Sasusaku: New life

9.fejezet

Sziasztok! Köszönöm a kommenteket amiket írtatok, nagyon jól esik olvasni! 

Siettem az új résszel csak közben szenvedek a szakdolgozatommal....szurkoljatok hétfőig a nagyját el kell küldenem :|

Jó olvasást! 

Reggel nyúzottan léptem ki az ajtón, az álmom után már nem tudtam visszaaludni, csak forgolódtam az ágyban. Gyötörtek az emlékképek...

- Hé kicsim! Nem felejtettél el valamit? – lépett ki anyukám az ajtón, kezében a tízóraimmal.

- Jaj, de feledékeny vagyok- nevettem zavartan.

- Minden rendben? – felvonta a szemöldökét. – Aggódom érted...

- Minden rendben csak rosszat álmodtam az éjjel. – vallottam be, de azt hogy pontosan miről szólt az álmom, azt nem. Elvettem a tízóraimat, megöleltem anyát és elindultam. Az iskola kapujában a lányok már vártak.

- Jól vagy Sakura? – kérdezte aggódva Hinata. Ennyire ijesztően néznék ki?

- Nem aludtam sokat az éjjel... majd suli után elmondom – ásítottam. Szerencsére annyiban hagyták és bementünk az épületbe.

- Pszt! Sakura! – zökkentett ki Ino merengésemből. Még óra volt, ezért átnyújtott egy kis cetlit, amiben ez állt:

Sasuke téged bámul egész órán! Miről maradtam le?

Oldalra pillantottam, hogy meggyőződjek Ino állításáról, pillantásunk találkozott, de inkább elkaptam a fejem gyorsan, nehogy elpiruljak. Eszembe jutott a majdnem csókunk és éreztem, hogy kezdek vörösödni. Nem tudom elrejteni az érzelmeimet, képes a nézésével is zavarba hozni... óra végén félelmem beigazolódott, Sasuke jelent meg a padom előtt.

- Jól vagy? – kérdezte és a hangjában mintha aggódást véltem volna felfedezni. Miért kérdezi ezt mindenki? – Elég nyúzottnak tűnsz.

- Nem aludtam sokat. – válaszoltam.

- Csak nem a kocsiban történtek miatt? – kérdezte mosolyogva.

- Persze, hogy nem. – hebegtem zavartan, mire Ő csak felnevetett.

- Mit szólnál, ha suli után sétálnánk egyet? – jött hirtelen a kérdés, ami meglepett. De eszembe jutott valami sokkal jobb. Láttam rajta, hogy zavarban van.

- Jobb ötletem van! – kezdtem bele. – Menjünk el futni este. – néztem rá, kíváncsi vagyok, mit szól hozzá.

- Hm. Legyen. 6-kor a házatok előtt. – mondta aztán kiment a teremből. Szuper, muszáj futnom, hogy kiszellőztessem a fejemet, és ha Sasuke ott van legalább biztatni fog, hogy ne álljak meg. Segíthetne nekem, hogy jó kondiban legyek, és ha jól emlékszem jól is tud verekedni... vagyis azon az estén szépen elbánt a támadóimmal, talán megkérem, hogy tanítson meg nekem néhány önvédelmi technikát.

- Ez meg mi volt? – lépett mellém Ino csillogó szemekkel. Na, ez várható volt... elmeséltem neki részletesen a tegnap történteket, amire a reakció egy nagy sikítás volt, mindenki minket nézett, aki a teremben maradt.

- Shhh! Halkabban!- csitítottam.

- De azt nem értem, hogy miért nem a sétát választottad- tűnődött el barátnőm. – Inkább elmész futni, mondjuk igaz, be kell melegíteni...- mosolygott huncutul.

- Ugye tudod, hogy én nem olyan lány vagyok, aki egyből az ágyában végzi? – sandítottam rá karba tett kézzel.

- Tudom- sóhajtott. – Nem is értem, miért ilyen türelmes veled...- Igazából ezt én sem értem...

A nap hátralévő része hamar eltelt, otthon már el is készültem, felvettem a futós ruhámat, összekötöttem a hajamat és vártam a leendő edzőmet.

- Hová igyekszel? – szólt anya a konyhából. Jaj...

