Live Porn (Befejezett)

9. fejezet

Harry

Egészen idáig fogalmam sem volt arról, hogy az ember érezhet ilyet. Nem tudtam, hogy lehetnek olyan dolgok, amikről ennyire soha nem lennénk képesek lemondani, miközben minden pillanatban csak szenvedést okoznak. Ez az egész, amibe belementem, távolról sem olyan, mint amilyennek képzeltem, és mégis, nem lennék képes azt mondani, hogy hagyjuk abba. Nem bírom kontrollálni a légzésem, vagy a testem remegését akkor, amikor Louis hozzám ér. Próbálom, minden egyes idegsejtemmel próbálok arra koncentrálni, hogy természetesen viselkedjek, hogy olyan legyek, mint egy igazi profi. Mint Louis. De nem megy. Nem bírok átlépni a tényen, hogy ő érint meg. Olyan az egész, mintha már rég szerelmes lennél valakibe, de kimaradna néhány lépcsőfok a személyes megismerkedés, és az ágyba bújás közt, és a tested képtelen utolérni a cselekedeteiteket. Persze, fogalmam sincs valójában ezekről a lépcsőfokokról, de azt gondolom, hogy az nem ilyen. Ez pedig minden testi élvezetemet elnyomva próbál keserűséggel elönteni. Az, amikor megcsókolt a forgatás előtt... Életem legcsodálatosabb pillanata volt. Nem voltak kamerák. Tudom, hogy az nekem szólt. Szeretném, ha az csak nekem szólt volna. Az öltözős kirohanása után annyira szükségem volt rá. Azt hiszem, ha akkor nem csókol meg, eddig sem jutunk el. Akkor nem tudom végigcsinálni.

Most pedig, ugyanúgy reszketek, mint akkor, és bárcsak megint megcsókolna, mert mióta tudja a titkom, már nem néz rám úgy, mint előtte. Akkor sem volt éppen a rajongóm, de most kifejezetten rosszul esnek a pillantásai, és én nem akarok mást, csak hogy a karjaiba zárjon, és a fülembe suttogja, hogy minden rendben lesz, és nincs mitől félnem.

- Rendben! - kiáltja el magát a rendező, akit igazából kedvelek. Sokat segített még mielőtt Louis őrjöngeni kezdett az öltözőben, és jó tanácsokkal látott el. Amiket persze azonnal elfelejtek, amikor Louis leheletét megérzem a testem bármely pontján, de arról már igazán nem a rendező tehet. - Folytathatjuk? Vágjunk bele! Harry, te kezdesz. Segítsetek nekik beállni abba a pozícióba, ahol befejeztük a szünet előtt.

- Oké, gyertek srácok, itt az utolsó képkocka - mutat a rendezőasszisztens egy kis tabletre, ami a kezében van, és az operatőrökkel, meg Lily segítségével próbálnak minket ugyanabba a helyzetbe fektetni az ágyon, ahogy akkor voltunk, amikor Louis kezei éppen... valami egészen jót csináltak bennem a végére. Piszkosul fájt az elején, de annyira gondoskodó, és törődő volt minden pillanatban, aztán amikor a szavai ellenére, hogy nem használunk nyelvet, mégis megéreztem az övét, ahogy lágyan simogatja az enyémet... Minden fájdalom elhagyta a testem, és csak a kéj maradt a helyén.

- Készen állsz? - néz rám, és egy pillanatra fogalmam sincs, hogy mire kellene készen állnom. Nem így lesz, ugye? Hogy csak úgy belém hatol és kész. Akkor biztos, hogy elsírom magam. Tudom, hogyne tudnám, hogy az általános nézőpont, hogy a férfiak nem sírnak, de én... még nem vagyok férfi, és szerintem egyébként sem baj. Sírni férfias dolog. Most mégsem szeretnék. Nagyon nem. Ez itt komolyan nem az a pillanat. Inkább csak veszek egy mély levegőt, bólintok, és várom a fájdalmat szétáradni a testemben. Várok, egy, kettő, talán három hosszú másodpercet is, mire megérzem újra csak az egyik ujját. Ez már nem fáj úgy. Még mindig szokatlan érzés, de nem fájdalmas. Óvatosan a szemébe nézek, de semmilyen érzelmet nem látok benne. Sóhajtozik, mintha élvezné, legalább annyira, mint én, és néha megnyalja a száját, vagy épp a fogai közé szívja az alsó ajkát, de a szemei érzelemmentesek. Ez talán jobban fáj, mint amit a kezével okozott az első pillanatban. Louis csak dolgozik. Ráadásul a megszokottnál is kellemetlenebb munkaként gondol rám, és ez teljesen összetöri a szívem. Muszáj inkább lehunynom a szemem, mert nem bírom nézni őt. A világ leggyönyörűbb férfiját, aki olyanokat tesz, és készül tenni velem, amire mindennél jobban vágyom... Mégsem bírok ránézni. A harmadik ujja még mindig egy kicsit feszít, és éget, de jól bírom. Már közel sem olyan, mint első alkalommal. Tényleg érzem a mozdulatain, mennyire vigyáz rám, és ez egyre inkább összezavar. Elkezdi vele összeépíteni a szívem romjait, amiket a pillantásai okoztak. Megrándulok, ahogy feljebb helyezkedik rajtam, de a keze még mindig mozog. Érzem, ahogy az ajkai finom csókokat adnak a nyakamra, és egy kicsit oldalra döntöm a fejem, hogy még többet érezzek belőle. Még nagyobb teret adhassak a szájának.