Korlátozott szabadság //befejezett//

Huszonkilenc

- Esni fog és kész. - jelentettem ki határozottan, ledobva a törölközőt a földre. Cselekedetem láttán mosolyogva megrázta fejét. Homlokomra hintett egy apró csókot, majd távozott a szobából.

Rohamosan elszaladt felettünk az idő, és ezt csak akkor vettem észre, mikor a menyasszonyi ruhámba bújtam bele. Már mindenki itt volt és a hajó is jóval elhagyta a partot. Három szintes luxus hajót bérelt ki Grayson. A legalsó szinten volt két kisebb szoba. Az egyikben én a másikban a vőlegényem készült, valamint avmosdo. A középső szint volt a friss levegőn, ahol maga a szertartás lesz. A fedett helyre asztalok kerültek ugyanúgy mint a felső rész egyik felébe, mert a másikat a gyerekek részére tartottuk fent, hogy tudjanak hol játszani. A lagzi az végül majd a parton lesz megtartva este, addig mindenki el tudja foglalni a szobákat a közeli szállóban, ami csak mi nekünk lesz nyitva.
A ruhámba első látásra beleszerettem, rögtön tudtam, hogy nekem ez kell. Az egész csipkés volt. Felső része szív alakú volt, mely tökéletes kimutatta melleim formájá, ami felülről kis rálátást engedett, de nem annyira, hogy kellemetlenül érezzem magam. A hátsó felemen, szorosan rásimult testemet, ezzel kiemelve széles csípőm és kerek seggem. Nem egóból utálok arra, hogy jó alkalom van, mert ezt csak a sok edzésnek köszönhetem. Az alja sellő fazonú volt. A hátsó része hosszabb, volt amit tökéletesen tudtam húzni magam után a rajta elterülő vékony csipkézett fátyollal együtt.
- Gyönyörű vagy. - ölelt magához jó szorosan nővérem. A vitánk után egy hétig nem szóltunk egymáshoz, majd mikor a nappaliban tévéztem sírva borult a nyakamba. Rögtön utat engedtem én is könnyeimnek, és ezzel megtört közöttünk a láthatatlan fal. Nem mondtunk semmit csak egymást vígasztaltuk, és ez pont úgy, volt tökéletes.
- Köszönöm. Nélküled nem sikerült volna. - szorítottam az ölelésen, ügyelve nehogy megfojtcsam szegényt.
- Ne hülyéskedj már. Az egészet te csináltad egyedül. Én csak listát adtam a meghívókhoz és furikáztalak minden hová. - engedett el és igazította meg még utoljára a ruhám alját, és a fátylat.
- Úgy izgulok.
- Nem kell. Gyönyörű vagy, és a helyszín is álomszép. Minden rendben van. - próbált rögtön nyugtatni.
- És ha elesek. Még mindig nem sikerült megtanulnom ebben a cipőben járni, pedig egy héten keresztül minden nap gyakoroltam órákon át.
- Nem fogsz. Apa kísér el, és hidd el vigyázni fog rád. Nem engedi, hogy eless, ha arra kerülne sor véletlenül.
- Mennyi időm van még. - kezdtem el piszkálni a körmöm idegességemben.
- 2 perc. - nézett rá a telefonjára.
- Az nagyon kevés.
- Nyugodj meg, minden a legnagyobb rendben van és, így is fog maradni.
- Nem tudom. Olyan rossz érzésem van. - hajtottam le a fejem.
- Nézz rám! - parancsának eleget téve vezettem rá zöld íriszeim - Nem fog történni semmi! Azért érzed így, mert izgulsz! Minden a legnagyobb rendben van! - idegesen fújtam a bent tartott levegőt és bólintottam.
- Igazad van. - gyorsan megöltem utoljára, amit testvérem is rögtön viszonzott, és mikor elengedtük egymást, kopogott is valaki az ajtón.
- Ez biztosan apa lesz. - rögtön az autóhoz sietett, testre simuló, kérem színű, csipkés ruhájában, ami hátul fel volt vágva térdhajlatig.
- Sziasztok. - ölelte meg lányát.
- Szia apa. - köszönt kedvesen a karjaiba Layla. Pár másodperc múlva elengedte, és felém sétált.
- Gyönyörű vagy. - állt meg előttem. Szemeiben mintha büszkeséget láttam volna, de ezt rögtön el is vetettem.
- Köszönöm. - suttogtam magam elé lehajtott fejjel. Fájt, hogy mégcsak meg sem próbált megölelni. Tudom, hogy nem kívánatos gyerek vagyok, és hogy én se kellő képen viszonyulok, hozzá. Mégis ott úgy éreztem, hogy ez egy új fejezet, és ha lépett volán, képes lettem volna megbocsátani neki.
- Indulhatunk? - nyújtotta felém jobb karját. Beleegyezés jeleként belekaroltam és csöndben indultunk fel a lépcsőn. Mikor felértünk minden tekintet felénk fordult. Elindult a zene és, ezzel hivatalosan is megkezdődött a ceremónia. Két 5 éves kislány ment nővérem előtt, fehér rózsasziromokat dobálva. Utána ment Layla kezében a párnával, amire a két karikagyűrű volt rákötve. Tekintetem végig előre vezettem, és Grayson messziről is gyönyörűen csillogó kék íriszeibe néztem. Mellé érve elengedett az eddig kísérő férfi és átadott vőlegényemnek, aki pár perc múlva a férjem lesz. A zene elhalt és megkezdte beszédet a pap.
- Grayson Gates. - Istenem de imádom azokat akiknek alliteráció van a nevükben - Megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss? - fordult  szerelmem felé, aki elől érzéseim még mindig titkolom.
- Igen. - válaszolt határozottan.
- Ígéred-e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
- Igen
- Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságtokat? - a kérdést hallva íriszeim kicsit elkerekedtek, arcom felforrósodott Grayson perverz mosolya miatt.
- De, még mennyire. - húzta fel a gyűrűt ujjamra. A vendégek közül páran felkuncogtak, mert ismerték annyira, hogy ő az izgalmasabb részekre válaszolt. Torkomon hatalmas gombóc keletkezett, mikor a pap felém fordult.
- Kaylee DiNozzo. - nevem hallatán összeszorult a torkom. A vérszerinti apum néven szólított meg, akinek még Layla mondta el a teljes nevét. Így tudtam meg, hogy amúgy Jackson a keresztneve - Megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?
- Igen. - az eljegyzésen kényszerítettek, de már igen.
- Igéred-e, hogy leendő férjedet tiszteled és szereted, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
- Igen.
- Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságtokat? - pillantásom Grayson ajkain elterülő széles mosolyra tévedt.
- Igen. - remegett meg hangom, és húztam fel a gyűrűt az ujjára.
- Idézem szavaim az egybegyűlteket fel. Aki tud bármi okat a házasság létrejöttére az szóljon most, vagy hallgasson mindörökké.