Korlátozott szabadság //befejezett//

Ötvenkilenc

- Rendben. Elfogadom, de csak a hercegnőnk miatt, és hogy ne hátráltassalak az ügyeidben! - öleltem magamhoz szorosan. Szükségem van arra, hogy érezzem, mellettem van!

- Felhívom anyát, hogy jöjjenek át délután, és akkor megkérem, hogy költözzenek ide. Úgy jó? - tolt el magától.
- Szerintem már a telefonon kérd meg őket, és akkor nem kell fölöslegesen annyiszor utazniuk.
- Igazad van. És mikorra hívjam őket? - kérdezte tőlem.
- Nekem mindegy. Eszek, felöltözök, más dolgom úgy sincs, mert valaki még a takarítást sem engedi.
- A mosogatást megcsinálhatod. - ajánlotta fel, mert tudja, hogy azt nem szeretek.
- Inkább maradok a gépnél. - nevettem el magam vele együtt.
- Akkor ebéd után.
- Nekem jó. Itt mondjuk el hogy terhes vagyok. - kértem meg rá.
- Ahogy szeretnéd.
- Kihangosítod? - válaszként csak bólintott egyet és már tárcsázta is az anyját, aki két csörgés után fel is vette.
~ Szia, drágám. Hogy vagy? ~ hallottam meg vékony csillingelő, kellemes hangját.
~ Szia anya, jól vagyok. És ti? ~
~ Mi is. Amy a kertben van a virágokat ültet én meg ebédet főzök. ~ Amy lehet a nénikéje, gondolom én.
~ Hozznál ide is valami főtt kaját? ~
~ Hányszor mondjam, hogy tanulj meg főzni, ha nem tudsz normális nőt fogni magadnak! ~ jött meg közben az egyik embere a hat, nagy dobozos tejföllel és berakta a hűtőbe, mire bólintottam köszönet képpen.
~ Én találtam magamnak, de ő nem tud főzni, úgy ahogy én sem. ~ nevetett fel, rám nézve.
~ Márpedig egy nőnek tudni kell főzni. Milyen anya lesz az ilyenből? ~ szavaira rögtön bekönnyeztem és a hasamra simítotzam.
~ Anya, ne beszélj így róla! Ha tudna se engedném! ~ ölelt magához vigasztalóan egyik karjával.
~ Még mindig azzal a kényszerített lánnyal vagy? Szerencsétlent nem bántotátok már eléggé? ~ tért át egy másik témára hirtelen.
~ Nincs kényszerítve semmire, és tudnád, ha akartál volna róla hallani. ~
~ Akkor mégis mért maradt veled? Ő is olyan lenne mint a régi nőid? ~ sértő szavaira csak el kezdtem halkan sírni, de továbbra is hallani akartam mit mond rólam.
~ Ne hasonlítsd őt senkihez se! Nem is ismered az unokád anyukáját! ~ emelte meg a hangját, de még ígyis érezni lehetett benne a tiszteletet és szeretetet irányába. A vonal másik végéről csak egy csattanást hallottunk, majd síró hangon rákérdezet arra, amit Gray véletlenül mondott el
~ Az unokám? ~
~ Igen, terhes, és szeretjük egymást. ~ válaszolta sokkal lágyabb hangon a szemembe nézve és odatette a kezét a hasamhoz. Ennyit arról, hogy itt mondjuk el.
~ Átmegyünk most rögtön. ~
~ Igazából azért hívtalak, hogy megkérjelek titeket, hogy költözzetek ide. Nem akarom egyedül hagyni az őrökkel, és valakinek segíteni is kéne neki. Nem csinálhat semmit, csak mosogathat! ~ nevette el a végét.
~ Egy óra és ott leszünk a holmiainkkal együtt. Szia. ~ rakta le a telefont, még mielőtt Gray is elköszönhetett volna.
- Ugye nem bántott meg nagyon? - kérdezte aggódva, és hátam simogatta közben.
- Nem. - hazudtam.
- Biztos?
- Igen. - hazudtam jobban.
- Szóval megbántott. - sóhajtott fel - Sajnálom.
- Nem kell. Végülis csak anélkül ítél el, hogy ismerne. Hogy bármit tudna rólam. Hogy tudná min mentem keresztül. Csak elítél, mert kényszerből szerettem beléd. És most biztosan a világ legnagyobb kurvájának tart, mert terhes vagyok. - sírtam fel mégjobban.
