Sasusaku: New life

1. fejezet

A nevem Sakura Haruno. 17 éves vagyok, Tokyoban élek anyukámmal és holnap elköltözünk Konohába, anya szülőfalujába. Hogy miért? Mert amióta apukámmal elváltak nem találja a helyét, azt mondja folyton, hogy vissza kell térnie a régi életéhez és, hogy nekem látnom kell Konohát. Hát mit mondjak, nem örülök neki, hogy mindent itt kell hagynom. Az életemet. Ráadásul, most fogom kezdeni a 11.-et, nem a legjobb ilyenkor iskolát váltani. Egyáltalán abba a rozzant faluban van középiskola? Merengésemből anya szakított ki.

- Bepakoltál már? – lépett be a szobámba. Csak úgy ragyogott az izgatottságtól. Alig várja, hogy hazatérjen...

- Igen. – néztem fel rá mosolyogva.

- Tetszeni fog, ne aggódj! – adott egy puszit a fejem búbjára és kiment.

Ránéztem az órára, ami már majdnem este 11-et mutatott. Ideje aludnom, holnap nagy nap lesz.

Reggel telefonom ébresztőjére keltem, nagy nehezen lenyomtam és kikászálódtam az ágyból. Belebújtam fehér mamuszomba és irány a fürdőszoba. Rendbe tettem magam, felvettem egy rövid fekete shortot és egy rózsaszín pólót a szokásos conversemmel. A hajamat leengedve hagytam, de egy fejpántot azért felvettem. A konyhában anya már várt rám.

- Reggeli után indulunk, hosszú autóút vár ránk- mondta Anya miközben beleivott kávéjába.

- Oké- válaszoltam, és én is elkészítettem a reggeli kávémat. Minden napomat kávéval kezdem. Megreggeliztünk és elindultunk, mikor kiléptem a házból még utoljára hátra fordultam, hiányozni fog...

Lassan 4 órája kocsikáztunk, amikor anya megszólalt.

- Hát itt lennénk- állt meg egy nagy ház előtt. Kb kétszer akkora volt, mint az előző, gyönyörű kerttel és egy nagy medence is volt a ház mellett.

- Itt fogunk lakni? – kérdeztem tátott szájjal. – De hogyan? – néztem anyára.

- A régi családi házunk, itt születtem, csak felújíttattam egy fél éve. Na, gyere!- szállt ki a kocsiból és a csomagokat kezdte el kipakolni. Beléptünk a házba, ami belülről még szebb volt, alig vártam, hogy lássam a szobámat. Gyorsan behoztuk a csomagokat és rohantam a szobámba. Gyönyörű, letisztult szoba, fehér falakkal, és egy nagy franciaággyal, ami bézs színű volt. Tökéletes. Hamar kipakoltam és elindultam felfedezni a falut.

Faluhoz képest elég nagy, és sok ember mászkált az utcán, páran szemügyre vettek, de ezt már megszoktam, nem igazán láttak még rózsaszín hajú lányt, így születtem. Hirtelen megtorpantam, mikor megláttam az iskolát. Holnaptól ide fogok járni: Konoha High School. Egy kicsit ideges vagyok, hogy mit fognak szólni, milyenek lesznek az új osztálytársaim. Gondolataimból egy hang zökkentett ki.

- Szia! Nem láttalak még errefelé, te új vagy? – lépett mellém egy magas szőke hajú fiú.

- Szia, ma költöztem ide, a nevem Sakura Haruno. -mutatkoztam be.

- Uzumaki Naruto- mosolygott. – Mond, csak Sakura ide fogsz járni? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Igen, most kezdem a 11.-et.

- De jó! Akkor osztálytársak leszünk- válaszolt. – Szeretnéd, hogy körbe vezesselek?

- Miért ne?- Naruto karon ragadott és elindultunk. Elég közvetlen srác, és elég sokat beszélt, de nem zavart, legalább holnap nem lesz mindenki teljesen ismeretlen. Hamar körbevezetett, megmutatta a fontosabb helyeket, ahol a barátaival szokott lógni, utána pedig hazakísért.

- Wow, Sakura-chan te itt laksz? – nézett elképedve végig a házon. Felnevettem, én is ugyanígy reagáltam.

- Hát, igen, köszönöm, hogy hazakísértél.- mosolyogtam rá kedvesen.

- Ugyan, semmiség, úgy is itt lakik a haverom a szomszédban és hozzá indultam- mutatott a szomszéd házra. Oldalra néztem és egy kb ugyanolyan ház állt ott, mint a miénk, annyi különbséggel, hogy egy legyező volt a ház falára festve. – Ők az Uchihák- mondta Naruto, mert észrevette, hogy megakadt a szemem a házon. – A rendőrkapitányság is hozzájuk tartozik, ők vigyáznak a falura.

- Értem. – néztem csodálkozva. – Viszont most már én megyek, vigyázz magadra Naruto!- köszöntem el kedvesen.

- Te is!- integetett nekem, aztán sarkon fordult és elindult a szomszéd házba.

Másnap reggel:

A konyhában ittam a reggeli kávémat, mikor anya lépett be a konyhába.

- Jó reggelt Sakura!- köszönt és egy puszit nyomott a fejem búbjára. – Nagyon jól áll neked ez az egyenruha. – Hát igen, itt Konohában egyenruhát kell hordani az iskolában, Tokyoban nem volt ilyen szabály.

- Jó reggelt! - köszöntem kedvesen - Köszi Anya! Már ennyi az idő? – néztem kétségbeesetten a faliórára – Rohannom kell! – elköszöntem anyától, felkaptam a táskámat és már szaladtam is. Hogy lehetek ilyen figyelmetlen? 10 percem volt beérni az iskolába, túl sokat készülődtem és ez lett az ára.

Szerencsére épp időben értem be, siettem az osztályterembe, ami a térképen szerepelt, akkor kaptam, amikor anya beiratott. Annyira elmerültem a térkép nézegetésében, hogy nem vettem észre, hogy nekimentem valakinek.

- Jaj, ne haragudj, nem figyeltem. – felnéztem és egy gyönyörű ónix szempárral találtam szemben magam.

- Jobban is figyelhetnél! – válaszolt hidegen és már el is ment.

- Mekkora bunkó!- húztam fel szemöldökömet, de hirtelen megszólalt a csengő. – A fenébe! -Sikerült megtalálnom a termet, amikor beléptem, már vártak rám.

- Ó, Sakura! Épp időben- köszöntött az osztályfőnököm, Hatake Kakashi. – Gyerekek! Bemutatom az új osztálytársatokat, Sakurát!