A bátyám barátja

12. Fejezet

Szerda van. Rosa ma jön ki a kórházból. Épp oda igyekszem, mikor valaki hív telefonon.

- Halló?!- szólok bele lihegve, mert szinte futok.
- Szia, Cameron vagyok. A bátyád hol van?
- Szia Cameron. Nem tudom. Elvileg a suliban. - lepődök meg.
- Nem jött ma még órára. - az órámra nézek. Fél kettő múlott nem sokkal.
- Fura. - ráncolom össze a szemöldököm. - Nekem azt mondta, hogy suliba megy.
- Oké. Ha esetleg beszélsz vele, mondanád neki, hogy kerestem? - kérte.
- Persze. Öm... Cameron?
- Hm?
- Kitől tudod a számom? - érdeklődöm.
- Liam adta meg.
- Köszi. Szia! - mondtam, majd bontottam a vonalat.

Megpróbáltam hívni Diegot, de hangpostára kapcsolt. Mi a fene? Sosem csinált még ilyet.
Aggódva és feldúlva érkeztem meg a kórházba. Megkerestem Rosa kórtermét és amit láttam az letaglózott teljesen. Rosa háttal ált nekem. És a bátyám épp lehajolt, hogy megcsókolja! Sűrű pislogásomból egy hang ugrasztott ki.

- Elena! - hallottam a hátam mögül. Megfordultam és Liam állt velem szemben.
- Liam! - néztem rá döbbenten. Majd az épp csókolózó legjobb barátnőmre és a bátyámra, aztán vissza rá.
- Ne, Elena! - szólt utánam és nyúlt a kezemért, de időben elhúztam. - Kérlek!
- Ezt még is mikor akartátok elmondani? - kérdeztem ledöbbenve belépve a szobába.
Mind a ketten riadtan néztek rám. Az arcuk mindent elárult.
- Elena... - mondta Rosa.
- Hugi! - mondta a bátyám.
- Mi a fene? Mikor akartátok elmondani? - néztem rájuk kérdőn.
- Én elakartam... - kezdte Rosa. - De nem tudtam, hogyan.
- Mióta tart? - s keresztbe fontam a kezem a mellkasom előtt.
- A buli óta... - válaszolja Diego.
- Óh, Istenem... - beletúrtam a hajamba idegesen. - Te tudtad? - kérdeztem Liam felé fordulva.
Először Diegora, Rosára majd rám nézett. - A buli óta... - válaszolja.
- Szerintem ezt ne itt beszéljük meg. - javasolta a bátyám.
- Igaza van. - helyeselt Rosa. - Menjünk hozzátok és elmesélek mindent.
- Jó! - azzal hangosan kifújtam a levegőt és kiviharoztam a szobából.

Hátulra ültem be a kocsiba, mellém Liam ült. Diego és Rosa elől. Egész úton a középső tükörből éreztem Diego tekintetét. A ház előtt kiugrottam a kocsiból és beviharoztam a lakásba és fel alá járkáltam, míg be nem jöttek és le nem ültek a kanapén, mind a hárman. Úgy jártam, keltem, mint egy anyuka, aki egy nagy lebaszásra van kiélezve a gyerekeivel szemben.

- Szóval... - kezdtem - Ti ketten a buli éjszakája óta együtt vagytok. - mutattam rájuk. - Te pedig... Te pedig tudtad, hogy összejöttek és nem szóltál... Még is, mit gondoltatok? Hm? - közben a lábammal doboltam a padlón. - Mikor akartátok elmondani? Hm? Hm?
- Hétvégén. - mondta Rosa. - És persze mikor nem vagy ennyire dühös.
- Óh! Én nem vagyok dühös... Az a baj, hogy nagyon is örülök nektek! - mondtam a legkomolyabban, ahogy csak bírtam, ám végül elnevettem magam.

Ott ültek lefagyva. Aztán a bátyám is elnevette magát.

- Most szórakozol velem? - mondja, odajön és felkap a vállára, majd ráver egyet a fenekemre.
- Elena eres muy estúpida. - mondja Rosa.
(- Elena te nagyon hülye vagy.)

