Live Porn (Befejezett)

22. fejezet

Louis

Hiába próbálom már órák óta álomba vergődni magam, sehogy sem sikerül. Mostanra szerencsésen ki is józanodtam, pedig igazán részeg sem voltam, és az sem hiszem, hogy segít, hogy Harry itt szuszog a jobbomon. Tudom, hogy ő is nehezen aludt el, hosszú ideig forgolódott mellettem nyugtalanul, de azt hiszem, sikerült lenyugtatnom a lelkét, amikor magamhoz öleltem. Valószínűleg ellazította, hogy akkora baj mégsincs, és bárhogy is történt akkor, köztünk azért továbbra sem változik semmi. Pedig ami köztünk van, az folyamatosan változik. Megállás nélkül. Gyakorlatilag pillanatról pillanatra érzem magamban, hogy az érzéseim változnak Harry iránt, és én tehetetlen vagyok ellene. Vágyom arra, hogy a közelemben legyen, és amikor itt van, még közelebb akarom őt tudni magamhoz. Meg akarom érinteni, érezni az ajkait a sajátomon, és próbálok nem kiakadni a saját gondolataimon, amikor eszembe jut, hogy ő is ugyanazzal foglalkozik, mint én.

Most mégis minden gondolatom az köti le, amit a szeretkezésünk után mondott. Képtelen vagyok nem arra gondolni újra és újra, hogy amikor lefeküdtem vele, még csak tizenhat volt. Egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak, hogyan gondoljak erre, vagy mit tegyek. Tehetek egyáltalán bármit is? Haragudni akarok Harryre, amiért elhallgatta ezt előlem, de Victorékra még nála is jobban. Amit műveltek, az nem elég, hogy törvényellenes és undorító, még személyes támadásnak is érzem, amiért belerángattak ebbe. A tudtomon kívül intézték úgy, hogy megrontsak egy ártatlan, kiskorú fiút. Felfordul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy mit tettem. Tehetetlen dühömben csak kimászom az ágyból, és megragadva a cigim kimegyek a teraszra, hogy elszívjak néhány szálat.

Talán a harmadiknál tartok, amikor meghallom magam mögött Harry levegővételeit a néma hajnalban. Lassan világosodni kezd, de egyelőre még nyoma sincs a reggeli hangoknak. Ahogy az emberek elindulnak dolgozni az autóikkal, a szemeteskocsi csipogása, és a levélhordó srác rettenetesen hangos autója. Még minden csendes és nyugodt.

- Menj vissza aludni, még nagyon korán van. - A hangom olyan rekedt, mintha beteg lennék, de nem zavar, rágyújtok egy negyedik cigire is.

- Nem tudok - feleli álmosan, és ahogy a szemem sarkából ránézek, látom, amint leguggol az ajtóban, majd a keretnek döntve a hátát leül a küszöbre.

- Eddig is jól aludtál - jegyzem meg, de azonnal érzem, mennyire érzéketlen volt a hangom, mégsem tudom mivel enyhítsek rajta. Végül inkább csak hagyom.

- Mert mellettem voltál - mondja egyből, de nem sértett a hangja. Tényleg azonnal megérezte volna, amikor felkeltem? Ez a fiú komolyan kötődik hozzám, én pedig a jelenlegi kusza gondolataimmal egyszerűen nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel. - Nem tudom, hogy mit mondhatnék még neked, azon kívül, hogy sajnálom, de azt milliószor is elismétlem, ha szükség van rá.

- Hiszek neked - sóhajtok fel, és végül én is leülök a terasz hűvös kövére. - Ettől még nem igazán tudom eltenni magamban ezt a dolgot.

- Nem lehetne, hogy úgy gondolj rá, mint valamire a múltunkból, ami ellen már semmit sem tehetünk? - kérdi rekedt hangon, és a hajába túr, míg elnyom egy ásítást. Engem viszont idegesít a nemtörődömsége ezzel a dologgal kapcsolatban. Éppen ezért akarok sokkal dühösebb lenni rá, mint amennyire vagyok. - Nem hiszem, hogy el tudnám viselni, ha mostantól megint távol tartanád magad tőlem.

- Ez nem ilyen egyszerű - rázom meg a fejem, és egy mélyet szívok a cigarettámból. - Úgy csinálsz, mintha...

- Nem, nem csinálok úgy, mintha ez nem számítana - vág a szavamba, és pontosan tudja, mit akartam mondani. A hangja nem durva, mégis érzem rajta az ingerültséget. - Ha ezt gondolnám, nem tartott volna ennyi ideig, míg be merem vallani neked az igazat.