- Ne beszélj csúnyán a hercegnőnk előtt! Nem tart annak, csak így vezeti le a haragját.
- Mindegy. Ömm . . . miért változott meg úgy miután megtudta a babát? - tereltem a témát egy olyannal ami tényleg érdekel.
- Szerinte egy baba a szeretet vagy a szerelem jelképe. Azzal hogy megtudta, rájött hogy tényleg szeretlek és te is engem. Bár még rá fog kérdezni, az biztos. - ültünk le egymással szembe.
- Az erőszak által született gyerekekre ez nem igaz.
- De, csak más értelemben. Ott az anya és a gyerek között van a szeretet. Különben nem tartaná meg.
- Mégis hogy lehet szeretni azokat a gyerekeket. Csak a sérelmüket idézik fel.
- Ez valamilyen szinten igaz. Mégis te miért akartad már akkor megtartani amikor először megláttad a monitoron? - kérdezte mosolyogva.
- Mert gyönyörű és nem bírnám elvenni előle az életet. - adtam őszinte választ.
- Na látod. Ezzel úgymond már akkor szeretetet mutattál az irányába, pedig mi is azt hittük hogy áldozat által fogant meg.
- Talán igazad van. - gondoltam végig - És mi van akkor mikor a szülő utálja a gyerekét?
- Annak mindig van egy háttér története, hiszen, mint már mondtam, ő csak beleszületik, de nem tehet róla.
- De akkor azokat a babákat miért nem vetetik el?
- Van amikor nem engedik nekik, mert az apja akarja. Olyan is előfordul, hogy a gyerek születése után utálják meg őket jogtalanul. Ez mindenkinél más. De most komolyan erről beszéljünk? - rontotta el a bölcs pillanatait.
- Igen. Engem érdekel. Ezeknek a szülőknek a döntéseik miatt van még több gyerek az árvaházban, vagy válnak olyanná felnőttkorukban, amik nem is akarnak lenni. Nem érdemlik meg az ilyenek a gyerekeket.
- Tudom, kicsim, de azzal hogy ilyenekről beszélünk, nem segítünk és te is csak szomorú leszel. - törölte le arcomról a kicsorduló könnyeim, amit eddig észre se vettem.
- Igazad van. Inkább együnk, mert éhes vagyok.
- Berakom megmeleníteni a reggeliről megmaradt palacsintákat. - állt fel a székről.
- Én inkább gofrit ennék mandulával és tejföllel.
- Azt nem tudok csinálni. - húzta el a száját.
- Akkor jó a palacsinta is, végülis édes. - vontam vállat.
- Mandula és tejföl ugyanúgy kell hozzá? - tette le elém a meleg megmaradt reggelim.
- Mandula így nem, inkább citrom.
- Citrom, palacsintához?
- A tejfölt ne hagyd ki! - nevettem fel, ő meg úgy nézett rám mintha, olyat kértem volna, amire allergiás vagyok. Mondjuk megértem a fejét, mert amit eddig nem ettem meg, most azokat szeretem a legjobban a többit meg elég érdekesen párosítom. De, esküszöm hogy finom! Amint mindketten jól laktunk, berakta a gépbe a mosatlant. Felmentünk átöltözni normális ruhába, ami nálam annyit jelent, hogy takarja a sebhelyeim. Amyékre a nappaliban vártunk. Mindketten egy-egy baba könyvet olvastunk, köztünk Tiarával, aki még mindig elő szeretettel morog Graysonra, ha olyan kedve van.
- Az émelygés és a hányinger leghamarabb az utolsó menstruációt követő 5-6. héten kezdődik, de jellemzően a harmadik hónapban (8-12. hét) a legdominánsabb, és általában a 12-14. héten elmúlik. - olvasta fel hangosan Grayson.
- Én már egy hónapja rosszul vagyok.
- De a menstruációd kimaradt.
- De az nem a terhesség miatt volt.
- Figyelj, én ehhez nem értek. A könyv, ezt írja. Mást nem tudunk tenni csak, hogy hiszünk abban ami benne van.
- Szuper, akkor a legrosszabb esetben 8 hétig kell még kibírom. - sóhajtottam fel drámaian és minden figyelmem a has növekedésének szenteltem.