A fuvola szava [MDZS] One-shots

Wei Wuxian x Lan Wangji

Wangji álma

*Lan Wangji*

Az ujjaim véresek. A húrok elszakadtak. Szüntelenül keresem Wei Yinget. Sem élő, sem halott nem tudja hol létét. A szememből folynak a könnyek szüntelenül. Hol vagy? Hol vagy? Hol vagy? Ismételgetem a kérdést de senki sem felel. Egyedül vagyok és senki nem felel!

-Testvérem. – Xichen az. Hangja és tekintete aggódással teli ahogy mellém ér és végig néz a véres ujjaimtól a könnyek által áztatott arcomig. – Ideje pihenned Wangji..

A testvérem a honaljamnál fogva fel segített a földről és vissza kisért az alvó helyemig. Szinte bezuhantam az ágyba. Ahol szem pillantás alatt elaludtam.

°    °    °    °    °    °    °    °    °    °    °    °    °    °

A felhők védelmében mindig gyönyörűek a reggelek. A szobámban készülődtem a mindjárt kezdődő órámra. A szálás helyemről pedig tökéletesen hallottam ahogy Wei Wuxian nevet a barátaival. Jiang Chengel és Nie Huaisangal. Gyerekesek.....

Az órák után a könyvtárba kellett mennem hogy felügyeljem Weit a szabályok másolása közben. Ahogy beléptem már Wei ott ült a szokásos helyén és egyből felfigyelt rám.

-Áh Lan Zhan! Jó hogy itt vagy! Támadt egy nagyon jó ötletem! – Felkelt a helyéről és oda rohant hozzám, rá könyökölt a vállamra. – Mivel olyan szép napunk van mit szolnál ha...

-Nem. – A vállamat elrántottam alóla és rezenéstelem arcal a szemébe néztem.

-Azt sem tudod mit akarok mondani! Lan Zhan!

-Hm..

-Olyan unalmas vagy! – Mint egy hisztis gyerek ment vissza a helyére, majd végig figyelte ahogy én meg megyek az enyémre.

Ahogy leültem a figyelése abba maradt és elkezdett játszani a tollával. Amikor megunta elkezdett rajzolni valamit. Legalább addig is csendben van és én foglalkozhatok a saját dolgommal. Nem kellett sok idő amíg végzet a rajzával. Oda is jött hozzám meg mutatni a művét.

-Lan Zhan! Ezt nézd! – Szinte az arcomba nyomta a papírt amire egy hatalmas teknős volt rajzolva, mellette pedig én és Wei

- Ez?

-Pontosan tudod mi ez. Lan Zhan. Nem tudom hogy miért pont ezt rajzoltam, de ez is egy közös emlékünk. – Wei Ying oda hajolt hozzám és egy lágy csókot adott az ajkaimra. Majd egyre többet, és egyre mélyebben.

A csókjaitól az arcom vörösé vált és vissza csókoltam.

- Wei Ying. – Égtem a vágytól. Többet akartam. Azt akartam hogy a csókja örökké tartson.

A könyvtár színhelye hamarosan a szobámmá változott. Én az ágyon ültem, Wei Ying meg az ölembe. De most már nem adott nekem csókokat. Csak a szememet nézte.

-Lan Zhan, mondtam én már neked hogy milyen szép a szemed? – Lassan újra felém kezdett közeledni, becsuktam a szemem és úgy vártam az ajkait, de nem érkeztek meg.

Kinyitottam a szemem és Wei Ying nem volt sehol.

Felpattantam az ágyról és már nem a szobámban voltam. Csak a fekete semmiségben.

-Wei Ying! Hol vagy? ! – Nem érkezett válasz, csak egy hatalmas morgás a hátam mögül. Gyors megfordultam és a teknőssel találtam szembe magam.

-Wei Ying! – a teknős habozás nélkül felkapott a szájába, összetört és egybe felfalta a testem, amiből a törés miatt folyt a vérem.

°    °    °    °    °    °    °    °    °    °    °    °    °    °

Felkeltem ebből a rémes álomból. A szememből újra könnyek kezdtek hullani.
Annyira hiányzik!
Hol vagy Wei Ying! ? Gyere vissza hozzám!