Sasusaku: New life

32.fejezet

Sziasztok!

Igyekeztem az új résszel, tudom nem látszik mert elég sokára hoztam, de alig van ihletem :| :D 

Jó olvasást! :) 

Sasuke

Hirtelen történt minden, egy lökést éreztem és a kuka mögé estem.

- Mi a szar történik? – zökkentett ki Suigetsu, aki mellettem guggolt hála a gyors reflexeinek. – Ezt nem fogom hagyni!- ordított és elővette a saját pisztolyát majd tüzet nyitott. Én is a fegyveremért nyúltam, de hirtelen a golyózápor abbamaradt, rendőrautó szirénázását hallottam a távolból. Feltápászkodtam, hogy felderítsem a terepet, az autó eltűnt.

- Hé, Juugo! – kiáltottam. Ekkor láttam meg őt és Kait, elbújtak a bár nyitott ajtaja mögé, ezzel védték ki a lövéseket, legalábbis azt hittem. Kai a falnak támaszkodva ült, a hasát érte a lövés. Juugo pedig a vállába kapta a golyót.

- Jól vagyok, de a srác nem. – válaszolt idegesen, próbált nyomást helyezni a srác sebére. – Hívjátok a mentőket! – Suigetsu máris tárcsázta a számot, ekkor egy rendőrautó állt meg a sikátornál. A francba!

- Sasuke! – szaladt felém a bátyám, mérges volt. –Mi a franc történt? – ragadott meg vállaimnál fogva. Juugoék felé pillantott, arcán rémület lett úrrá, beszólt a központba, hogy siessenek a mentővel. – Veled még beszédem lesz. – nézett rám haragosan, majd Juugoékhoz rohant. Hamar kiért a segítség, Juugot és Kait bevitték a kórházba, én és Suigetsu a bátyámmal tartottunk.

- Ha lekezelték a sebedet, beszélnünk kell. – figyelmeztetett Itachi.

- Hm. – nem tudtam mást reagálni, mérges voltam magamra is, hogy a többieket bajba sodortam és sajnos ez az este úgy alakult, hogy mindenki tudni fog róla. Ő is, és nagyon mérges lesz rám. A kórházban Tsunade is megjelent, aggódva mért végig, majd azt mondta, hogy kövessem. Egy szabad kórterembe vezetett.

- Foglalj helyet! - mutatott az ágyra, ahová leültem. Felvette a kesztyűjét, majd a homlokomon lévő sérülést kezdte lefertőtleníteni. – Mibe keveredtél?-sóhajtott.

- Sajnálom. – csak ennyit mondtam neki is. Tsunade hamar ellátta a sebemet, mielőtt távoztam volna még megállított.

- Tudom, hogy szereted a lányomat, de kérlek ne ölesd meg magad. – komoly volt a tekintete, de egyben aggódó is.

- Rendben. – kiléptem, ahol Itachi a falnak támaszkodva várt rám.

- Na, essünk túl rajta! – sóhajtottam, a mai nap után csak az ágyamban szeretnék feküdni és elfelejteni, hogy ez egyáltalán megtörtént.

- Neked elment az eszed? – mérges volt rám. – Apa is beszélni akar veled!

- Jó. – törődtem bele, megkapom a fejmosást, de nem érdekel, én csak meg akartam védeni azt, aki fontos a számomra.

- Legalább megtudtál valamit? – tért a lényegre. Valószínű ő ugyanezt tette volna az én helyemben.

- Az egyik húgát fogva tartják. – meséltem el, amit kiderítettem.

- Sejtettem, hogy valami ilyesmi van a háttérben. – sóhajtott.

- Hogy van?- Tudni akartam, hogy van a srác.

- Túléli, de innentől kezdve 24 órás rendőri védelmet kap.

- Tudják... - utaltam a lövöldözésre.