A bátyám barátja

34. Fejezet

A szobámban fekszem összegörnyedve, ugyan is a görcs nem múlik. Néha halkan nyöszörgök. Liam az ágyon ül és engem figyel.

- Hozzak valamit? - kérdezi aggódva.
- Nem, majd nemsokára jobb lesz. - mondom, és hangosan fújom ki a levegőt.
- Rossz így látni téged. - mondja majd megsimogatja a hajam.
- Menj ki nyugodtan a többiekhez. Jól leszek. - emelem fel a fejem és erőltetek egy mosolyt.
- Nem akarlak így itt hagyni.
- Eredetileg nem is hozzám jöttél. - emlékeztetem.
- Igen, de... - nem hagyom, hogy folytassa.
- Menj, és érezd jól magad! - mondom, miközben az ajtó felé mutatok.
- De... - kezdi ismét.
- Menj már! - nevetem el magam.
- Megyek! - adja fel. Felém hajol és ad a homlokomra egy puszit.

Megvárom míg kimegy a szobából és hangosan felnyögök. Feltápászkodom és veszek be egy görcsoldót. Aztán bebújok a takaró alá, a hasamra szorítok egy párnát és valamikor elalszom. Valamikor hajnalban ébredek fel arra, hogy nagyon kell pisilnem. Kiballagok, szerencsére most nem görcsöl a hasam. Hangokat hallok a nappali felől, szóval arra felé tartok, meg amúgy is szomjas vagyok. A fiúk épp videó játékkal játszanak. Halkan osonok a konyhába, hogy ne zavarjam őket. Meglátom a pizzás dobozokat a pulton, és ekkor tudatosul bennem, hogy még nem is ettem. Kiveszek egy szeletet, majd a hűtő felé fordulok és kiveszek egy innivalót.

- Jobban vagy? - kérdezi a hátam mögött egy hang.
- Aha! - mondom, majd megfordulok. A bátyám az.
- Ennek örülök. - azzal megölel. - Annak is, hogy kibékültetek.
- Van mit megbeszélnünk... - vonom meg a vállam. - Te tudsz valamit arról a dologról? Mondott neked valamit róla?
- Ezt majd inkább ő elmeséli. Nem az én tisztem. - kerüli a választ; nem tetszik ez nekem.
- Baj van? - kérdezem összehúzott szemöldökkel.
- Nem, nincs baj. Majd megbeszélitek ketten. - bátorítóan mosolyog, majd visszamegy a többiekhez.

Pizzával a kezemben megyek a szobámba, és végig azon agyalok, hogy mi történhetett. Eleszegetem, közben az üzenetekre válaszolok a telefonomon. Hátradőlök az ágyon és kopogást, majd az ajtóm nyílását hallom. Odakapom a fejem és elmosolyodok.

- Jobban vagy? - kérdezi bekukkantva, majd beljebb jön; Liam az.
- Elviselhetőbb. - mosolygok vissza.

Odajön, mire visszahanyatlok az ágyra. Ösztönösem az alhasamra teszem az egyik kezem, a másikkal párnát teszek a fejem alá, hogy jobban lássam, aztán azt a kezem is az alhasamra teszem. Fölém térdel, elveszi a kezeimet, majd egy puszit nyom az alhasamra.

- Ez jól esett. - mosolygok rá.
- Nem tudtad? - vonja fel a szemöldökét játékosan. - Híres a gyógypuszim! - kacsint.
- Akkor adhatsz még. - kuncogok.

Azzal apró puszikkal halmozza el a hasam. Sajnos a pulóver tompítja, de így is jól esik. Nevetek, és elfeledkezem egy pillanatra mindenről. Olyan, mintha semmi nem történt volna kettőnk között és az a bizonyos telefonhívás meg sem történt volna. A gondolatra elkomorodok, amit észre is vesz.

- Min gondolkodsz? - kérdezi, majd mellém ül törökülésbe.
- Csak eszembe jutott... - tétovázok, majd ránézek. Int a fejével, tudja mire gondolok.
- Megbeszélhetjük most? - kérdezi, majd végigsimít az arcomon. Bólintok.

Egy darabig csak nézzük egymást. Szerintem ő is arra vár, hogy mondjak valamit, és én is arra várok, hogy megszólaljon. Ő kezdi...

