Sasusaku: New life

18.fejezet

Sziasztok!

Egyre gyorsabban hozom az új részeket, remélem örültök neki!  :) 

Jó olvasást! :) 

Idegesen lépkedtem Sasuke mellett a házuk irányába. El kell mesélnem egy idegennek életem legnehezebb hónapjait, persze, hogy ideges vagyok, sőt rettegek. Kicsit erősebben is szorítottam meg Sasuke kezét, ami neki is feltűnt.

- Biztos vagy benne? – tette fel újra a kérdést, csak bólintottam. Beléptünk az ajtón, ahol Mikoto már várt ránk.

- Jaj, Sakura!- ölelt meg hirtelen. – Jól vagy?- nézett rám aggódva.

- Sajnálom. – csak ennyit tudtam mondani.

- Ugyan ne butáskodj. – hangja kicsit aggodalmasan csengett. – Minden rendben lesz. Itachi az irodában vár. –Sasuke elvezett az irodába, ami az a szoba volt, aminek ajtaja előtt meghallottam őket.

- Te is bejössz? – fogtam meg kezét, szükségem van arra, hogy mellettem legyen.

- Szeretnéd? – lepődött meg.

- Igen – öleltem meg. Tényleg jól esett, hogy mellettem volt. Sasuke benyitott, ahol Itachi már várt ránk, a szoba igazán letisztult volt, fehér falak, egy íróasztal az ablak előtt, ahol Sasuke bátyja ült, egy kanapé és egy irattároló szekrény, semmi több.

- Jaj Sakura! De örülök!- állt fel Itachi, hogy fogadjon bennünket! Én csak biccentettem felé egy halvány mosoly kíséretében. Sasuke a kanapéhoz vezetett és leültünk. Itachi a székével odagurult elénk.

- Figyelj, - nézett rám kedvesen – Köszönöm, hogy ezt elvállalod, meg fogunk téged védeni bármi áron!- tette kezét a combomra, ami elég kényelmetlenül érintett és nem csak engem, mellettem Sasuke is megfeszült, amit bátyja észre is vett és egyből elhúzta a kezét. – Kezdhetjük? – elővette zsebéből a diktafont, amitől egy kicsit megijedtem. – Ne aggódj, a nyomozáshoz szükséges, de csak én fogom meghallgatni és nem fog kiderülni, hogy te beszéltél. Apád bármelyik munkatársa, aki jól ismeri, beköpheti őt. – Már bánom, hogy beleegyeztem ebbe az egészbe, legszívesebben elfutnék. – Mikor beszéltél vele legutoljára? – nézett rám komoran és elindította a készüléket.

- Több mint fél éve, mikor ideköltöztünk elkezdett hívogatni, de nem vettem fel. – sóhajtottam egy nagyot. – A napokban újra kezdődött és ma derült ki, hogy anyát is kereste már. Anya azt mondta elintézi és letiltatja a számot.

- Mennyire ismered a „munkáját?"

- Igazából csak egy éve tudtam meg, amikor... - elcsuklott a hangom, ezt még Sasukénak se mondtam el, csak Inonak. – Néhány üzlettársa átjött hozzánk, anya nem volt itthon, csak én és apa. A szobámban voltam, amikor hangos beszélgetésre lettem figyelmes, ami később kiabálás lett, ugyanis apa tartozott ezeknek az alakoknak és nem tudta megadni nekik. Lehívott... - már a könnyeimmel küszködtem, Sasuke csak fogta a kezemet, de mintha már tudta volna a választ, mocorogni kezdett.

- Muszáj Itachi? – akadt ki.

- Nem, semmi baj...- néztem barátomra, mert már ideges volt. – Amikor lementem 3 másik férfi volt ott és apa azt mondta szórakoztassam őket.- Könnyeim már patakokban folytak az arcomon. Itachi egy zsebkendőt nyújtott felém, amit hálásan elfogadtam. – Anya éppen időben érkezett, és ezután beadta a válási papírokat. – próbáltam megnyugodni, mindkét fiú sajnálkozóan nézett rám. Mennyi ilyen pillantást kaptam már... - Igazából apa pár éve lett ilyen, mikor kisebb voltam én voltam az ő hercegnője, sose bántott volna, nem tudom mi vette rá erre.