Korlátozott szabadság //befejezett//

Tizennyolc

- Fordulj előre és maradj nyugton. - nyomta a pisztolyát az oldalamnak - Ne akard, hogy beléd ereszek egyet. - más az én esetemben lehet, hogy a golyót választotta volna, de én nem. Tudtam, hogy keresnek és, hogy a szüleim biztonságban. Újra van értelme küzdenem.

- Felbontom az eljegyzést. - jelentettem ki határozottan, amint beléptünk a jelenlegi szobámba.
- Nem fogod.
- Akkor ezt figyeld. - majd egy kisebb lendülettel levettem a gyűrűt és eldobtam a szoba egyik sarkába.
- Ezt még nagyon megbánod. - szorította össze állkapcsát és feszült meg testén az összes izom. A nyakán olyan szinten, kidagadtak az erek, mintha csak ki akarnak törni onnan. Egy erős lökés után rögtön elterültem a földön fejem az ágy szélének ütközött. Éreztem, hogy lefolyik a tarkómon a meleg folyadék, de erről nem tudtam jobban meggyőződni, mert felrántott és az ágyra dobott, mint egy krumplis zsákot.
- Ne tedd, vissza veszem a gyűrűt. Csak ne tedd meg, kérlek! - kezdtem el könyörögni, miután rájöttem milyen, ostobaságot követtem el. Miért kell nekem meggondolatlanul cselekednem?
- Csak magadra vethetsz. Nem akartam durva lenni, mert tudom, hogy ez neked az első. De te! Egy kibaszott, gyémánt gyűrűt nem tudsz hordani! - szorította össze kezeim csuklómnál fogva, majd a fejem fölé kötötte, az ágy rácsos keretéhez.
- Kérlek! - fakadtam sírva.
- Hallgass! - elővett a zsebéből egy kendőt, majd rácsöpögtetett valamit, és az orrom elé szorította. Próbáltam visszatartani lélegzetem, és nem engedni tüdőm sajátságának, amiért levegőért kiabált némán.
- Ne, nem teheted. Gyűlölek. - suttogtam az utolsó szót majd mély álomba merültem a rideg és fájdalmas valóság elől. Órákon át aludhattam, amiből az ajkaimra nyomódó súly, ébresztett fel. Szemeim lassan kinyitottam és észrevettem, hogy Grayson csókolgat. Fejemet a párnába nyomva, fordítottam másik irányba, megszakítva cselekedetét, de őt ez nem zavarta. Mozdulataim követve folytatta cselekedetét, míg bele nem haraptam.
- Kár, hogy akkor nem voltál ilyen vadóc. - szállt le rólam, minek következtében elmozdult a takaró, felfedve mezítelen testem. Tényleg megtette, nem csak egy rossz álom, rémálom volt.
- Ezt sosem felejtem el. - néztem rá szikrát szóró szemekkel. Oly büh tombolt bennem, mint még soha. Csak azért tudtam imádkozni, hogy ne tegye meg többször, míg a szüleim ki nem szabadítanak.
- Pedig könnyű lesz, mert nem voltál magadnál. - ült az ágy szélére és vett el valamit az éjjeli szekrényről - Vedd be a gyógyszert! - közelített vele a szám felé.
- Nem tömsz belém semmit. - fordítottam el fejem. Államnál fogva fordította vissza testrészem.
- Ha magadtól nem megy majd segítek. - azzal befogta az orrom - egyszer levegőt kell venned, és ki fogod nyitni a szád. - de türelme nem volt jelen, így másodperceken belül máshoz folyamodott - Faszom se fog erre várni. - másik kezével szétfeszítette a szám és bele rakta a gyógyszert, és öntött hozzá egy kis vizet. Összecsukta ajkaim, és szorította rá kezét nehogy ki tudjam köpni. Akaratának eleget téve nyeltem le, így újra vehettem levegőt.
- Mit nyeletél le velem?
- Fájdalomcsillapító, hogy ne fájjon lent a déli tájékodon, bár a fejednek sem árt. Ahogy elestél beverted minek következtében leesett a var az előző sérülésedről, és ezért bocsánatot szeretnék kérni. Nem akartam fájdalmat okozni. - sokra megyek vele mondhatom.
- Mondd te amnéziás vagy?
- Már, miért lennék? - vonta össze szemöldökét.
- Hahó! Ki van kötve a csuklóm és elkábítottál, hogy megerőszakolj! - kiabáltam ahogy csak tudtam.
- Azt magadnak köszönheted a szökési kísérleted miatt. - vont vállat hanyagul.
- Már bocs, hogy elekartam szökni mikor elraboltatok. - ezt nem hiszem el. Most komolyan abban a tudatban él, hogy nem követett el semmi bűnt? Mégis hogy lehet . . . ilyen . . . ahj hagyjunk. Nincs rá megfelelő szó a szótárban.
- Nem raboltunk el, csak odajuttattunk ahol lenned kell.
- A faszomnak kell itt lennie.
- Ha jól emlékszem nincs olyanod. - nevetett fel - Amúgy se értem mit panaszkodsz. Felvettek, hogy figyeljek rád, és védjelek meg mástól.
- Eszedbe juttattom, hogy az nem volt benne, hogy elraboljatok és tudtommal nem egy sérülés ért mióta itt vagyok, sőt a bátyád még meg is mérgezett egyszer! - kiabáltam vele fölöslegesen.
- Nem mondták, hogy hogyan teljesítsem a rám eső részt. Arról meg nem tehetek, hogy van más dolgom is és nem tudok mindig itt lenni. De! Ha ennyire ki vagy akadva, hogy nem hagyhatod el a szobát és nem tudlak mindig megvédeni akkor ezen könnyen segíthetek, de utána egy szavad sem lehet.
- Mire gondolsz? - kezdtem el előre félni.
- Szabad leszel. - jelentette ki egyszerűen majd felállt és bement a fürdőbe, majd egy kis zörgés után visszatért egy, olyan tárgyal minek köze sincs a szabadsághoz, semmilyen értelemben. Íriszeimből rögtön eltűnt a csillogás és rettegés változtatta fel. Tekintetem arca és a tárgy között. Mégis miután volt az a
fürdőben?
- Nem tudom, hogy nálad mit jelent a szabadság fogalma, de szerintem nem szerepel benne a bilincs szó.
- Ahogy említettem szabad leszel, csak azt elfelejtettem mondani, hogy az le lesz korlátozva. Ezzel a gyönyörű tárggyal a bal csuklómhoz kapcsollak. Mindenhova jössz velem, amint visszajöttünk leveszem. A házban szabadon mászkálhatsz. A kulcsot meg otthon fogom hagyni, hogyha sikerülne is leütnöd ne tudj elmenni.