Korlátozott szabadság //befejezett//

Hatvanhét

- Már csak pár méter. - biztattam magam, mikor megláttam a kijárat ajtaját. Biztos voltam benne hogy ott kijuthatok, mert a mellette lévő ablakon kiláttam az erdőre.

Rá kellett jönnöm, hogy a ne bízzd el magad előre mondás igaz. Bíztam benne, hogy kijutok, de ez nem történt meg. Egyik pillanatban még a kilincset fogtam, a másikban már a földön feküdtem a lábamat eltaláló golyó miatt, a harmadikban pedig már hátrafelé repültem több métert, mert berobbant az ajtó. Fájdalmasan nyögtem fel mikor a hátamra estem. Minden forgott körülöttem, zúgott a fülem, és nem éreztem semmit a mérhetetlen fájdalmon kívül. Kezem alig bírtam felemelni. Szemem összeszorítottam, kezem a hasamra hasamra, de ezzel úgy éreztem el is szállt minden erőm.
Csukva tartottam a szemem és csak mozdulatlanul feküdtem. Semmit nem észleltem a külvilágból. Egyedül Tracy rúgásaiból és a meg nem szűnő fájdalmakból tudtam, hogy élek. Semmit nem hallottam, mintha süket lettem volna. Éreztem ahogy eltávolodom a padlótól, de nem tudtam reagálni. A felemelés miatt még jobban éreztem a fájdalmat és már nem rúdott hercegnőm, csak kicsit mocorog. Éreztem, hogy valaki valami puhára tesz, majd az arcom simogassa, míg másik keze hasamon. Lágy volt az érintés, de én nekem ennyi is elég volt, hogy tudjam biztonságban vagyok.
Összeszedtem az összes tartalék erőm, hogy kinyissam a szemem. Látnom kell az arcát! Muszáj megkérnem rá! Sokadik próbálkozás után fény szűrődött be résnyire kinyílt szemhéjaim között. Nem adhatom fel! Addig-addig próbáltam míg végül tényleg sikerült. Először csak homályosan láttam, de utána kiélesedett a kép. Láttam, hogy mozognak az ajkai, de nem hallotta semmit.
- Nem hallom. - nyögtem erőtlenül hogy a tudtára adjam. Láttam az arcán a döbbenetet és teljesen lesápadt, de engem nem tudott foglalkoztatni. - Mentsétek meg Tracyt! Vegyétek ki a hasamból és tartsátok életben! - mondtam ki nagy nehezen, amit annyira akartam. Tudtam, hogy kockázatos amit mondtam, de azt is hogy lehetséges. Apriltól kaptunk könyveket az első vizsgálaton. Azon könyvek egyikének a végén, volt egy megemlékezés, egy nőről. Autó balesetet szenvedett, a babát megmentették, ő meg meghalt. Ha az ő esetében meg tudták tenni, akkor az enyémben is. Kérdésemre könnyes szemmel rázta a fejét, hogy nem megy bele.
- Kérlek. - megrázta a fejét, majd homlokomra adott egy nedves csókot. Felemelte a kezem úgy, hogy én is lássam. Értetlenül néztem rá. Mivel tudta, hogy nem hallom így maradtak a cselekedetek. Bal kezével az én kezem tartottam, míg másikkal úgy csinált, mintha felhúzott volna egy gyűrűt a gyűrűs ujjamra.
- Azt aka . . . - még mielőtt befejezhettem volna íriszeim lecsukódtak és végtelen feketéseg vett körbe. Nem éreztem semmit, és még mindig nem hallottam hangokat. Tracy mozgását se éreztem. Meghaltam volna? Szerintem igen.

