A fuvola szava [MDZS] One-shots

Wei Wuxian x Lan Wangji

Miért nem jössz velem?

*Lan Wangji*

A Yiling pátriárka. Wei Wuxian aki megmentette a Wenek maradékát. A hallottak bábmestere. A titkos szerelmem. Vége van a háborúnak, de még mindig rengetegen akarják a fejét. Az én klánomból és az összes többiből is. Sokak akarják őt hallottan látni. Én minden klánnal szembe szállnék érte!

Elértem a kis falujukba. Wei pedig növény palántákat ültetett úgy hogy a karján logót a kis A-yuan.

-Lan Zhan! Üdv mi nálunk. – Wei Wuxian csak hátra nézett és folytatta tovább a munkát. A kicsi pedig hevesen integetett nekem. Majd oda futott hozzám, és megölelte a lábamat.

-Tessék kicsi – egy fából faragott nyuszit adtam az apró kezeibe, amit azonnal meg mutatott Wei Yingnek.

-Szép nyuszi A -Yuan. Mutasd meg a nénikédnek is. – Az apróság nagy örömmel szaladt el engem és Weit hátrahagyva. – Miért jöttél Lan Zhan? – A régen vidám szerelmem most úgy nézett rám mint egy rossz emlékre amitől a harag járja át. – Nem megyek vissza Gusuba!

-Tudom.. Én csak.. csak látni akartalak.. - Wei abba hagyta az ültetést, felkelt és elém állt. A szemei piros lángban égtek majd pislantott egyet és a harag eltűnt.

-Bocsi Lan Zhan. Kicsit ingerült vagyok mostanság. – A szomorúság mart belülről. Nem éreztem jogomnak hogy most átöleljem. Miért ilyen nehéz neki vissza jönni velem!?

-Semmi baj. Megértem.

-A – yuannak nagyon tetszett az ajándékod. Nem is tudtam hogy konyítasz valamit a gyerekekhez! Haha! – Bele ütött egy gyengét a vállamba. – Most nincs kedved maradni vacsorára?  Nem én főzök nem kell aggódnod. – Miért ilyen nehéz vissza jönnöd velem!? Most is mosolyogsz rám. Én mindjárt sírva fakadok.

-M. Maradok.

-Ez a beszéd Lan Zhan! Gyere kövess. – Bevezetett a falu közepébe ahol Wen Qing forgatta a lábosnál a kanalat, Wen Ning asszisztálásával.

Az étel körül a Wenek jókat beszéltek és mulattak. Hiába voltak szegények. Hiába voltak árvák. Még is boldogok voltak hogy megmaradtak egymásnak. Wei is együtt örült velük. Jól tudom hogy nincs esélyem arra hogy vissza térjen velem. De nem adhatom fel. Nekem ő a boldogságom!

A kicsi A-yuan hozta nekem oda a tányéromat. Az étel remek volt. A Wenek hangulata pedig még engem is egy kicsit jobb kedvre derített.

-Jól érzed magad Lan Zhan? – Wei Ying ült le mellém és a tányéromra nézett. – Wen Qing és Ning nagyon jó szakácsok. Meg nekem mindig raknak bele egy kicsivel több fűszert. – Már nem sokáig fogom bírni hogy itt vagyok. Wei mindenkivel foglalkozik. Jó ember ismerő. De nem tudja észre venni hogy szenvedek Gusuban nélküle! Még mindent meg tudnánk oldani! Van remény!

-Gyere velem Gusuba.

-Lan Wangji... Szerintem én egyértelmű választ adtam. Nem fogok vissza menni. Maradj ameddig csak akarsz. De ne idegesíts ezzel. – amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. Nem bírom tovább.

Felálltam és elmentem. Miután elhagytam a területüket sírva rogytam össze. Miért? Miért nem segít az én szenvedésemen!?

««a jelen »»

-Lan Zhan! Valami baj van? Komorabb képed van mint máskor.

-Csak eszembe jutott egy régi emlék. – kinéztem az ablakon ahol megláttam Shizuit egy nyuszit simogatni, majd Wei gyönyörű szemeibe néztem és egy lágy csókot adtam neki. – De most már csak egy emlék. Szeretlek Wei.

-Én is. – szorosan átölelt majd a fejét a vállamra hajtotta.

Megmentettél. Wei Wuxian.

(Nagyon szépen köszönöm a 2k-t. Őrülök hogy sokan olvassátok ezt a kis művet. Még mindig nagyon szívesen várok véleményeket/ötleteket❤)