Sasusaku: New life

19.fejezet

Sziasztok! 

Siettem az új fejezettel, kérlek ne öljetek meg! :D

Jó olvasást! :) 

Annyira felidegesített az a vörös lotyó, pedig nem is találkoztam vele, de már a tény, hogy Sasukét hívogatja kikészít.

- Hé hova rohansz? – kapta el Sasuke a karomat pont mielőtt lementem volna a lépcsőn.

- Miért nem beszélsz azzal a lotyóval? – kérdeztem hűvösen, pont olyan stílusban, mint általában Sasuke. Még én is meglepődtem a stílusomon.

- Gyere vissza és beszéljük meg. – vette át ő is ezt a hangnemet. Nem volt választásom, mert úgy tűnt, hogy a karomat nem fogja elengedni. Kirántottam a szorításából és visszaindultam a szobája felé.

- Hallgatlak. – ültem le az ágyára, kezemet összefontam a mellkasom körül. Megállt előttem néhány méterre.

- Néha felhív, de neked azzal nem kell foglalkoznod. – sóhajtott egyet.

- Hogy mondod? – lepődtem meg, teljesen úgy mondta, mintha normális lenne, hogy akivel kavart, ismétlem kavart a múltban, hívogatja őt.

- Jól hallottad, majd én elrendezem ezt. – próbálta lezárni a témát.

- Szerinted ez rendben van így? – álltam fel hirtelen, mérges voltam, hogy ezt a témát így semmibe veszi.

- Befejezted? – nézett rám most már ő is mérges volt. Még neki áll feljebb?

- Jobb, ha hazamegyek. – indultam volna ki az ajtón, de nem engedett, elkapta a kezemet és magához húzott. Próbáltam szabadulni, de nem sikerült, erősen szorította a csuklómat.

- Ez fáj- szisszentem fel. Ekkor érezte, hogy túllőtt a célon és elengedett.

- Sajnálom. – válaszolt halkan, rájött, hogy ezt nem kellett volna. –Nem akartam fájdalmat okozni, csak kérlek, ne menj el. – alig volt hallható, amit mondott, ha nem álltam volna mellette meg se hallottam volna.

- Van köztetek valami? – kérdeztem semlegesen. Tudom, hogy túlreagáltam, de az a lány valamit tervez és az, hogy nem tudom mi volt köztük pontosan a múltban, nagyon zavart.

- Ezt most komolyan kérdezted? – rideg volt, mint régen, semmi érzelmet nem tudtam kiolvasni belőle. Csak bólintottam. - Minek kell féltékenykedni? – ingerült volt, de hát jogosan kérdezem tőle ezeket...

- Csak tudni akarom és kész. – lettem én is mérges. – Engem is csak le akarsz fektetni? – lettem hangosabb, ilyenkor képes vagyok olyat mondani, amit nem gondolok komolyan. Nos, ez is ilyen volt. Már bántam, hogy ezt kimondtam. Arcán a fájdalom és a keserűség suhant át és mérhetetlen düh váltotta fel. – Sasuke... - kezdtem bele a bocsánatkérésbe.

- Most menj el. – fordult el. Tényleg megbántottam, egy szörnyeteg vagyok, ugyanazt mondtam neki, amit mindenki hisz róla, hogy csak egyéjszakás kalandjai vannak és egy szívtelen srác. De ez nem így van, ő a legtisztább szívű ember, akivel valaha is találkoztam. A könnyeim már útnak indultak és én is kiléptem a szobájából. Szégyelltem magam, próbáltam erőt venni magamon, hogy a családja ne vegyen észre semmit, nem hiányzott, hogy egy hisztis libának tartsanak. Megszaporáztam lépteimet, de egy izmos mellkasnak ütköztem.

- Hé kislány, minden rendben? – nézett le rá Itachi. Amint meglátta könnyes szemeimet meglepődött. – Mi történt?

- Kérlek, hadd menjek haza. – kérleltem, annyira szánalmasnak tűnhettem. Elállt az útból és elengedett, sikerült a feltűnés nélkül kimennem a házból és hazaindultam.