Xiao Xingchen x Song Lan

330 15 0
                                    

Az első találkozás

*Xiao Xingchen*

Még egy szellem pipa. Amióta kalandozok egyre erősebb lettem. Egy évvel ezelőtt ezt a szellemet sem tudtam volna elintézni. A sok gyakorlás kifizetődik. Már néha kapok segítség kéréseket is egy két faluból. Most hogy végeztem ezzel a szellemmel egyből indulhatok is a másik sötét lény nyomába.

A faluba vezető út nagyon kellemes. Megszoktam már hogy ilyen utakon járok egymagam, de ez most más volt. Mögöttem lemaradva egy férfi sétált. Fekete ruhája a szinte már a földet súrolta, arca lefelé nézett mintha csak a kavicsokat nézte volna az úton. Még is kilehetett venni. Arcvonalai lágyak és kellemesek voltak. Nem illett a külsöjéhez ez a szépséges arc.

Megálltam egy pillanatra hogy a sötét alak bérjen engem majd vele együtt kezdtem sétálni.

-Üdvözölek. Xiao Xingchen vagyok. -Illedelmesen bemutatkoztam. Tekintetét rám emelte. Szemei mint ha ragyogtak volna. Az egész arca olyan csodálatos volt.

-Song Lan- Ő is illedelmes volt. Hangján lehetett hallani hogy egy igazi úriember lehet. Talán ő is azért jött amiért én? Ha igen akkor örülök hogy egy ilyen emberrel dolgozhatok.

Utunk során még jó pár szót váltottunk. Tényleg egy igazi úriember. Nem kérdezett ő se semmit arról hogy miért megyek oda felé, talán nem is akarta tudni. Csak élvezte azt hogy beszélgethet velem. Ez az érzés kölcsönös volt. Bárcsak még többet beszélgethetnék majd vele, de ez egy hülye akarat. Úgy is elvállnak majd útjaink. Sajnos ebben biztos voltam.

A faluba beérve azonnal megéreztük hogy itt nagyon nagy nincs rendben valami. A lakosok elbújtak. Az ég szinte már erős szürke színben uralkodott a település felett.

-Mind ketten ezért jöttünk igaz? – Song Lan kérdése meglepett mivel én is ugyan ezt akartam mondani.

-Pontosan.

-Akkor te keresd még a lakókat és vigyázz rájuk, addig elintézem.

-Te most lebecsülsz engem?

-Nem. Csak védd meg a lakosokat. -ahogy ezt kimondta elfutott és eltűnt a házak között.

Ez teljesen gyengének néz engem.. Tudom hogy nem vagyok úgy kigyúrva mint ő, de azt biztosra veszem hogy jobban kultiválok. Ezzel a sötét erővel nem fog elbírni egyedül. Követtem Song Lant. Én többet tudok mint a lakosokra vigyázni. Mellesleg azzal óvjuk meg őket a legjobban ha megöljük azt ami terrorban tartja őket. A jelekből ítélve démonra tippelek.

Pár percembe telt mire megtaláltam őket. Song Lan már nagyban harcolt. Rengeteg sebbet szerzett a démonnak de nem eleget. Egy nagy csapással bele repítette az egyik házba a társamat. Gyorsan runát dobtam a lényre míg kimenekítettem Lant. Most már ketten voltunk a démon ellen.

-A rúnám hamarosan eltűnik. Mikor ez megtörténik kerülj mögé. Míg engem támad megállítom újra. Akkor hátulról bevégzed a dolgát. – Bólintott egyet. A Runám elszakadt.

A tervemet követve rám támadt. Egy másodperc alatt újra tehetetlenné tettem mire a társam végzett vele.

-Szép munka Xingchen.

- A tiéd is. Egyedül egyiküknek sem ment volna.

-Egyet értek.

-Hmm.. Mit szolnál ha társak lennék!?

-Társak?

-Igen. Erős vagy amíg én jól kultiválok. Mellesleg élveztem veled beszélgetni. – rá mosolyogtam mire egy kis pírt vettem észre ettől az arcán.

Tényleg nem illik hozzá a világ legszebb arca. Nem bírtam magammal és oda léptem hozzá. Kezembe vettem arcát és párszor végig simítottam rajta hüvelykujjammal. Még pirosabb lett csak úgy mint én.

-Akkor mától társak vagyunk Song Lan. Már alig várom veled az utazást!

Még idegen számomra, de még is képes megdobogtatni a szívem. Ezt neveznék úgy hogy szerelem első látásra?

 Ezt neveznék úgy hogy szerelem első látásra?

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.











A fuvola szava [MDZS] One-shotsDonde viven las historias. Descúbrelo ahora