Korlátozott szabadság //befejezett//

Ötvennégy

- Tudom, kicsim. Tudom. - szorított magához amennyire csak tudott. Karjai alatt öleltem szorosan magamhoz. Mellkasába fúrva fejem sírtam tovább, míg az álom el nem ragadott, hogy egy kis időre is, elfelejtethessem a gondjaim. Mert Grayson karjai között nyugodtan tudtam aludtni.

Fáradtan nyitottam ki szemem. Az ablakon behúzott függönynek köszönhetően nem éget ki a retinám. Hirtelen felültem az ágyban mikor realizálódott bennem, hogy a szobámban vagyok. Gray házában.
- Csak egy álom volt, egy rémálom! - kiáltottam fel örömben. Vidáman ugrottam ki az ágyból, de mikor az ágy végébe néztem és megláttam Tiarát, újra összetörtem, és sírva borultam a földre.
- Megtörtént, ez a valóság. - suttogtam amit követően kinyílt az ajtó.
- Hogy vagy? - hallottam meg Grayson hangját és éreztem meg karjait magam körül.
- Voltam már jobban is. - válaszomra csak felemelt menyasszony pózban és letett az ágyra. Beakart mellém feküdni, de Tiara feljebb jött és elkezdett rá morogni, mellső lábait pedig rátette a hasara, fejét továbbra is barátom irányába tartotta.
- Meg akar védeni, még tőlem is. - nézett a kiskutyámra.
- De tőled nem kell.
- Ezt neki magyarázd meg. - megsimogattam kis buksiját, mire rám nézett és arcon nyalt. Fejét lábára hajtotta, és úgy figyelte tovább Graysont.
- Ide jöhetsz. - kis habozás után leült a falnak dőlve, mire én mellkasához bújtam amennyire csak tudtam a hasamra nehezedő súly miatt.
- Még mindig néz. - nézte ő is.
- Azért van a szeme.
- De úgy néz mintha meg akarna enni.
- Lehet, hogy éhes. - állapítottam meg, mire elhúzta a száját.
- Rám? - kérdésére csak megráztam a fejem.
- Van itt neki valami kaja?
- Tegnapról maradt, de azt inkább te edd meg. Szükséged van ételre, mert teljesen le fogsz gyengülni. Most is le vagy.
- Nem vagyok éhes. - húzódtam el tőle, majd felálltam és a konyhába mentem megetetni Tiarát, aki rögtön szaladt is utánam. Elővettem egy tányért, mivel nem volt edénye, majd tettem bele húst, és leraktam a földre. Fejével elkezdte felém lökdösni. - Mi az? Mit akarsz? - nyüszítve nézett fel rám, majd megnyalta a száját - De hát ott a kaja? - néztem rá értetlenül majd le a húsra - Te azt akarod, hogy én is egyek? - kérdésemre csak vakkantott egyet. Ezek után mondja, azt nekem valaki, hogy a kutyák nem értik az embereket, és hogy nem tudnak kommunikálni velünk. Kiszedtem magamnak egy kis levest. Leültem az asztalhoz, és a torkomban lévő hatalmas gombóc ellenére elkezdtem, vagyis próbáltam enni pár falatot, ha a leves számít annak.
- Sosem fogom megbánni, hogy megvettem neked, ezt a kutyát. Még akkor sem ha úgy is néz rám, mint akit meg akar ölni. - hallottam meg, Gray hangját. Felé kaptam a fejem. Mosolyogva nézett rám az ajtónak dőlve, de én csak lehajtottam a fejem. Nem tudom mosolyogni.
- Eszel te is? - kérdeztem meg kis idő elteltével.
- Igen. Te mit eszel? - sétált a hűtőhöz.
- Levest.
- Áfonya krémlevest? - fordult felém értetlenkedve, mire csak bólintottam.
- Mi? - kerekedtek el szemeim, mikor rájöttem mire is bólintottam rá. Olyan nagy lendülettel pattantam fel, hogy a szék is hangosan csattant a földön. Szám elé kaptam a kezem, mialatt a mosdóba szaladtam. Berontottam az ajtón, és a wc fölé hajolva adtam ki magamból gyomrom tartalmát. Pontosabban azt az egy kanál levest. Arra lettem figyelmes, hogy a hajam eltűnik az arcomból és a hátamon egy nagy, meleg kezét érzek meg, ami lassam simogatni kezdett.
- Jobban vagy? - kérdezte meg, mikor már nem tudtam mit kiadni magamból, bár azt sem értettem, hogy mit tudtam.
- Sajnálom, ezt nem kellett volna látod. - szorítottam össze szemem, hogy elmúljon a szédülésem.
- Semmi baj. - puszilt homlokon - Jobban vagy? - kérdezte meg újra.
- Aha. - éreztem magamon égető tekintetét, majd egy hangos sóhajtás után segített felállni mikor észrevette, hogy még mindig szédülök és ez miatt össze van csukva a szemem.
- Gyere segítek. - derekamnál fogva tartott meg. Lehúzta a wc-t, majd a csaphoz segített, ahol fogat mostam.
- Köszönöm.
- Szédülsz még? - kérdezte aggódva, pedig jól tudta a választ.
- Egy kicsit. - nagyon.
- Gyere. - kísért vissza a konyhában - Ülj le ide. - ültetett le a székre, ami már nem volt a padlón felborítva. Ő is le ült mellém és úgy ölelt magához. - Adják valami gyógyszert?
- Nem már tényleg jobb. Inkább egy pohár vizet kérnék.
- Máris adom. - engedett el. A következő pillanatban meg Tiara fejét éreztem meg lábamon.
- Na miaz? - nyüszítve nézett fel rám - De édes vagy Istenem.
- Teljesen másképpen viselkedik veled és te is vele. - tette le elém a pohár vizet.
- Az állatok . . . közül a kutya a legjobb emberbarát és lelkitárs. - az állat szóról apa jutott eszembe. Hányszor hívtam így, ahelyett hogy apának szólítottam volna? Úgy sajnál apa. Könnyeim lassan szántották végig az arcom. Hiányzol.
- Sss. Próbálj megnyugodni. Idővel jobb lesz.
- De mikor?
- Nem tudom, kicsim. Nem tudom. - puszilta meg a homlokom.
- Csináljunk ma valamit. Muszáj elterelnem a gondolatom. - mondtam ki hirtelen, amitől még én is meglepődtem, úgy ahogy ő is.
- Rendben. Öhm . . . mit szólnál, ha bevásárolnánk Tiarának, . . . beülnénk valahová ebédelni, majd . . . itthon közösen főznénk valamit vacsorára. - talált ki gyorsan valamit.
- Egyikünk sem tud főzni.
- Majd használunk receptet. - vont vállat.
- Hát, rendben. Tiara jöhet velünk?
- Nincs póráza.
- Majd használjuk az egyik nyakkendődet. - néztem fel rá.
- De ne a mintásat! - emelte fel ujját figyelmeztetően, mire csak heves bologatásba kezdtem.
- Köszönöm. - öleltem magamhoz szorosan. Mosolyogva! És igen mosolyogtam! Mert ő mellette képes vagyok bármire. Egy maffiában élek, és mindenkinek van fegyvere, kivéve nekem. Nekem pajzsom van, ami, aki jobb minden fegyvernél.