A bátyám barátja

7. Fejezet

Reggel korán ébredtem. Megkerestem a telefonom és megnéztem. Liam nem írt vissza semmit. Matt még aludt, így amilyen halkan csak tudtam kimásztam mellőle és kimentem a szobából. Elmentem fürdeni és ahogy folyattam magamra a meleg vizet kavarogtak a gondolataim. Vajon mit akar Liam? Miért akar találkozni? Annyi biztos, hogy szerintem köze van a csókhoz. Az emlékre akaratlanul megérintettem az ajkaimat és elmosolyodtam.

Egész héten a találkozó járt a fejemben. Annyira furdalt a kíváncsiság, hogy mit akarhat. Ám ahogy minden erőmmel próbáltam legyőzni ezt és koncentrálni, folyamatosan visszajött. Diegótól is próbáltam puhatolózni, hogy mit csinál vagy mit csinálnak péntek este. Mire ő annyit válaszolt, hogy Zackel és Cameronnal elmennek Missy Perkins házibulijába. Mikor megkérdeztem, hogy Liam is velük tart e, annyit mondott, hogy nem, más dolga van. Ettől nem lett jobb, de mivel tudtam, hogy velem fog találkozni így nem kérdeztem többet.

Matt egész héten nálam aludt, ami csak fokozta a bűntudatom. Ám hajtott a kíváncsiság és tudnom kellett mit akar Liam.

A találka napján Rosa egész nap fűzött, hogy menjek el vele a buliba, de folyamatosan hárítottam. Neki sem mondtam el, hogy Liammal találkozom, szerintem ki is akadt volna. Mondjuk jogosan, mert az előzőnél is kiakadt, hát ha még megtudná, hogy találkozom vele... El sem merem képzelni, hogy mit kaptam volna tőle.

- Tienes que venir! Va a ser una buena fiesta! - mondogatta Rosa.
(- El kell jönnöd! Jó buli lesz!)
- Imposible! Tengo que ayudar a papá en la clínica. - válaszoltam bűnbánóan. Ezzel nem teljesen hazudtam, mert elkéretőztem az utolsó kettő óráról, mert apa asszisztense beteg lett és én ugrottam be helyette.
(- Nem lehet! Segítenem kell apának a klinikán.)
- Oh Dios mio! Ahora tenía que estar enfermo... - bosszankodott. - Aaahh...
(- Ó, Istenem! Most kellett betegnek lennie...)
- No te preocupes, habrá otra fiesta. - mosolyogtam rá.
(- Ne aggódj, lesz még buli.)

Útban apa munkahelyére, kaptam egy sms-t Liamtől.

Szia! Akkor ma este 8?

Visszaírtam neki, hogy ott leszek és, hogy hol talál meg. Nem válaszolt így betudtam annak, hogy elfogadta. Egész délután a számítógép előtt ültem és adatokat vittem be, miközben intéztem a telefonokat, bejelentkezéseket és a többi aszistensi feladatot. Nem is értem, hogy bírja egyedül Vivien; merthogy így hívják apa ˝jobb kezét˝. Mindent egyedül intéz el.

A rendelési idő végén apa még bent maradt a klinikán, mert felkészült egy holnapi tárgyalására,én pedig elindultam a parkba. Hívtam magamnak egy taxit, mert kicsit messze lett volna a park gyalog. Mikor odaértem a nap már lemenőben volt. Ahogy sétáltam eszembe jutottak a Mattal közös estéink és napjaink, amiket itt töltöttünk. Egyre nagyobb lett bennem a bűntudat és párszor megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, de nem tettem. Valami vonzott abba az irányba, ahova megbeszéltük a találkozót. Olyan volt, mintha egy mágnes húzott volna maga felé én pedig akárhogy is próbáltam volna ellenállni felesleges lett volna, mert a mágnes minden fémtárgyat magához vonz.

