A fuvola szava [MDZS] One-shots

Jiang Fengmian x Wen Ruohan

A jáde lótusz

Réges rég minden klán vezér jobban volt egymással. Szerettek néha átjárni egymáshoz és nagyokat mulatni. Most is egy ilyen alkalom volt. A klán vezetők kivételesen magukkal vitték a fiaikat is. Az ifijak közül csak páran találkoztak. Jiang Fengmian már jól ismerte Lan Qirent és Wen Rouhant. Ők hárman nagyon jóban voltak. De a triójuk egyik tagja bele szeretett a másikba. Wen Ruohan nap mint nap álmodott a lila csillagról aki beragyogta szívét. Ezen a találkozón pedig csak az ő társaságát akarta. Így nagyon nem tetszett neki a Lan ott léte.

*Wen Ruohan*

El kell tüntetnem őt a közeléből. Amíg ő itt van nem lehet nyugtom! Elméletileg hamarosan jön érte a bátyja. Türelmetlenül várom.

-Qiren! Apánk hívat! – Megjelent a híres Qingheng Jun. Végre megszabadulok Qirentől!

-Oké. Sziasztok. Mindjárt jövök! – Az a mindjárt ne legyen olyan hamar barátom!

Elköszöntünk a számomra zavaró tényezőtől. Itt az ideje azt tenni amit akarok.

-Fengmian! Nem megyünk el a városban. Szeretnék venni valamit. – Próbáltam valami aranyos arcot vágni de nem nagyon sikerült.

-Jól vagy? Kicsit öhh... érdekes az arcod. Meg mindjárt jön Qiren. Meg kéne várnunk!

-Nem nincs semmi bajom és majd később vissza jövünk érte! – Megfogtam a kezét és elindultam vele a város felé. A városban rengeteg ember volt és rengeteg árucikk. Még az is volt amit én szerettem volna. – Várj meg itt. Egy pillanat lesz csak. – Ő bólintott egyet és én a bódéhoz siettem.

A boltostól megvettem a kis ajándékomat. Egy virág ami a legszebb Jádéből készült. Olyan volt mint egy fekete, zöld színekben pompázó lótusz virág. Igaz apró. De nagyon szépen mutat. Az egyik álmomban jiang Fengmian is egy ilyet tartott a kezében és abban a pillanatban a mosolya ezerszer szebb volt mindennél. Ezt a mosolyt muszáj lesz élőben is látnom. Még hozzá úgy hogy csak én látom. El kell vinnem őt egy nyugodt helyre ahol egyedül lehetünk.

Ismét oda léptem hozzá és megint megfogtam a kezét. Egyenesen a szemeibe néztem.

-Ruohan? Biztos hogy jól vagy? – a kezével végigsimított az arcomon amitől egyből vörös lettem.

-Persze. Csak menjünk egy csendesebb helyre. – A kezét fogva elkezdtem vezetni őt ki a városból, az erdő felé. Ott rátaláltam egy kis tiszta terepre ahol már elengedtem a kezét és elővettem a kis ajándékot.

– Ezt neked vettem. Ez az amiért azt kértem hogy gyere velem. Elfogadod?

Fengmian arca úgy kezdett lángolni mint az enyém. Elvette a kis virágot és zsebre rakta. Majd egy csókot adott az arcomra.

-Köszönöm. – Amikor az arcára néztem, meg láttam azt a mosolyt amiről álmodtam. A szívem hevesebben kezdett verni. – Menjünk vissza. Már várhatnak minket.

Szépen lassan vissza sétáltunk a kiindulási helyhez. Azt hittem minden simán fog menni ameddig meg nem láttam Qirent a kapuban.

-Hol voltatok!? – Fengmian oda ment hozzá és súgott valamit a fülébe. Nagyon kíváncsi lennék arra hogy mi lehetett az.

– Oh értem.

-Én most kettesben hagylak titeket. Egy pillanatot kérek. – Fengmian elhagyta körünket. Gondolom ment el rakni a lótuszt. Inkább az zavart ahogy Qiren rám nézett. Mit követtem el a Lan ellen?

-Ruohan. Tudom mit érzel iránta. – Ezt honnét tudhatja!? Nem mondtam senkinek. Fengmian meg biztos nem árulta el.

- Honnan?

-Csak rád kell nézni. Alig bírod ki nélküle. De ne hogy hozzá merj érni. Ő egy kedves jó lélek. Te pedig..

-Fejezd be a mondatot Lan.

-Nem kényszeríthetsz.

-Ohh.. Tényleg? – Egy hirtelen lendülettel be húztam egyet Qirennek. Aki a hirtelen ütéstől elesett.

-Azt hiszed ezzel jó pontot fogsz szerezni nála. Akkor játsszuk le! – Felállt és úgy nézett rám mint egy szörnyetegre.

-Van inkább egy jobb ötletem. - Egy hatalmasat bele rúgtam a gyomrába amitől összerogyott. Fejét lehajtotta.
Igy már nem fog pattogni ez a kis féreg.

-Elég! – Fengmian gyorsabb volt mint hittem, közénk állt hogy ne tudjam jobban bántani azt aki megsértett engem.

– Jó hogy ezt apáink nem látták! Hogy merted ezt tenni Ruohan! – a szeme izzót a haragtól azért amit Qirennel tettem. Fel segítette ellenfelem majd a szobájába vitte. De ami elött eltűnt volna utoljára vissza nézet rám.

- Az érzéseidet jobb ha elfelejted. – szinte a sírás kerülgetett. Hogy ronthattam így el!?

*******Sok sok évvel később a lótusz rév elfoglalása után nem sokkal. *******

Wen Ruohan elfelejtette érzelmeit és szem rebbenés nélkül járta körbe a rév városát. Mindent alaposan körbe járt. Talált egy régi ládát amin Jiang Fengmian neve állt. Habozás nélkül kinyitotta.
A ládában rengeteg régi emlék hevert. Meg egy kis Jáde lótusz. Wen Ruohan azonnal felismerte a kis tárgyat. Szinte percekig lefagyva nézte. Elkezdtek hullani a könnyei. Azok az érzések ha el is voltak felejtve még mindig nyomták a szívét. Nem tűntek el. Ahogyan a tárgyat nézte az érzések újra feltámadtak a felejtésből. De nem csak az érzések. Az a mosoly látványa öröké bele égette magát a szívébe.