A fuvola szava [MDZS] One-shots

Wei Wuxian x Lan Wangji

A féltékeny nevetése

Wei Wuxian egyre jobban kezdte vissza nyerni régi erejét, és már teljesen egyedül is letudott számolni nagyobb erejű démonokkal és élő halottakkal. Sokszor vitte el több napos vadászatra a fiatalokat, és egyre többet mozdult ki Wen Ninggel. Lan Wangji minden ilyen alkalommal rettegett és rémálmok gyötörték hogy a férje egy napon majd nem fog hazatérni Gusuba. Hogy bármikor komoly baja eshet. Ezeken a napokon alig evet és csak Xichen tudott egy kis ételt bele könyörögni. De nem csak a sérülések miatt aggódott. Rettenetesen féltékeny volt a szellem tábornokra. Most is egy ilyen alkalom volt hogy Wei Ying a Wen társaságát élvezte, és nem ment vissza a felhők közé. Wangji tudta hogy szerelme egy szabad lélek és hogy szabadságot kell neki adnia, de a féltékenysége nyert és Wei Wuxian után indult.

*Lan Wangji*

Ha a tábornok hozzá mert olyan módon nyúlni én le vágom! Meg kéne nyugodnom de nem tudok! Nem érdekel hogy barátok! Ha megint elveszítem őt én nem is tudom mit fogok tenni magammal!

Miért tölt vele ennyi időt? Miért van olyan érzésem mint ha megismétlődne hogy elvesztem? Mi lenne ha elintézném a tábornokot? Utálom ezeket a kérdéseket. Ezeket a gondolatokat.

Olyan sokan felnéznek rám én meg féltékenységből, gyilkos gondolatokkal rohangálok a férjem után.

Megálltam és leültem a friss fűbe. A nap csak foltokban sütött rám az ágakon keresztül. Muszáj lesz egy kicsit meditálnom. El kell engednem az ellenszenvem. Nem tudok tisztán gondolkodni a haragtól. Meg kell szabaduljak az összes gondolatomtól...... Érzem ahogy nyugodtabb leszek. Újra elindulok. Hiába vagyok nyugodtabb a féltékenység mérge még mindig a fejemben van. Meg kell találnom őket!

Ahogy haladtam az erdőben egy patakhoz értem aminek a túl partján aludt Wei. Mellette pedig ott térdelt csukott szemmel a Wen. Közelebb akartam menni de a tábornok meghallhatott és azonnal felém kapta a fejét és egyenesen a szemembe nézett.

-Hanguang Jun?

-Wen Ning... – Tudtam hogy úgy nézek mint aki embert akar ölni. Nem csodálkoztam hogy miután kimondtam a nevét kicsit megszeppent.

-Hmmm... Wen Ning.... Hány óra van?.. -Wei Ying ült fel a fűből. Kicsit más napos lehet. Mikor körülnézett hogy hol dőlt ki észrevett engem is. – Lan Zhan? Hi Lan Zhan! Mit keresel itt? – át ugrottam a patakot és Wen Ninget arrébb parancsolva guggoltam le Wei Wuxianhoz.

- Érted jöttem.

- Lan Zhan!!... Nem vagyok kis gyerek! Meg te is elszoktál járkálni!

-Dolgozni....

-Unalmas!

-Wei mester én azt hiszem megyek. Úgy látom hogy zavarok. Viszlát. – Meghajolt és hatalmas ugrásokkal szinte elmenekült. Jól tette!

-Lan Zhan.. Lan Zhan.. Lan Zhan.... Féltékeny voltál már megint. Igaz?

-Hm..

- Olyan buta vagy! Csak elkisért inni. Mellesleg ha ő iszik velem ő nem dől ki egy korty után. – Ezen mondat után hangosan felnevetett és szinte már a könnye is kezdett folyni a nevetéstől. Kicsit zavarba estem.

-Wei Ying...

-Oké Oké befejezem. – A kezeivel átkarolta a nyakam és oda húzott egy csókra. Most már újra nyugodt voltam. A csókot pedig elmosolyogtam amitől ő egy kicsit újra nevetni kezdett.

-Olyan szép a mosolyod Lan Zhan. A hüvelykujjával elkezdte simogatni az arcom.

Nagyon szeretem amikor simogat. Olyan lágy és kellemes. Gyerekes voltam. Inkább boldognak kéne lennem hogy egy ilyen szabad férjem van. Wei Ying a legcsodálatosabb ember akit ismerek. Simogatása közben elkezdtem nevetni. Nevettem a féltékenységemen, és nevettem azért mert boldog voltam. Boldog hogy most itt lehetek mellette.

-Lan Zhan?

-Boldog vagyok. – elkezdtem rengeteg apró puszit adni az ajkaira és mind ketten eldőltünk a fűben.

Ott pedig szorosan átöleltem és hallkan még mindig nevettem amit ő is viszonzott.

A nevetésünk végén egy szenvedélyes hosszú csókot váltottunk. Ennél boldogabb nem is lehetnék.