Korlátozott szabadság //befejezett//

Ötvenegy

- Ahjj, ti nők. Mért vagytok ilyen bonyorult lények? - nézett a plafon irányába, mialatt nagyot sóhajtott. Szerintem kimondhatom minden nő helyett, hogy nem mi vagyunk bolyorultak, hanem a pasik értetlenek.

Hamar el telt a maradék három nap huszonnegyedikéig. Az ételek elkészültek a ház feldíszítve a karacsonyfával együtt. Mikor az utóbbit díszíttetük, Gray meggondolta magát és elviharzott még több díszért, mondván, hogy legyen boldog a karácsonyunk, és ha ehhez ez kell, akkor ő nem akadályozza meg. Az ajándékokat sikeresen elintézte. Isla ajándékát elvittük tegnap este. Nagyon meglepődött és őrült neki. Még a barátomat is megölelte, akiről utána nem is vett tudomást és csak velem beszélt. Az orvosa elmondta, hogy nincs semmi változás. Kihagyja a csoportos kezeléseket és nem beszél csak, ha muszáj. Azt viszont jó jelnek vettük, hogy megvan a rugdalózó nélkül is, és egyáltalán nem keresi. Viszont mikor meglátott az első kérdése rögtön az volt, hogy van Tracy. Kérdése késként hasított mellkasomban, tudva hogy miattam vesztette el a gyerekét.
- Megérkeztünk. - zökkentett ki gondolataimból Gray.
- Mi? - néztem ki a kocsi ablakán. - Mehetünk. - nyitottam ki a kocsi ajtaját miután realizálódott bennem, hogy pontosan hol is vagyunk. A házról emlékek százai lépték el gondolataim, de nem engedtem neki sok időt.
- Már vártunk titeket. - lépett ki a házból Layla.
- Mindjárt megyünk, csak ki veszem az ajándékokat. - jelentette ki Grayson, ami azt is jelentett, hogy várjam meg. Végülis úgy döntöttünk, hogy jobb előre szólni apának, mert így nem zavarjuk meg munkája közben, és így ő is tud díszíten. Igazi karácsonyi hangulatot teremtve. Mikor felhívtam és elmondtam neki, percekig meg se szólalt, majd csak annyit kérdezett, mit vegyek neked kislányom. Ez után viszont én nem szólaltam meg így végül bontotta a hívást. Félek, hogy mi fog történni, de eljött az ideje, hogy elkezdjük legalább megismerni egymást. Nem hinném, hogy igazi apa lánya kapcsolatunk lesz de a mostani álláspontnál csak jobb lehet. Annyira nyomaszt ami köztünk van apával, és megmagyarázhatatlan félelem lett úrrá rajtam. Nem az emlékek miatt, ez más volt.
- Kaylee. - fejem a hang irányába kaptam.
- Igen? - néztem aggódó kék íriszeibe.
- Minden rendben van?
- Olyan rossz érzésem van.
- Szóval félsz. - állapította meg és szorosan magához ölelt - Ha akarod, még haza mehetünk. - sehol se érzem magam igazán otthon, mégis ha meg kéne jelölölnöm egy házat, akkor arra mondanám ahol most is lakunk.
- Nem. - tiltakoztam, majd elváltam tőle és megfogtam pár ajándékdobozt, vagyis Graysonét és Layláét. Kivette ő is a többit, ami több volt, mint amit én vittem. Nála volt a 2000 darabos kirakó a fegyverek mellett. Amint beléptem a házba Layla rögtön elvette tőlem a két ajándékot és berakta a fa alá a többi mellé.
- Hol van? - kérdeztem meg halkan.
- A konyhában, törölget. - elmosolyogtam mondat hallatán. A helyiségben belépve rögtön megláttam, ahogy nekem háttal áll.
- Öhm szia. - elég feszült voltam, de ez rajta is észrevehető volt, mert izmai megfeszültek hátán és mikor felém fordult arcáról is le lehetett olvasni.
- Boldog Karácsonyt. - mosolygott el és én mégjobban kellemetlenül éreztem magam. Én is mondhattam volna egy béna szia helyett. - Örülök, hogy tényleg eljöttél. - nem tudtam mondani semmit. A lábaim maguktól keltek életre és indultak el felé, majd mikor elé értem szorosan átöleltem. Cselekedetemen meglepődött, de még én is, végül viszonozta ölelésem.
