A bátyám barátja

33. Fejezet

Egy hónap.
Sok minden tud történni egy hónap alatt.
Vagy épp semmi.
Ennyi idő telt el mióta utoljára láttam Liamet. A napok olyan lassan teltek el, mintha egy év telt volna el.
A születésnapomat is csak szűk körben ünnepeltük meg. Csak apa, Diego, Rosa, Zack és Cameron voltak jelen.
Az összeomlásom még mindig tart. A napjaim lassan és kínszenvedéssel telnek. A jegyeim romlanak, rohamosan. Ami nem túl jó, mivel pályaválasztás előtt vagyok.
Rosa és a bátyám sokat segítenek, de főleg apa. Elmeséltünk neki mindent. Vagy is inkább Diego. Ő is ahogy mi is kiakadt, de azóta nem igazán hozza fel a dolgot.
Ha Diego Liammel beszélt telefonon, sosem mondta ki a nevét, de nem vagyok hülye, tudtam, hogy vele beszél. Többször volt, hogy kiment a helyiségből vagy valami "titkos nyelven" beszélt, amit csak ők ketten értettek. Persze nem haragudtam rá, hiszen a legjobb barátja.
Minden este lefekvés előtt rá mentem vagy a híváslistámra vagy az üzenetekre, hogy felhívjam vagy csak írjak neki egy sms-t. Ám nem tudtam mit is mondhatnék vagy mit is írhatnék neki.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzott, mert nem így van. Elviselhetetlenül fáj a hiánya. Minden nap eszembe jutott. Ha reggel felébredtem azonnal a telefonomért nyúltam abban a reményben, hogy talán írt... és minden este úgy feküdtem le aludni, hogy talán majd holnap... De sosem történt meg ez. Ha megszólalt Diego telefonja, összerezzentem és figyeltem, mikor felveszi vagy megnézi az üzenetet.
Ma is, mint minden reggel suliba készülök. Diego és apa a napi teendőket beszéli át, mikor ismét megcsörren a telefonja. A tekintetem a pultra téved. Diego felveszi, megnézi ki hívja, majd rám pillant. Pár másodperc múlva felveszi, majd beleszól és kimegy a konyhából. Én utána nézek, aztán vissza a táskámra. Észreveszem, ahogy apa engem figyel, ránézek, ő pedig zavartan kortyol bele a kávéjába.

- Itt van Rosa! - mondja, majd pár perc múlva nyílik a bejárati ajtó és Rosa hangja tölti meg a házat.
- Konyha! - kiabálok neki.
- Jó reggelt! - mondja mosolyogva, s megpuszil. Én szorosan átölelem.
- Oké! Persze! Csá! - halljuk a bátyám hangját kifele jövet. Leteszi a telefont a pultra, majd mikor észre veszi Rosát szélesen elmosolyodik és úgy néz rá mintha ő lenne az utolsó nő a Földön.

Ettől a nézéstől belefájdul a szívem. Odakapok, s mikor apa rám kapja a tekintetét gyorsan megvakarom a mellkasom, talán ezt el tudtam rejteni előle. Bár ahogy rám néz kötve hiszem.

- Mehetünk muchacha? - kérdezi Rosa mellém lépve.
(Muchacha = lány, de itt csajszi inkább)
- Persze. - sóhajtok fel.

Adok mindkettejüknek egy puszit és egy ölelést, majd elindulunk.
A suliba érve görcsölni kezd a hasam. Azonnal a női mosdóba megyünk. Naná! Ennek is most kell megjönnie...
Ebédig nem sok minden történt. Kaptunk egy rakat házi feladatot, amit párban kell majd megoldani. Nyilván pénteken nincs senkinek jobb dolga, minthogy házi feladatokat gyártson... Mondjuk nekem nincs.
Ebédnél viszont annyira görcsölni kezdett a hasam, hogy a nővérhez kellett mennem. Teljesen elfehéredve léptem be hozzá. Ő adott valami nagyon erős fájdalomcsillapítót ami görcsoldó is egyben. Aztán megkérte az egyik tanárt, hogy vigyen haza. Mivel úgy volt, hogy ma Rosánál alszok, így ez sajnos nem jött össze.
Hazaérve nem volt otthon senki, így egyenesen a szobámba mentem, bebújtam az ágyamba és szinte azonnal elnyomott az álom. Az egész délutánt és az estét átaludtam. Megnéztem a telefonomon az időt; este kilenc óra volt. Aztán Rosa épp írt. Kíváncsi volt, hogy vagyok. Visszaírtam neki, majd kerestem valami ruhát. A bátyám egyik régi pulóverét és egy mackónadrágot vettem fel, majd kimentem a szobából és egyenesen a fürdőbe mentem. Hajat mostam és felöltözve indultam ki a konyhába. A kapucni a fejemen volt így nem láttam, mikor nekiütköztem valakinek.