- Elmegyek futni- válaszoltam neki miközben felvettem a cipőmet, ekkor szólalt meg a csengő. – Megyek is anya. – indultam volna el, de megállított.

- Várj csak, ha jól sejtem nem egyedül mész- nézett rám vigyorogva. –Majd én kinyitom. - Jaj, ne, most fog teljesen leégetni... amikor kinyitotta láttam Sasukén, hogy meglepődött, én csak a fejemet fogtam.

- Jó estét Mrs. Haruno, a nevem Uchiha Sasuke- mutatkozott be illően, ami anyának nagyon tetszett. Sasuke most is lazán volt felöltözve, egy fekete tréning volt rajta egy fehér pólóval, a fekete tincsei összevissza álltak, be kellett vallanom, jól nézett ki. Én mellette úgy festek, mint egy élőhalott, főleg most, hogy fáradt is vagyok.

- Szólíts csak Tsunadénak – legyintett egyet. Úgy éreztem gyorsan közbe kell lépnem, mielőtt anya elkezdi...

- Na megyünk is anya- indultam ki az ajtón, szerencsére vette a lapot.

- Vigyázzatok magatokra! Sasuke szívesen látlak egy ebédre valamikor – mondta anya kedvesen. – Add átüdvözletem a szüleidnek. – integetett.

- Köszönöm Tsunade- mosolygott Ő is. – Mindenképpen.

- Aranyos anyukád van – sétáltunk egymás mellett.

- Csoda, hogy nem égetett le. – vettem gyorsabbra a tempót.

- Annál a bizonyos ebédnél, még megtörténhet- vette fel ő is a tempómat. Csak mosolyogtam. Végre elindultunk, olyan jól esett ez most, hetek óta nem mozogtam. Annyira belejöttem, hogy lehagytam Sasukét és csak futottam. Olyan jó lenne, ha el tudnék futni a problémák elől. Gondoltam Sasuke örülne neki, ha a titkos helyénél állnánk meg először így arra vettem az irányt. Amikor odaértünk már alig kaptam levegőt.

- Ez nem volt semmi. – ült le mögöttem.

- Belejöttem. – néztem végig a falun, ez a kilátás még mindig csodálatos. – Szerettem volna kérdezni valamit- kezdtem bele mondandómba és leültem mellé. Ő csak kérdőn nézett rám. – Azon az estén, amikor megvédtél, nagyon jól verekedtél, már amit láttam belőle – néztem rá. – Szeretném, ha megtanítanál, hogy védjem meg magam- vártam a választ, megleptem ezzel ez tény, nem nézett rám, hanem a földet bámulta és gondolkodott.

- Kitől félsz? – kérdezte szinte suttogva. Átjárt a félelem, mert eszembe jutott minden... Ekkor rám nézett. – Segítek, de először mond el az igazat. Kérlek. – a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy az utolsó szót kiejtette.

- Valószínű kitervelt támadás volt...- szinte suttogtam. El kell neki mondanom, hetek óta rajtam volt ez a teher, hogy apa hívogatott, és akkor ott volt a tegnapi álom is. Nagy levegőt vettem és elmondtam neki mindent. Azt hogy miért költöztünk el, és hogy apa munkatársai majdnem megerőszakoltak. Arcán meglepettség harag és szomorúság vegyült. Néma csend volt közöttünk, amit szipogásom tört meg.

- Hé, ne sírj. – amit ekkor tett lepett meg a legjobban. Hirtelen magához rántott és megölelt. Az Ő karjaiban biztonságban éreztem magam, kezem önműködően elindult, viszonoztam az ölelését és csak sírtam. – Ígérem, hogy meg foglak védeni- suttogta. A szívem gyorsabban kezdett kalapálni, és ez a mondat ismétlődött a fejemben. Csak azt vettem észre, hogy egyre közeledett felém, de most ezt egyáltalán nem bántam. Rohamosan csökkent a távolság közöttünk és végre megtörtént, ajkait az ajkamra tapasztotta és megcsókolt. A világ körülöttünk megszűnt létezni csak Ő és Én voltunk. Ebben a csókban benne volt minden érzelme. Ez a csók olyan volt, mint a mesékben a herceg és hercegnő csókja, levegőhiány miatt ajkaink szétváltak. – Nem akarlak sírni látni, soha többet. – suttogta.