- Neked is Boldog Karácsonyt. - kezdtem el sírni. Újra éreztem azt a biztonságot, mint már egyszer mikor vígasztalt, még mielőtt elmondta az igazat. Volt bennem némi harag amiért nem keresett, vagy amiért hazudott nekem, és a szüleim is ezt az érzelmi oldalt támogatták a halálukkal, mert köze volt hozzá. Mégis a legtöbb részem örült, hogy él az apám, és ennél is jobban annak, hogy most már akar is, mint lányát. Könnyeim hamar elapadtak, amiben fontos szerepet játszott, hogy simogatta hátam és hajamba apró puszikat hintett.
- Jobb?
- Igen, sokkal. - váltam el tőle - Megyünk kibontani az ajándékokat? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Látszik, hogy még gyerek vagy, az én gyerekem, a kislányom. - utolsó szavára elmosolyodtam. Nem bírom apának hívni úgy ha ő is ott van, mégis örülök, hogy ő kimondja milye is vagyok neki. A lánya. - Menjünk. - indultunk el a nappaliba, ahol kíváncsian várt minket Grayson és Layla. Az előbbi mellett foglaltam helyet és nyomtam ajkaira egy gyors csókot, amit még viszonozni se tudott.
- Minden rendben? - súgta fülembe és apró csókt lehelt mögé.
- Igen. - mosolyogtam el halványan.
- El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy itt vagy, vagytok. Ha a vacsorát külön is töltöttük, boldog vagyok, hogy ezt a napot közösen zárjuk. Nézzük meg az ajándékokat és legyen továbbra is ilyen jó a hangulat. Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
- Boldog Karácsonyt! - mondtuk egyszerre apa rövid beszéde után.
- Ki kezdje? - kérdezte meg az engem ölelő férfi.
- Menjünk kor szerint, kicsitől a nyagyig. - tanácsolta Layla mibe mindenki  beleegyezett.
- Előtte szeretnénk átadni a közös ajándékot, hogy mindenki egyszerre lássa. - szólaltam meg majd adtam a kezükbe. A pisztolyok feketék voltak, arany glavírotott szöveggel. - Hangosan olvashattok fel, így mindenki hallhassa a másikét. - a szövegről nem tudtunk közös megegyezésre jutni, így úgy döntöttünk mindkét oldalán lesz egy szó. Egyik tőlem, másik Graysontól.
- Nővérkém és Csipogóm. - szerintem mostmár érthető, miért nem tudtunk megegyezni - Köszönöm hugicám. - ölelt magához, majd barátomnak adott egy nyaklevest, mire mindenki felnevetett kivéve persze őt.
- Én mondtam, hogy ez lesz. - sóhajtottam fel, miután abbahagytuk a nevetést, Gray pedig csak összefont karokkal duzzogott.
- Apa. - nézett rám döbbenten, mert nem tudom kimondani, de szerettem volna vele tudatni. Végül értetlenkedve olvasta fel a másikat - Főnö-k-úr. Miért van kötőjellel? - kérdezte meg értetlenkedve.
- Az előbbi után én már szaladnék, mielőtt használja. - néztem páromról apjára.
- Az övé nincs megtöltve. - nevetett fel, és elmondta a magyarázatot - Szabadon dönthető hova mondod a k betűt, bár az úrral jobban hangzik.
- Van nálam másik pisztoly is. - vette elől a háta mögül - Szerencsédre értem a viccet, így nem használom, de még egy ilyen húzás ma és el fog sülni egy golyó.
- Akkor kettő. - nevetett fel ezúttal erőltetett.
- Kettőt kérsz?
- Nem csak a lesz még egy, viszont azt közösen találtuk ki. - nézett rám mosolyogva - Mondjuk ezt is. - tette hozzá.
- Héj, én a te szavadról nem tudtam és mikor láttam mondtam, hogy csinálj újat. - mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél mert ez nem volt igaz.
- Muszáj volt beárulnod? - nevetve nyomtam csókot ajkaira, de viszonzása elmaradt, mert apa megköszörülte a torkát.
- Most mi van te akartad, hogy házasodjunk össze. - szavaira bekönnyeztem és ezt ő is észrevette - Sajnálom kicsim, tudom hogy hallani se akarsz erről a szóról.
- Semmi baj. - bújtam mellkasához - Folytassuk.
- Szeretlek és Szerelmem. - olvasta fel, miközben engem ölelt egyik karjával, bár ő már tudta mi a két szó, hiszen ő intézte el. - Én is nagyon szeretlek, kicsim. - nyomott csókot homlokomra, ami mégjobban megdobogtatta szívem a becenév után. Csak fontos pillanatokban használja, így többet jelentett, mint egy átlagos becenév.