A bátyám barátja

2. Fejezet

Az iskolai szekrényem előtt állok, és bepakolom a cuccaimat. Hallom, ahogy valaki sikítva szalad felém. Kibújok a szekrényből és hirtelen belőlem is ugyan az a sikítás szakad ki; Rosa az!

Mint két idióta úgy örülünk egymásnak. A folyosón elhaladó diákok furcsán néznek ránk, de minket cseppet sem érdekel. Összeölelkezve ugrálni kezdünk körbe - körbe és már el szédülünk mikor elengedjük egymást és nevetgélve szemügyre vesszük a másikat.

- Atyám, de sokat fogytál! És a hajad is milyen gyönyörű, nagyon sokat nőtt! - dicsér majd végighúzza a hátközépig érő hajamon a kezeit.
- Igen, sikerült leadnom vagy tíz kilót a nyáron. - vonom meg a vállam, ugyan is vannak súlyproblémáim, de ez a tíz kilógramm hatalmas változást vitt végbe a külsőmet illetőleg. - És te... - tárom szét a kezem - Te még dögösebb vagy, mint voltál. Úgy látom feltúrbóztak kicsit a mexikói rokonok.
- Igen. - mondja nevetve. - Huh, nagyon sok mesélni valóm van. - azzal megfogja a karom és maga után húz, én pedig becsapom a szekrényem ajtaját.

Ebédszünetben tudtunk normálisan beszélgetni, mivel mindketten a sulira koncentrálunk inkább, ugyan is egyetemre akarunk menni. Ebédszünet alatt elmesélte az élményeit a rokonlátogatás kapcsán. Elmesélte, hogy megcsípte egy medúza és varratott magára pár tetoválást, amiket meg is mutatott. Bár a szülei nagyon ellenezték, de hát, nem tudtak mit tenni, ha már megvoltak. Jobb csuklójára csináltatott egy koponyát, a bal felkarjára egy rózsát, a medencecsontja fölé pedig egy szívet. Aztán mikor megmutatta a csuklóján a tetoválást megláttam, hogy a könyökhajlatban pontszerű pöttyök voltak.

- Ez mi? - fogtam meg a kezét, mire ő próbálta kirántani de nem hagytam. Ránéztem és láttam az arcán, hogy ezt nem akarta, hogy meglássam.
- Semmi. - majd rántott egyet a kezén és eltakarta a tenyerével, majd körbenézett, hogy senki nem látta e.
- Rosa, ugye nem? - hajoltam közel hozzá és halkan megkérdeztem. - Ugye nem lőtted magad?

Nem válaszolt, csak lehajtotta bűnbánóan a fejét.

- Rosa! - fogtam meg a felkarját, mire felemelte a fejét és láttam, hogy bekönnyezett. - Te jó ég! - s automatikusan a fejemhez nyúltam, majd beletúrtam sűrű hajamba. - Még is... - s abbahagytam, mert elment mellettünk egy tanárunk. - Még is, hogy jutott eszedbe? Normális vagy?
- Nyugi, csak egyszer fordult elő. - válaszolta haragosan.
- Hányszor egyszer? - néztem rá szúrósan. Tudtam, hogy hazudik.

Elfordította a fejét és beszívta alsó ajkát. Türelmesen vártam, míg rám néz, de nem tette.

- Jó, nem kell elmondanod, de csalódtam benned! - mondtam s kezdtem összeszedni a cuccaimat, mert véget ért a szünet.
- Várj! - nyúlt utánam. - Ülj le. - sóhajtott egy nagyot, s én vele szemben, a padot a lábaim közé fogva leültem. - Az unokatesóimmal elmentünk bulizni, de nem olyanba, mint amik itt vannak. Ez kicsit... exkluzívabb volt. Sokat ittam, és az unokatesóim cukkoltak, hogy drogszűz vagyok meg ilyenek, én meg... - hajtotta le a fejét.
- Te meg belementél... - sóhajtottam - Rosa... - kezdtem, de nem tudtam folytatni, mert közbevágott.

- Figyelj, tudom, hogy nagyot hibáztam és ne haragudj. El akartam mondani, de nem tudtam, hogy tehetném. - s letörölt egy könnycseppet az arcáról.
- Gyere ide! - mondom, s közelebb csúsztam hozzá, majd megöleltem.

Halkan zokogásban tört ki, majd mikor megnyugodott elkísértem a mosdóba, hogy rendbe hozza magát. Még volt tizenöt percünk, hogy elkezdődjön az óra, így kisminkeltem. Aztán elmentünk órára, de az utolsó pár óránk külön teremben volt.
Helyet foglaltam Matt mellett, aki átkarolt és adott egy csókot a fejem búbjára. Az órák dög unalmasak voltak és nem igazán tudtam figyelni sem. Persze Matt kérdezősködött, hogy mi a baj, de nem mondtam neki semmit Rosával kapcsolatban. Suli után Mattal elmentünk a Brookside Parkba, ahol sétáltunk egy nagyot és beszélgettünk. A fák mögé bújva csókolóztunk, az eget kémlelve néztük a felhőket. Majd később hazavitt.

Ahogy beléptem a házba nagy csend fogadott. A bátyám biztos az egyetemen van, apa pedig sokáig fog dolgozni ma is, szóval enyém az egész ház. Bementem a szobámba és elővettem a telefonom. Nyomkodtam egy kicsit aztán megéheztem.

Épp a hűtő előtt állok, mikor valaki megköszörüli a torkát. Hát erre nem számítottam. Liam volt az. A meglepetéstől bevágtam a hűtő ajtaját, ami nagy csörömpölés közepette becsukódott.

- Liam! - futott ki a számon.
- Szia! - mosolygott, majd a konyhaszigetre könyökölt és a kezeit előre nyújtva az ujjait összefűzte. - A bátyád keresem.
- Nem tudom hol van. Azt hittem veled van az egyetemen. - azzal gyorsan hátat fordítottam neki és a csaphoz megyek, hogy igyak. - Próbáltad hívni? - azzal megfordultam.

Ott állt ugyan abban a pózban, mint az imént és engem figyelt. Odamentem hozzá és próbáltam kerülni a smaragdzöld szemeit. Nem szóltunk egymáshoz, de nem éreztem kínosnak a csendet. Rezgett a telefonom így elővettem. Matt hívott.

- Ne haragudj, fel kell vennem. - néztem rá bocsánatkérően.
- Úgy is menni készültem.

Azzal elrugaszkodott a pulttól és elindult a bejárat felé. Én utána mentem, de mielőtt befordultam volna a folyosóra még visszanéztem a vállam felett, és láttam, hogy ő is visszanéz az ajtóból.

Mattal egész este beszélgettünk telefonon, aztán videóhívásban. Diego nem érkezett vacsorára, így egyedül ettem. Apa nem tudom mikor érkezett meg, de mindkettejüknek otthagytam a konyhapulton a vacsorájukat. Másnap reggelre eltűnt, szóval megették valamikor.