Mikor már a közelben voltam elővettem a telefonom és megnéztem mennyi az idő. Még volt 5 percem. Ahogy befordultam megláttam őt, ahogy az autójának van dőlve és nekem háttal áll. A karjai a mellkasa előtt keresztbe fonva. Fekete póló és fekete farmer volt rajta. Megálltam az autó vezető oldali ülésének az ajtajánál és elszámoltam tízig mielőtt mellé mentem volna. Megfordult a fejemben, hogy megfordulok és elmegyek, de nem tettem. Mikor észrevett az arca nem árult el semmit, csak egy halvány mosoly a szája sarkában. Nekidőltem én is az autónak és ránéztem.

- Szia! - s a fülem mögé tűrtem egy tincset.
- Szia! - mondta és a tekintete meglágyult. - Eljöttél.
- Igen, ahogy írtam. - mosolyogtam el magam. - Miről szeretnél beszélni?
Ellökte magát az autótól és megállt mellettem. - Gyere! - intett a fejével. - A táskádat beteheted a kocsiba. - azzal elindult.

Az anyós ülés felőli oldalon le volt húzva az ablak, így bedobtam ott a táskám és nagy levegőt véve utána mentem. Nem ment messzire, csak 500 méterre az autótól. Leült egy padra és várt. Majd mikor leültem mellé felállt és velem szemben állt meg. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert így ülve az ő magasságához képest nagyon picinek éreztem magam, így felültem a háttámlájára a padnak. Egy darabig csak néztük egymást. Az arca olyan volt, mint aki küzd saját magával. Vagy nem tudja elkezdni amit szeretne mondani.

- Elena én... - kezdte de megállt. Közel hajolt hozzám és megtámaszkodott a kezével a pad oldalába. - Nem tudok csak a bátyád legjobb barátja lenni. Nem tudok tőled távol lenni.

Lefagytam. A szemeim az övéi között cikáztak.

- Mire célzol? - dadogtam.
- A parton... Minden megváltozott. Mikor megengedted, hogy megcsókoljalak... Egész héten próbáltam nem rád gondolni, kiverni még csak a gondolatot is a fejemből, de nem ment. Nem tudok távol lenni tőled. - beszívta alsó ajkát és várt a reakciómra. - Kérlek, mondj valamit...
- Liam én... - hebegtem. - Én Mattel járok. Te a bátyám legjobb barátja vagy.
- Ugyan, hagyjuk ezt... - mondta összeráncolt szemöldökkel. - Ha annyira szeretnéd azt a srácot nem engedted volna, hogy megcsókoljalak a vízben. Ha mindez annyira számítana nem engedted volna meg a csókot.
- Igen is számít! - közöltem vele haragosan. - Elmegyek! - mondtam és arrébb löktem, hogy le tudjak szállni a padról.

Tettem egy lépést, de megfogta a csuklómat, visszarántott és maga felé fordított. Nem engedte el a csuklóm, közelebb lépett hozzám, a másik kezét a hátamon végigsimította, megállt a lapockáim alatt és így tartott.

- Liam engedj el! Kérlek!
- Miért jöttél el? - kérdezte, majd belenézett a szemembe olyan mélyen amennyire csak tudott.
- Én... - nem tudtam hirtelen mit mondani neki.
- Gondoltam... - mosolyodott el.

Elengedett, de nem léptem el tőle. Néztem azokat a gyönyörű zöld szemeket. A kezeivel megfogta a nyakam két oldalát és lassan közelítve megcsókolt. Kis puszikat nyomott az ajkaimra, de észbe kaptam és eltoltam magamtól.

- Ne kérlek! Nem szabad... - mondtam és elfordultam tőle, majd gyors tempóban az autóhoz mentem és kivettem a táskámat.
- Elena... - kiabált utánam. - Elena várj!
- Liam nem lehet! Nem tehetem ezt se Mattel, se a bátyámmal.
- Ha érdekelne, nem jöttél volna el. Nem engedted volna, hogy megcsókoljalak.
- Pedig nagyon is érdekel. - mondtam határozottan, de a hangom megremegett.

Megcsörrent a telefonom. Diego hívott.

- Gyere azonnal Missyhez. - mondta a telefonba. A hangja remegett az idegességtől.
- Mi történt? - kérdeztem aggódva.
- Rosa... - mondta, majd bontotta a vonalat.