tőle, és jó lenne csak túl lenni rajta. - Van csak halvány elképzelésed róla, hogy mennyire aggódtam?

- Szeretlek - sütöm le a szemem, mert igazából mást sem csinálok, csak azt ismételgetem, mennyire sajnálom a történteket. Nem tudom, mi mást mondjak.

- Éppen ezért tudnod kellett volna - néz rám oldalra, és én is a csodás kék szemeibe nézek. - Csak emlékezned kellett volna arra, amikor éppen ilyen kibaszott szerek miatt kerültem kórházba. Arra, hogy akkor mennyire aggódtál. Beszélt róla Andy.

- Igazad van - rázom meg a fejem, és felelevenítem, amikor az a pszichopata bántani akarta őt. Sőt, bántotta is, és én majdnem belehaltam, annyira féltettem, pedig akkor már jó kezekben volt. - Ígérem, ezek után sokkal... óvatosabb leszek mindennel.

- Csak hagyd abba ezt az idióta viselkedést - rázza meg a fejét ő is, de azt hiszem, inkább tűnik fáradtnak, mint komolyan idegesnek.

- Tudsz bármit is a... a vizsgával kapcsolatban? - kérdem, és legszívesebben soha nem hoztam volna fel ezt a témát, de hihetetlenül furdal a lelkiismeretem, amiért tönkretettem neki.

- Felhívtam az egyetemet, de azt mondták hétfőn menjek be, és kérvényezzem, hogy újra összejöjjön miattam a bizottság - magyarázza, és a hangja még most is kedves, amiért nem lehetek eléggé hálás. Nem vidám persze, de nem is fröcsög belőle a szemrehányás, pedig minden oka meglenne rá. - Azt mondta a nő, hogy az eddigi eredményeim, és a vészhelyzetre való tekintettel valószínűleg adnak még egy esélyt.

- Nagyon bízom benne - hajtom le a fejem, de elkapja az állam, és magához húz, hogy megcsókoljon. Mindig sikerül elérnie, hogy amikor úgy érzem, a lehető legrosszabb helyzetben vagyunk, akkor megnyugodjak, és ne boruljak ki nagyon. Mindig tudja, hogy mikor kell éreztetnie velem, hogy itt van nekem.