Live Porn (Befejezett)

11. fejezet

Harry

A telefonom ébresztője olyan sebességgel szakít ki az álmaimból, hogy a pulzusom hevesen kezd verni a torkomban, de gyorsan kikapcsolom, és ugyanezzel a sebességgel kezdek visszazuhanni abba a semmitmondó álomba.

- Szívem - kúszik be anyu hangja a fejembe, és érzem a cirógató ujjait a hajamban. - Ne aludj vissza. Hamarosan indulnunk kell. Csináltam neked néhány szendvicset az útra. Az osztályfőnök azt mondta, ott fogtok vacsorát csinálni együtt a tábortűznél.

- Aham - dörmögöm álmosan, és a felét fel sem fogom annak, amit mond, de felülök az ágyamban, bár még továbbra is csukott szemmel. A héten csak egy napot dolgoztam, és az is két napja volt, szóval nagyjából túl vagyok rajta. Most csak egyszerűen rohadtul reggel öt óra van, és fogalmam sincs hogyan nyissam ki a szemem fájdalommentesen. - Mi lenne, ha nem mennék?

- Dehogynem! - nevetgél anyu, és lehúzza rólam a takarót. - Carol is megy. Jó lesz.

- Oké, akkor adj néhány percet - próbálok tovább üzletelni anyával, de kihúz az ágyból. - Vagy akár el is készülhetek...

- Én is így gondoltam - mosolyog rám, bár csak homályosan látom, miután résnyire nyitom a szemem. Felkapok magamra egy keki farmert, ami nem feszül rám annyira, hogy kényelmetlen legyen a buszon, aztán egy fehér, hosszú ujjú pólót, és a bordó, cipzáros pulcsimat, mert bár a nagykabátom is elviszem, de biztos így is meg fogok fagyni este a szállás udvarában, amíg nyárson sütünk. Egy gyors hajborzolás és fogmosás után lebotorkálok a földszintre, és fingom sincs, anyunak honnan van ennyi energiája. Sürög-forog, és a hátizsákomba pakolássza be a snack-eket meg üdítőket. Mellé teszem, annyit, hogy az egy hétig is kitartana, nem csak ebben a másfél napban amíg távol leszek. De ezért is szeretem őt annyira. Jobban gondomat viseli, mint amit elvárhatna egy gyerek a szüleitől, és nem tudok eléggé hálás lenni neki mindenért. Amikor belegondolok a titkos életembe, hányingerem lesz saját magamtól, amiért nem az vagyok akinek hisz. Nem az vagyok, aki megérdemli ezt a sok törődést, mert mostanra már annyi mindenben hazudtam neki, és a lista napról napra gyarapszik. Hol apróságokkal, hol nagy hazugságokkal. Nem tudom, hogyan néznék újra a szemébe, ha kiderülne, hogy mit csinálok a tudtán kívül. Szerintem soha többé nem akarnék a szeme elé kerülni.

- Kész vagyok - huppanok le az egyik székre az ebédlőasztal mellett, és akkorát ásítok, hogy közben félő, kiesek a saját számon.

- Nagyszerű - mosolyog rám, és miután a táskámba dob még két banánt, behúzza a cipzárt, és a kezembe adja. - Ne is kényelmesedj el nagyon. Indulunk.

- Szuper - tápászkodom fel. Ha túlélem ezt a reggelt, akkor mindent. Leragad a szemem még cipőkötés közben is. Már az autóban ülünk, amikor anyu felém fordul egy kicsit az első piros lámpánál.

- Szívem, tegnap beszéltem az osztályfőnököddel a mai kirándulás miatt, és nem volt valami vidám - kezd bele, és már most tudom, hogy mit akar mondani. Kaptam egy csomó rossz jegyet az utóbbi két hónapban, mert kezdetben a stúdiózás, most pedig a forgatások vesznek ki belőlem minden energiát. Egyszerűen nincs erőm tanulni is mellette. - Azt mondta, hogy jelentősen romlott a tanulmányi átlagod.

- Tudom - sóhajtok fel, és megvakarom a halántékom. Nem vártam ma ezt a beszélgetést, és így igazából fel sem készülhettem rá rendesen.

- Mi az oka ennek? Neked nem esik nehezedre a tanulás, kicsim - kezd el dorgálni, de csak kedves hangon. Tudja, hogy mindig is jó tanuló voltam. Nincs szükség rá, hogy felemelje a hangját vagy bármi. Köztünk ez úgy igazán még soha nem történt meg. Amikor kisebb voltam, és összeverekedtem párszor Gemmával, mert ő nem akarta, hogy vele játsszak, de én akartam, akkor kiabált velünk, de az más volt. Ez most más lenne, és nem teszi. - Van valami, amiről nem tudok, de tudnom kellene?