A bátyám barátja

9. Fejezet

Arra ébredtem fel, hogy Diego halkan pusmog valakivel.

- Nem, semmi baja, csak átjött aludni. Várj, kimegyek. - hallottam, ahogy az ajtó becsukódik.

Felültem és ránéztem az asztalán levő digitális órára. Reggel fél nyolc volt. Visszadőltem az ágyra és megpróbáltam visszaaludni, de nem sikerült, így kb. fél óra forgolódás után felkeltem és kimentem inni a konyhába. Diego még telefonált, így csak megpaskoltam a hátát és levettem egy poharat a szekrényből. Mivel angolul beszélt, így gondoltam valamelyik haverja lehet az.
- Ha akarsz, persze... Nem, dehogy... Oké, akkor itt tali... Aha... Na csá. - azzal letette a telefont.
- Ki volt az? - kérdeztem két korty között.
- Liam. - válaszolja kurtán. - Mindjárt átjön. - s ásított egyet. - Hogy aludtál?
- A történtek után egész jól. - vonom meg a vállam.
- Hé! - mondja majd megölel. - Nem lesz semmi baj.
- Nagyon remélem. - sóhajtok remegő hangon és kitört belőlem a sírás.

Apa is épp kijött. Mikor meglátott odajött, átölelt és ő is vigasztalni próbált. A bejárati ajtó kinyílt és Liam lépett be rajta. Jobbnak láttam bemenni a szobámba. A könnyeimtől nem láttam rendesen az arcát, mikor elhaladtam mellette, de volt valami a szemében ami tetszett. Együttérzés lehetett talán. Köszöntem neki, de a hangom megremegett és rekedt volt a sírástól.

- Jól van? - kérdezte Liam.
- Jól lesz. - válaszolta apa.

Időközönként rám néztek, de magamba merülve ültem az ágyon és merengtem. Kíváncsi lennék, hogy egyáltalán ki volt az aki adott neki drogot, ki volt az akitől vehette a drogot. Nyilván az iskolából valaki. De ki? Úgy érzem ki kell derítenem.
Mielőtt apa elment, bejött a szobámba rám nézni. Pár szót beszéltünk és sok szerencsét kívántam neki a mai tárgyalásához. Megköszönte, majd elment. Diego is bejött párszor. Hozott kaját meg lelki támaszt. Mindig is jó volt a lélekápolásban. Mindig tudta mit mondjon és mikor.
Diego és Liam nemsokára elmentek, én pedig bementem a kórházba Rosához. Nem engedtek be, mert még mesterséges kómában tartották, de ennél többet nem tudtam meg. A kórházból kimenet felhívtam Mattet, hogy találkozzunk, de nem vette fel a telefont.
Egész nap, sőt egész hétvégen próbáltam elérni, de semmi. A végén ki sem csengett a telefonja. A fennmaradó időmet tanulásra és filmek nézésével töltöttem.

Hétfőn a suliban mindenki Rosáról beszélt. Tőlem kérdezték, hogy tudok e róla valamit, ami érthető volt, hiszen a legjobb barátnőm, de mindenkinek ugyan azt a választ adtam; nem tudom, mert nekem nem mondanak semmit. Próbáltam pár embernél puhatolózni, akikkel Rosa jóban volt, de senki nem adott választ a kérdésemre, hogy vajon kitől kaphatta a drogot... Egyre reménytelenebbnek láttam a dolgot, így hagytam.
Másnap az anyukája közölte velem, hogy felébresztettétek Rosát, és elmondta, kitől kapta a drogot. Több sem kellett, rohantam a kórházba.

Mikor meglátott elsírta magát, ahogy én is. Vagy húsz percig öleltük egymást, mire megnyugodtunk mind a ketten. Kifaggattam arról az estéről, de nem sokra emlékezett.

