Sasusaku: New life

17.fejezet

Először is szeretném nektek megköszönni az 1K-s megtekintést!! Imádlak titeket!♥

Ezért is siettem az új résszel.

Jó olvasást! :) 

Reggel az eső kopogására ébredtem, ami az ablakpárkányomon egyre hangosabb volt. Próbáltam visszaaludni, de már nem sikerült. Forgolódtam jobbra-balra, de hiába, az álom már rég kiment a szememből. Mostanában megint keveset alszom, ami érthető. Ránéztem a telefonomra, ami 5 óra 50 percet mutatott, nagyszerű kb. 5 órát aludhattam, mert este se sikerült könnyen álomba merülnöm. Lementem a konyhába elkészíteni a napi kávéadagomat. Amíg szürcsöltem a meleg italt felültem a konyhapultra és kifelé bámultam. Mostanában hamar el tudok merülni a gondolataimban.

- Jó reggelt!- zökkentett ki anya. – Miért vagy fent ilyen korán? – nézett a faliórára egy ásítás kíséretében.

- Nem tudtam aludni. – válaszoltam semleges hangnemben és még mindig az ablakon kifelé bámultam.

- Minden rendben? – lépett mellém és megérintette a vállamat. Furcsán nézett rám, és volt is oka rá, még nem beszéltünk apáról, de úgy érzem itt volt az ideje.

- Apa pár hete hívogat- vallottam be. Anya szemei kikerekedtek kicsit gyorsabban vette a levegőt, ezért inkább leült.

- Miért csak most mondod? – nem nézett rám, csak a padlót bámulta, hát igen anyja lánya az egyszer biztos.

- Nem akartalak felzaklatni. – pillantottam rá, el volt sápadva.

- Beszéltél vele? – tért a lényegre.

- Nem vettem fel.

- Jó. – állt fel. – Ne is, majd én elintézem. – fordult meg, hogy távozzon a konyhából. – Indulnom kell dolgozni.

- Mit fogsz csinálni? – tettem fel a kérdést óvatosan.

- Először is letiltom a telefonszámát, így nem tud minket hívogatni.

- Minket? – lepődtem meg.

- Engem is hívott már. –nézett rám. – Más is van, amiről nem tudok? – tette a csípőjére a kezét, ajaj, ez a dühös beállása.

- Nem, csak ennyi. – hazudtam, naná, hogy nem mondtam igazat. Félek és aggódom anyáért, annyi szomorúság volt a szemében, hogy nem akartam még jobban felzaklatni. Ezért sem említettem, hogy a barátom családja nyomoz utána. Rengeteg dolgon ment keresztül, őt is bántotta, főleg, amikor védeni próbált engem sokszor elcsattant egy pofon. Ki mondta, hogy az élet szép?

- Jó. Este jövök! – jött oda és egy puszit nyomott a fejemre, és felment készülődni. Mikor kilépett a házból én még mindig ugyanott ültem a már elfogyasztott kávémmal a kezemben. Ideje lenne felöltözni, gondoltam magamban és lehuppantam a konyhapultról. Vajon Sasuke már ébren van? Biztosan alszik még, hiszen 7 óra sincs, elhessegettem a gondolataimat, és lezuhanyoztam. Nem voltam felkészülve arra, hogy meséljek az életemről, de ha ezzel le tudom állítani az egészet, akkor, nincs más választásom. Próbáltam kitalálni milyen reggelit készítsek Sasukénak, amikor telefonom rezgett egyet. Biztosan ő írt. Megnyitottam az sms-t és majdnem kiesett a kezemből a készülék, olyan remegés tört rám.

Hiányoztam? Apuci, nehogy megtudja, hogy a rendőrfőnök fiával randizgatsz!

Ki a franc ez? Megint ismeretlen a szám. Biztosan nem apa, pedig biztos voltam abban, hogy az első sms-t ő küldte. Lehet, hogy egy üzlettársa? De hát mit akarnának tőlem? A levegőt megint gyorsabban vettem a kelleténél, próbáltam mélyeket lélegezni, nehogy megint pánikrohamot kapjak. Kikapcsoltam a telefonomat, és ledobtam az ágyamra, egy roncs lettem az elmúlt hetek hatására. Szánalmas. Megmostam az arcomat, hogy visszatérjen a normális színe, próbáltam lenyugodni, ami nagy nehezen sikerült. Lementem a konyhába és előkészítettem a hozzávalókat a reggelihez: bacon, pirítós, tojás és frissen facsart narancslé. A legjobb reggeli a világon, rám fér, hogy egyek valami normálisat, kár, hogy az étvágyam is eltűnt. Megszólalt a csengő, mély levegőt vettem és ajtót nyitottam. Sasuke még álmosan is irtó cuki, sötétkék melegítő volt rajta egy fekete pólóval, amire a bőrdzsekijét vette fel, igazi rosszfiú, én pedig totál belezúgtam.

