A fuvola szava [MDZS] One-shots

Jiang Cheng x Nie Huaisang

Elfújta a szél

Wei Wuxiant elbocsátották a Gusu kultivátor tanulmányaitól. Barátai Jiang Cheng és Nie Huaisang pedig hátra maradtak. A barátságuk Wei elmenetele után is folytatódott. Amíg Jiang Chengnek nem lettek érzelmei Nie Huaisang után, aki tökéletesen megfelelt az elvárásainak: természetes szépség, kecses, jó családból származó, nem nagy a kultiválási szintje, nem annyira beszédes de amikor beszélgetnek a hangja mindig megnyugtattó.
De az érzéseit még saját magának sem akarta bevallani nem hogy annak akiért ennyire oda van.

*Nie Huaisang*

Weit haza küldték és én itt maradtam Jiang Cheng társaságában. Egy jó hosszú ideig minden ugyan olyan volt közöttünk de mostanság kevésbé beszédes velem és mindig furán néz rám. Amikor meg megfogom mondjuk a vállát vagy hozzá érintem a legyezőmet mindig össze rezzen.

Most egy kis faluban vagyunk nem messze a Felhők Védelmétől ahol egy levegő démon teszi tönkre az emberek életét.
Jelenleg dél van és nincs jele sötét erőknek se szélnek, és ahogy vártam most sem velem van Cheng.
Elhúzódott egy fa tövébe ahol hátán pihenve kémlelte annak az ágait.
Én a fa másik feléből közelitettem meg hogy meglepjen.

-Jiang bátyó! – Hirtelen felé hajoltam és mivel nem számított rám sikerült jól megijesztenem. Az ijedségtől gyors felpattant a fa alól és vörös zavarodott fejjel kezdett el üvöltözni.

- Te megbolondultál! Ahhhh!!! Idióta! – Hátat fordított nekem és elindult vissza a többiekhez. Nem számítva arra hogy követem.

- Bocsi Cheng de ezt nem hagyhattam ki. Látnod kellett volna az arcod. Hihi. – az arcom elé tettem a legyezőmet hogy csak a szemem lássa és elkezdtem kuncogni. A felém fordult Jiang Cheng pedig még vörösebb lett. Nagyon mérges lehetett.

*Jiang Cheng*

Hogy képzelte ezt Huaisang! Teljesen esélytelen voltam ellene! Nagyon elpirultam! Utálom azt amit kihoz belőlem! Talán csak azt hiszi mérges vagyok nem azt hogy zavarba jöttem. Még csak az kéne....

-Jön a vihar!! – Hirtelen egy öreg botladozott be a faluba üvöltve. Amikor oda ért hozzánk oda térdelt Lan Xichen elé és könyörögni kezdett.-Segítsenek! Itt a vihar! Egy tájfun!- A falu sok vesztesége miatt nem csodálkoztam hogy az öreg ember arcán könny cseppek gurultak le.

Pár másodperc múlva hatalmas szél támadt a faluban. A földről minden tárgyat elfújt. Ahogy a tekintetemet feljebb helyeztem meg láttam a tájfunt. A forgó szélből két narancssárga szem figyelt le ránk ahogy ellenálunk fújó erejének. Lan Wangji kiadta a parancsot és előrántottuk a kardjainkat hogy a tájfun felé kerüljünk. Mivel Huaisang nem rendelkezett fegyverrel ő a földön maradt. Pár tanuló társam a tájfun elött maradt és elkapták azokat az embereket akiket be akart szippantani a szél démon.

A démon ereje elkezdett gyengülni az erönktől amiket bevetettünk rajta, de még mindig elég erős volt ahhoz hogy elkapja Huaisangot. Hatalmas sebességgel próbálta magába szippantani. Az ott lévő kultivátorok kezében már túl sok ember volt így esélytelen volt az hogy eltudják kapni. Rá hagytam a többiekre a démont és a leggyorsabb sebességemmel oda mentem és el kaptam Huaisang kezét, de túl késő volt már. Mind kettönket bekebelezett. Még épp hogy sikerült a lábam alatt tartani Sandut és szorosan megtartani a remegő Huaisangot. Ahogy megláttam a közepén a démon ocsmány narancssárga sakál szerű pofáját, a kardomat gyors felkaptam magam alól és bele szúrtam a szemébe, átfúrva az egész fejét.

A vihar megszűnt és én meg Huaisang elkezdtünk zuhanni. A kardomat elejtettem. Így már csak a szerelmem maradt a karomban akinek még el sem mondhattam mit érzek. Hogy lehettem olyan makacs hogy még magamnak sem vallottam be!? Most már csak annyit tehetek hogy erősen szorítom őt ameddig bele nem csapódunk a földbe.

Mi elött eljött volna a vég Lan Wangji kapott el engem a ruhámnál fogva. Ezzel megmentve engem és az általam szorosan ölelt Huaisangot a földbe csapódástól. Lassan lehelyezett minket a földre. Én még mindig öleltem őt de nagy csodámra vissza kaptam ezt tőle. Ölelése forró volt és kedves.

-Köszönöm Cheng! Meg neked is köszönöm Wangji!

Wangji felé fordultam – Én is köszönöm... – Arca semmit semmit sem árult el és nem tett semmit csak azt mondta:

-Mond el neki mielőtt megöleted magatokat... – Megfordult és ott hagyott engem a szerelmemmel.

-Miről beszélt? – Szemeivel az enyémet pásztázta, ragyogásától elpirultam.

- Én nagyon megkedveltelek téged..

-Őőő.. Én is. De ebben mi a fura? Barátok vagyunk nem?- Az arcom még vörösebb lett.

- De én nem barátként... – Az ő arca is vörös lett és maga elé kapta legyezőjét. Pár csendes másodperc után elvette az arcától és adott egy puszit. Majd újra elkezdett nevetni.

- Nyugodtan elmondhattad volna.

- Nem tudtam mi lesz a reakciód.

-Most már tudod. Lehetne egy kérésem?

-Persze. Mi az?

-Álljunk a fel a földről, már páran figyelnek minket. – Legyezőjével kultivátor társaink felé és egy kevés csoport falusi felé mutatott.

Az után egy pár óráig még ott voltunk és takarítottuk a démon nyomait.
Később vissza indultunk a Felhők Védelmébe. Az egész utat újra az ő társaságában töltöttem. Vissza értünk után pedig meg beszéltük hogy meg próbáljuk együtt.

Hihetetlen hogy most már enyém ez a tökéletesség. Azon a napon még este adott nekem egy csókot is! Hogy tudok egyre jobban belé szeretni!? Még több csókot akarok! Még!

(Bocsi ha néha vannak benne helyesírási hibák. Boldog húsvétot! ❤)