- Qué pasó ese día? - kérdeztem szipogva. - Te acuerdas de algo?
(- Mi történt aznap? Emlékszel valamire?)
- Realmente no. - mondja szintén szipogva.
(- Nem igazán.)
- Tu mamá me dijo que sabes quéin te dio la droga. Quién era, Rosa?
(- Anyukád azt mondta, hogy tudod ki adta a drogot. Ki volt az, Rosa? )
- Escuche a Elena. Yo no pienso eso... - kezdi, de nem hagyom lerázni magam.
(- Figyelj Elena. Nem hiszem, hogy...)
- Quién era, Rosa? Quién le dio la droga? Quiero saber! - néztem rá haragosan. Kicsit felemelkedve a székről.
(- Ki volt az, Rosa? Ki adta a drogot? Tudni akarom! )
- Matt. Matt se lo dio. - válaszolta halkan. A szemei tágra nyíltak.
( - Matt. Matt adta.)

Ledermedtem. Nem akartam hinni a fülemnek. Megsemmisülve éreztem magam.
Matt.
Adta.
A.
Drogot.
A hangja visszhangzott a fülemben.

- No... - suttogtam.
(- Nem...)

Matt. A pasim. A barátom. Még is, hogy tehette?

- Tengo que ir. Tengo que encontrarlo...
(- Mennem kell. Meg kell találnom őt...)

Azzal fogtam magam és köszönés nélkül elmentem. Az első utam Matthez vezetett. Az apukája volt otthon, így tőle érdeklődtem. Ő azt mondta átment hozzánk, így illedelmesen megköszöntem, és tiszta idegesen hazamentem.
Valóban nálunk volt. Csakhogy ott volt még Diego, apa, Liam, Cameron és Zack is. Épp beszélgettek, mikor beléptem a nappaliba. A fejem szerintem mindent elárult, ugyan is mikor meglátott, felállt, a kezeit felemelte és rémülten nézett rám.

- Megmagyarázom....- kezdte de nem hagytam.
- Mit? Mit akarsz megmagyarázni? - kiabáltam. Azzal nekimentem. Behúztam neki, ahogy Diego tanította. Aztán a háttérben hallottam pár elismerő hujjogást. - Még is, hogy jutott eszedbe drogot adni neki?
- Elena! - szólt rám apa. - Miről beszélsz?
- Ez a szemét drogot adott Rosának. - azzal elindultam felé, de valaki elkapott és vasmarokkal fogott.
- Matthew... ez igaz? - nézett rá apa hitetlenkedve.
- Válaszolj!!! - üvöltöttem és neki indultam volna, de a derekam körüli tartás nem engedett. - Válaszolj! - és itt, ezen a ponton elsírtam magam.

A szorítás engedett rajtam, de már nem akartam nekimenni. Összecsuklottam, de valaki megtartott így csak letérdeltem, majd leült velem a földre és magához vont. Oldalasan ültem, így a mellkasának dőltem, a lábaim felhúztam és összegömbölyödtem, záporoztak a könnyeim.
- Matt! Igaz ez? - hallottam szinte szinkronban Zack és Cameron hangját.
- Válaszolj! - hallottam egy dühtől izzó mély hangot. Diego volt az.

Csakhogy... ha ő ott van... akkor ki fogott le? Ekkor láttam meg a kezén levő tetoválást; egy kígyót.
Liam!
El akartam húzódni tőle, de nem ment. Biztonságban éreztem magam a karjai közt. Önkénytelenül hozzáértem a kígyóhoz, mire ő összekulcsolta a kezünket.
Időközben Matt össze - vissza hadovált...
Mikor sikerült annyira összeszedni magam, hogy fel tudtam állni, felálltam és Liam is.

- Elena én... - kezdte, mire újra eldurrant az agyam.

Nekiindultam. Gyorsabban mozdultam, mint ahogy Liam reagálhatott volna, így még bele tudtam rúgni a bal combjába és egy jobb horgost lenyomtam neki, majd ismét Liam karjaiban voltam. Ezúttal erősebben fogott, de még így is ki tudtam bújni a szorításából. Nekimentem Mattnek és sűrű káromkodások közepette az öklömmel és a lábammal ütöttem és rúgtam. Viszont most már apa avatkozott közbe. Lerántott a földre és lenyomott a padlóra, mint a rendőrök az elkapott gyanusítottat.

- Hagyd ezt abba! - kiabálta. - Matthew! Te pedig húzz el innen és a büdös életben többet nem akarlak meglátni ebben a házban, vagy a családom körül.

Még láttam, ahogy körbenéz a többieken, majd rám néz és kisétál az ajtón és az életemből is.