- Még mindig édes, ahogy elpirulsz. – jött közelebb felém, arcomat kezei közé vette és megcsókolt. Minden csókja után úgy érzem, mintha kicsúszna a lábam alól a padló.

- Nem is pirultam el. – durciztam be.

- Hát persze. – húzta mosolyra a száját és bementünk a konyhába. Hamar elkészítettem a reggelit, Sasuke is segített. – Nem vagy éhes? – nézett rám, mert csak kotorgattam ide-oda a bacont a tányéromon.

- Nem igazán. – válaszoltam kedvesen, mire ő csak felhúzta a szemöldökét.

- Nem muszáj velük beszélned. – hozta fel a témát. Na, vártam már, a gyomrom megint összeszorult.

- De, muszáj. – tettem le a villámat, mert az ételre se tudtam jelenleg nézni. Ő csak sóhajtott egyet. Elmosogattam és felmentünk a szobámba.

- Itachi délután fog hazaérni, szóval addig van időnk. – mondta és lefeküdt az ágyamra. Mellé feküdtem ő pedig a mellkasára húzott, és úgy néztem fel rá. Órákig tudnám őt bámulni, az a csodálatos fekete ónix szeme megbabonázott.

- Anyukádék egy hisztis libának tartanak. – állapítottam meg hirtelen.

- Ezt miből gondolod? – kérdőn nézett rám. – Tudják, hogy mi a helyzet, szóval nem kell aggódnod. – zárta le ennyivel a témát.

- Szóval kedvelnek? – csillant fel a szemem.

- Téged ki nem kedvelne? – kezdte el simogatni a hátamat.

- Hát van pár ember... – húztam el a számat kényesen. Ő csak kérdőn nézett rám.

- A Sasuke rajongó lányok. – váltottam gúnyosabb hangnemre. Eltereltem a témát mielőtt kiszedné belőlem, hogy valaki zaklat, nem szeretném, hogy még jobban aggódjon értem.

- Nagyon vicces vagy. – váltott kicsit hivatalos stílusba.

- Jaj, Karin volt idáig a kedvencem. – ültem fel, láttam rajta, hogy kényes témát feszengetek, de folytattam, hajtott a kíváncsiság. Hangom egyre gúnyosabbnak hangzott, magam is meglepődtem. Nem volt időm reagálni, hirtelen Sasuke egy kispárnát hajított felém. – Hé, ez nem volt fair. – nevettem.

- Te kezdted. – ült fel ő is, így nagyon közel kerültünk egymáshoz. Tartottam a szemkontaktust, nem tágítottam, folytattam a heccelést.

- Hogy bírtad ki azt a nőszemélyt egyáltalán? – kérdeztem. – Ezt már nem mosod le magadról. – hajoltam közelebb hozzá. Ajkainkat pár centi választotta el egymástól, láttam rajta, hogy alig bírja visszafogni magát. Hirtelen elhúzódtam tőle és felálltam. – Nem vagyok olyan, mint a többi lány. – néztem rá elszántan, nem fogom rögtön hagyni magam, mint az összes játékszere. Nem szólt semmit csak felállt és közeledett felém. Próbáltam hátrálni, de sikeresen neki ütköztem az ajtómnak és nem volt hová mennem. Kezét az ajtóra tette így megakadályozta, hogy bármerre is meneküljek. Lehet, hogy túllőttem a célon? Már bántam, hogy állandóan eljár a szám.

- Miért menekülsz? – hajolt a fülemhez.

- Nem menekülök. – próbáltam szabadulni, de nem sikerült. Kezével, egy tincsemmel kezdett játszani, de még mindig olyan közel volt hozzám. Szívem őrülten kezdett kalapálni.

- Nem tudom, hogy mit művelsz velem. – suttogta egyre közeledett az ajkaim felé. – De megőrjítesz. - Három, kettő, egy és én voltam, aki megszakította a távolságot és megcsókoltam. Annyira heves voltam, hogy Sasuke belemosolygott a csókunkba. Felvett az ölébe, lábaimat összekulcsoltam a dereka körül, és az ágyam felé tartottunk. Nem tudom mi járt a fejemben, csak az, hogy akarom őt, tudom az előbb én mondtam, hogy nem vagyok olyan, mint a többi, de ez, ami kettőnk között van már régen nem olyan, mint amit leművelt a többi lánnyal. Óvatosan ledöntött az ágyra, ajkaink újra egymásra találtak, ujjaim a hajával játszadoztak és ekkor hirtelen megállt.

- Majd legközelebb. – elhúzódott és felállt, kérdőn néztem rá, de legbelül már tudtam a választ, és most én voltam, aki hozzávágta a párnát. - Te kezdted, én csak visszaadtam. – nevetése őszinte volt és édes. – Rád az elejétől fogva nem úgy tekintek, mint a többire. Te más vagy, és úgy szeretnélek megkapni, hogy különleges legyen. – A szavaitól majdnem könnybe lábadt a szemem, annyira megérintett. Nem hittem a fülemnek, felálltam és megöleltem.

- Köszönöm. – öleltem még szorosabban.