- Bocs, nem l... - néztem fel, de megdermedtem.

Liam.

Ő is ledermedve állt előttem. A szám résnyire kinyílt mire a szemei odasiklottak. Azonnal be is csuktam és nyeltem egy nagyot.

- Szia! - nyögi. - A bátyád azt mondta nem leszel itthon, ezért átjöttem én is. - csak néztem őt, aztán bólintottam.

Az ajkaim ismét szétnyíltak, amit ő ismét észrevett. Csak nézett azokkal a gyönyörű zöld szemeivel. Végig páztázta az arcom, majd végül megállapodott a szemeimen. Mélyre hatolt és nem engedett.
Nem tudom, hogyan de a hátam a falhoz került. Ő két kézzel megtámaszkodott a füleim mellett és egy lépéssel közelebb lépett.
A szám kiszáradt, a légzésem felgyorsult. A szívem dübörgött a mellkasomban. Közel volt hozzám. Nagyon közel. Lejjebb hajolt, hogy a szemünk egy magasságba kerüljön, majd közelebb hajolt. Az egyik kezével letolta a fejemről a kapucnit. Ránézett a vizes hajamra, és halvány mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Még mindig gyönyörű vagy! - súgta a szavakat.

A lábaim megremegtek. A szívem még gyorsabban vert. Megnyaltam az ajkaimat és a szájára tévedt a szemem, majd vissza a szemeire; ezt legalább kétszer eljátszottam. A jobb keze ujjaival megsimította az arcom. Az érintése olyannyira jól esett, hogy behunytam a szemem, viszont perzselte a bőröm. Éreztem, ahogy vér áramlik az arcomba, és megjelentek azok a bizonyos "pillangók" is. Kinyitottam a szemem.

- Szeretem mikor zavarban vagy. - suttogja.

Azzal a kezét lecsúsztatja a nyakamra, én pedig ösztönösen megfogom a csuklóját. Ő még közelebb jön, majd az ajkait finoman az enyémekre nyomja. Egyszerre nyögünk fel. Egy pillanatra szétnyitja az ajkait, hogy kifújhasson egy kis levegőt, majd ismét csókolni kezd. Közelebb jön, hogy a mellkasunk összeér, majd a másik kezét is a nyakamra teszi én pedig megfogom a csuklóját a másik kezemmel.
Ez a csók... Édes és finom. Mint amilyen mindig is! Falja az ajkaimat, ahogy én is az övét. Aztán a nyelve utat talál a számba. Halkan felnyög, és tempósabban kezd el csókolni. A nyelve finoman masszírozza az enyémet. A szívem mindjárt kiugrik a helyéről.
Lihegve hagyjuk abba a csókot.

- Hiányoztál! - mondja rekedten.
- Te is nekem! - válaszolom rekedt hangon.

A homlokát az enyémnek támasztja, érzem ahogy elmosolyodik, majd apró csókokkal árasztja el az ajkaimat. Aztán ismét falni kezdjük egymás ajkait. Vágy ébred bennem iránta, de tudom, hogy most nem lehet, így megszakítom a csókot.

- Mi a baj? - kérdezi lihegve.
- Ezt most nem lehet... - mondom halkan.
- Sajnálom! - mondja pár pillanat múlva.
- Nem! Úgy értem én is szeretném, csak most pár napig piros - napos ünnep van. - mosolygom el magam. Látom, hogy először nem érti, majd leesik neki.
- Ó! - szakad ki belőle.
- Igen. - kuncogok.
- Hm, ez hiányzott! Ez a nevetés! - mosolyodik el.
- Ti meg mit csináltok? - hallunk meg egy mély hangot. A bátyám hangját.

Liam nem húzódik el tőlem, én pedig nem lököm el magamtól. Diego sejtelmesen vigyorog, majd feltartott kezekkel megfordul és csak annyit mond, hogy; Én nem láttam semmit! Aztán elmegy.