Mikor a bátyám letett megöleltem Rosát is és gratuláltam nekik. Örültem, hogy a legjobb barátnőm és a bátyám együtt alkotnak egy párt. Mikor elmentek, mert Diego hazavitte Rosát, Liam és én maradtunk ketten a lakásban. Egymással szemben ültünk a kanapén. Én felhúzott lábakkal Liam pedig egész testtel felém fordulva, a jobb kezét átvetette a kanapé háttámláján.

- Nem is haragszol rájuk? - kérdezte.
- Nem. Örülök nekik. Rosa megérdemel egy olyan srácot, mint a bátyám. - mosolyogtam. - Tudod ő már régóta szereti a bátyám. Mindig is tetszett neki Diego.
- Rám haragszol? - kérdezi, majd a kanapén feltérdelve elindul felém.

Megállt a lábaim előtt és belenézett a szemembe. Óvatosan szétnyitotta, majd bemászott és fölém magasodva figyelte a reakcióm. A hasamban bizsergést éreztem.

- Igen. - próbáltam határozott lenni, de ilyen közelről nem ment.

Lassan az arca közelített az enyémhez, majd amikor olyannyira  közel volt, hogy éreztem a leheletét megállt. Vártam, hogy mit fog tenni. Annyira vonzott az ajka, hogy meg akartam csókolni, de elhúzódott, aztán vissza. Ezt játszottuk egy darabig.

- Ez nem fair. - nevettem.
- Az sem, hogy haragszol rám. - mondta komoran, majd kicsit messzebb húzódott tőlem és a szemembe nézett. - Csak akkor csókollak meg, ha kéred.
- Nem haragszom! - mondtam komoran.

Nézett, mintha minden négyzet milliméterét az arcomnak fel akarná térképezni. Ismét közel hajolt. Megpróbáltam megcsókolni, de megint elhúzta az arcát, ám most nem annyira távol, majd visszatért ugyan abba a pozícióba. Beszívtam alsó ajkaimat.

- Csókolj meg! - kértem, mire elmosolyodott, és megcsókolt.

Finoman, puhán, édesen. Ahogy eddig is tette. Lassú és érzelmekkel teli csók volt ez. Olyasfajta, amibe a szíved is beleteszed, amibe beleremegsz. Az én és az ő szája is megremegett. Itt, ezen a ponton hittem el azt, amit Rosa mondott.
Beleszerettem.
Lehet, hogy a csók miatt, lehet, hogy más miatt, de beleszerettem. Igazából mindig is tetszett, már kicsi korom óta. Csak mivel abban a hitben voltam, hogy sosem lehet az enyém, így ezt elengedtem. Ha nem engedem el ezt az érzést, talán előbb feltűnt volna, amit Rosa mondott mindig.
"Te szerelmes vagy Liam-be!" - mindig ezt mondogatta, amióta csak az eszemet tudom.
Ő az első igazi szerelmem.
Matt nem volt az.
Ahogy átengedtem magam ennek az érzésnek, könnyűnek és élettel telinek éreztem magam. Mintha eddig hiányzott volna valami; a másik felem.

- Várj! - szakítottam meg a csókot. - Mi lesz, ha hazaér a bátyám vagy apa?
- Miért fontos ez? - ráncolta össze a szemöldökét.
- Mert ez nem helyes. Te az ő legjobb barátja vagy.
- Rosa meg a legjobb barátnőd. - mondta diplomatikusan.
- Igaz. De szeretnék vele beszélni erről. Hogy mi van köztünk...
- Miért mi van köztünk? - nézett rám kérdőn.
- Nem tudom... - válaszoltam összeráncolt homlokkal.
- Akkor miről akarsz vele beszélni? - kérdezte s adott egy csókot az ajkaimra, majd felült.

Néztem őt, ahogy ott ül, kezeit lazán tartva a térdén. El volt gondolkodva nagyon. Majd rám nézett és elmosolyodott.