- Tudnod kell, hogy ez az egy hónap... - keresi a szavakat, majd a falra mered - ...nagyon nehéz volt nélküled. - rám néz miközben ezt kimondja. - Az, ami történt, és ez a dolog kettőnk között ráébresztett arra, hogy nem akarok nélküled lenni, Elena. Minden nap eszembe jutottál. Minden nap hívni akartalak. Minden nap írni akartam. - vallja be.
- De nem tetted... - bólintok.
- Igen... - bólogat. - Ez volt az egyik nagy hiba. Nem tudtam egyáltalán beszélni akarsz e velem. Látni akarsz e egyáltalán még valaha is.
- Ha sosem lépsz, honnan tudtad volna meg? Liam, csak írnod kellett volna, vagy üzenni a tesómmal... - mondom s könnyek gyűlnek a szemembe.
- Tudom, de féltem. Féltem attól, hogy utálsz.
- Sosem tudnálak utálni. - mondom határozottan. - Mi a másik?
- Milyen másik? - kérdez vissza.
- Azt mondtad az volt az egyik nagy hiba. Mi volt a másik.
- Igen... - bólogat. - A másik nagy hiba, hogy nem rohantam hozzád mikor megtudtam, hogy nem is tőlem van a gyerek. Sőt! Semmi közöm hozzá... - mondja de nem néz rám.

Felültem. Leblokkoltam. Hirtelen köpnyi - nyelni nem tudtam. Tehát nem tőle van!
Te jó ég!
Mondanom kéne valamit?
Mondanom kéne valamit!
Gyerünk szólalj meg!

- Liam... - kezdem lassan, s közben keresem a szavakat. - Miért? Miért nem jöttél azonnal hozzám?
- Nem tudom... - válaszolja, majd rám néz, csillog a szeme. - Azt hittem nem akarsz látni soha többé.
- Így volt. Haragudtam rád! Nagyon! Sőt... inkább az exedre...
- Sajnálom... Nem tudtam volna azok után a szemedbe nézni... - rám nézett.

Egymás szemébe néztünk és tudtam... éreztem, hogy valamit akar mondani még. De nem mondta ki. Most ez túl friss még. Idő kell, míg ez leülepedik bennünk.

- Gyere ide! - mondom.

Megfogom a felkarját és magam felé húzom, de nem mozdul. Helyette felém fordul és ő húz az ölébe. Vele szemben ülök, megfogom az arcát két oldalt, a homlokom az övének döntöm.

- Elena... - suttogja, érzem, ahogy az "SZ" betűs szó ott lebeg kettőnk között, de nem mondjuk ki.
- Tudom! - suttogom vissza.
- Hiányoztál Baby! - azzal megcsókol.

Ugyan azzal a szenvedéllyel, ahogy szokott. Puha ajkai az enyémre tapadnak és falni kezdi. Aztán a nyelve utat talál a számba és megkeresi az enyémet.
Mielőtt nagyon belemelegednénk megszakítom a csókot, ugyan is érzem őt odalent.

- Kicsim - lihegek - Ez ma nem fog menni...
- Picsába... - hallom a haragos fújtatást. - Sajnálom...
- Úgy értem nekem nem. De... - ám nem engedi folytatni.
- Nem! Ha neked nem, nekem sem. Nem csinálunk egy oldali dolgot ebből. - mondja rekedten.
- Rendben. - bólintok.
- Viszont elmegyek zuhanyozni. Le kell hűtenem magam. - mondja mosolyogva.
- Rendben. - vigyorgok rá, majd kimászok az öléből.
- Mindjárt jövök. - mondja, azzal kimegy a szobámból.

Nem sok idő telt el, tényleg hamar végzett. Én bekuckóztam az ágyba és a telefonon játszottam. Aztán mikor bejött eltettem. Bemászott mellém, én az oldalamra fordultam, ő pedig kis kifli - nagy kifli pózban hozzám bújt.

- Jó az illatod! - mondom mélyen szippantva a bőréből áradó illatba. Vizes, fás illat.
- A tiéd is finom. - mondja halkan, fáradtan.

A fülem mögötti részhez nyom egy csókot, majd nem sokkal később el is alszik. Egyenletesen szuszog és lélegzik mögöttem. Nyugtatólag hat rám, így valamikor engem is elnyom az álom.