Sasusaku: New life

22.fejezet

Sziasztok! 

Köszönöm az előző fejezethez a kommenteket, cukik vagytok!

Jó olvasást! :) ♥

Este kiengedtek a kórházból, és anya egyik beosztottja hazavitt minket. Elég sokáig tartott megírni a zárójelentésemet, gyanítottam, hogy anya keze is benne volt a dologban. Szerette volna, ha addig bent tartanak amíg a munkaideje tartott. De akkor is belementem volna ebbe a javaslatába, ha egyszerűen megkért volna rá, de mindegy. Még a fájdalomcsillapító hatása alatt voltam, ezért egész úton a kocsiban Sasuke vállára hajtottam a fejemet és ott pihentem. Nem volt komoly sérülésem, de ha az anyukádé a központi kórház semmit sem úszol meg szárazon.

A lakásba beérve már nyoma se volt a dulakodásnak, az asztal eltűnt.

- Zárat is cseréltettem a délutáni órákban. – tette le anya a táskáját a szekrény tetejére.

- Nem semmi vagy. – néztem rá, miközben lehuppantam a kanapéra. Kicsit fájt a karom, de nem volt vészes. Úgy látszik anya a délután folyamán tényleg mindent elintézett azután, hogy vége lett a helyszínelésnek.

- Köszönöm Sasuke, hogy az apád egyből a legjobb embereit küldte ki. – nézett hálásan barátomra anya.

- Ez csak természetes. – mosolygott rá.

- Főzök valamit, itt maradsz vacsorára? – kérdezte. Sasuke bólintott, majd anya eltűnt a konyhában. Mi a kanapén ültünk, Sasuke átkarolta a vállamat én pedig hozzábújtam.

- Bár így maradhatnánk örökre. – néztem fel rá. Ő csak jobban magához húzott. Úgy tűnt nem nagyon szeretne beszélgetni, és ezt eléggé furcsálltam. – Hé, mi a baj?

- Csak aggódom. – meredt a semmibe. Mióta megismert az ő élete is fenekestül felfordult. Én is aggódtam persze, de most csak őt féltettem. Közelebb húzódtam hozzá, fejemet a mellkasába fúrtam. Már a közelsége meg tud nyugtatni és most erre volt szükségem. – Van egy nyaralónk pár kilométerre a falutól. – kezdett bele, elhúzódtam tőle és érdeklődve figyeltem. – Töltsd velem a hétvégét ott.

- Biztos jó ötlet ez?

- Rád fér a pihenés. – nézett mélyen a szemembe. – Lesz időnk beszélgetni. – utalt a tegnapi helyzetre. Rögtön beugrott, amit tegnap este mondott nekem, bevallotta, hogy szeret, de biztosan nem emlékszik rá.

- Emlékszel valamire a tegnap estéről? – kérdeztem óvatosan, próbáltam nem elpirulni.

- Túl sokat ittam. –vakarta zavartan a tarkóját. Ezek szerint igazam volt, mondjuk amennyit ivott, csoda hogy nem lett rosszabbul.

- Értem. – halkultam el. Feltűnt neki is, hogy csendesebb lettem. Közel hajolt hozzám, amitől a pulzusom az egekbe szökött, az arcom felvette a paradicsom színét.

- Egy valamire emlékszem. – tekintetemet kereste, de mivel zavarba hozott a padlót bámultam. Az állam alá nyúlt így kénytelen voltam a szemébe nézni.

- Mi-mire?

- Megvertem a pultost, aki rád akart hajtani. – Tudtam... várható volt, hogy nem egyre gondoltunk, szomorú voltam, de majd kiheverem, elvégre Sasuke nem a szavak embere, inkább a tetteké.

- Ugye tudod, hogy csak meghívott egy koktélra? – sandítottam rá.

- Olyan kis naiv vagy... -sóhajtott egyet.