- Ügyes voltál kislány! - hallottam meg egy ismeretlen női hangot. Íriszeim kinyitottam és láttam, hogy egy fehér folyosóra tolnak ki egy ágyon. Fáradtan ültem fel és csak néztem mi folyik körülöttem. Orvosok voltam az ágy körül, így már tudtam hogy kórházban vagyok. Megálltak egy ajtó előtt, így az alkalmat kihasználva leszálltam az ágyról. Meglepődve vettem észre, hogy az ágyat betolták és feküdt rajta valaki. Lassú léptekkel sétáltam az ágyhoz és megláttam . . .
~ Ez mégis hogy lehetséges! ~ kiáltottam fel, de senki nem figyelt rám ~ Mi történik velem? Hogy feküdtek az ágyon, ha itt állok? ~ az egyik orvos után szaladtam. Magam felé akartam fordítani, hogy válaszoljon kérdéseimre. Megfogtam a karját, de ő észre se vette, csak ment tovább. Tehetetlenül mentem utána.
- Ms. DiNozzo hozzátartozói? - kérdezte amint kiért egy váróterembe.
- Igen. Hogy vannak?
~ Miért beszélsz többes számban? ~ kérdeztem barátom, de most se vett észre senki.
- A baba szerencsésen megúszta. Érte ütés, de semmi rendellenességet nem találtunk rajta. Későbbiekben sem lesz maradandó károsodása. Teljesen egészséges.
- És? - kérdezték többen is egyszerre. Ott volt Grayson, Amy, Nicole, April, Isla, Allison, a szülei Paul és Marie.
~ Ti mégis hogy kerültök ide? ~ kérdeztem döbbenten. Az utóbbi három személyt a szeptemberi buli óta nem láttam és az Los Angelesben volt. Isla meg szépen mondva nem normálisan gondolkozik, így az elmegyógyintézetben kellene lennie.
- Ms. DiNozzo kómában van. Meg kellett műteni a fejét és a hátát is. A műtétek sikeresek lettek. Újra hall. A bénulástól most sikerült megmenteni, de ha a baba rossz helyen rúgja meg, akkor már nem tudunk mit tenni. Mozgáskorlátozott lesz gerinctől lefelé, ha felébred.
- Mi az, hogy ha felébred? - urott volna neki Gray, de Paul még idejébe elkapta és vissza nyomta a székre.
- Súlyos és veszélyes műtétei voltak. Le volt gyengülve mikor behozták, és a műtétek miatt még gyengébb lett. Pályafutásom alatt kevesen kerültek így kómába, de azok közül senki nem ébredt fel. A terhesség még jobban le fogja gyengíti. A baba el fog tőle venni minden erőt és táplálkot, hogy tudjon növekedni.
- Mit tanácsol? - kérdezte sírva Nicole.
- Válasszanak, hogy ki maradjon életben, vagy mindkettőjüket elveszítik.
~ Tracyt válasszátok! Ne engedjék meghalni!
-

Be lehet menni hozzá? - kérdezte aggódva barátom.
- Igen, de kérem egyszerre csak egy fő.
- Én megyek be először. - jelentette ki és már el is indult, de az orvos mellett megállt, és ököllel behúzott neki egy jó nagyot. Az orvos feleset, és a vérző orrához kapott.
- Fel fog ébredni. A saját élete érdekében tegyen meg mindent érte! - kiabált rá.
- Igen. - mondta ki heves bólogatások alatt.
~ Tényleg rettegnek tőle a legtöbben. ~ alapítottam meg. Sietősen indultam Gray után. Leült az ágy melletti székre és csak figyelte az ágyban fekvő Kaylee arcát. Mert igen belőlem már kettő lett. Egy, aki a halál szélén fekszik, és egy, aki tud mozogni, beszélni. Mind a kettő én voltam, de külön-külön egyik se élt.
- Sajnálom, hogy nem tartottam be az ígéretem apádnak.
~ Milyen ígéret? ~ kérdeztem meg és még választ is kaptam rá, csak nem azért mert meghallott.
- Biztosan emlékszel arra mikor bántott. Mikor magadhoz tettél, akkor Layla elmondta neki, hogy milyen sérüléseket okozott. Ez most lényegtelen. Nem tudom, hogy erre is emlékszel-e, hogy mielőtt kiment a fülembe súgot valamit.
~ Igen, emlékszem.
- Akkor azt súgta, hogy vigyázzak rád. Másodjára szedtem meg, és lehet, hogy ezúttal utoljára is. Soha nem akartam neked fájdalmat okozni. - folyt le egy könnycsepp az arcán. Én meg csak csendben emésztettem szavait. Már akkor szeretett apa, és Grayson.
- Fogalmam sincs, hogy juthatott eszedbe, hogy vegyük ki Tracyt. - törte meg a csendet.
~ Fogalmam sincs, hogy juthatott eszedbe, megkérni a kezem.
- Nem teszem meg. Nem tudnék úgy a szemébe nézni, hogy te miattam nem vagy vele.
~ Nem miattad.
- Nem tudnám nélküled felnevelni.
~ Segítenek.
- Nem tudnék nélküled élni. - borult hasamra sírva. Odasétáltam hozzá és elkezdtem a hátát simogatni, de úgy mint az orvos, ő se érezte érintésem. Percek teltek el. A kortermben csak a sírás és a gépek csipogása volt hallható. A sírás abbamaradt bő fél óra alatt és helyét felváltotta a beszéd.
- Jól figyelj, mert nem mondom el többször! Ha feladod az életed megölöd a lányunkat is. A kocsiban az ő életét kérted, akkor tegyél érte. Csak rajtad múlik, hogy meg fog-e születni! Be kell látnom, hogy őt még nálam is jobban szereted, így tudom hogy küzdeni fogsz érte. Mindig is túl ártatlan voltál, hogy bánts valakit, ráadásul pont a szereteid közül. Ethant megölted a szüleid miatt, akkor küzdjön a lányunkért!
~ Túl gyenge vagyok hozzá. Nem fog sikerülni. Utállak, hogy ennyire ismersz és ilyen választás elé állítasz. Megteszek amit csak tudok, de nem ígérek semmit. Sajnálom, ha csalódnod kell bennem.

~Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek!♡🐇🐰~
~Még három rész van hátra!~