A bátyám barátja

38. Fejezet

Hétfőn, kedden és szerdán Rosa nálunk aludt így nem voltam egyedüli lány. Együtt aludtunk, mert csajos napokat tartottunk. Liam tanult a vizsgáira, ahogy a bátyám is. Így egész héten nem is találkoztunk. Kicsit irigyeltem Rosát és a bátyám, mert ők legalább találkoztak. Nekünk csak a telefon maradt.

- Szia Baby! - szól a telefonba.
- Szia baby! - mosolygok.
- Hogy vagy? Milyen a suli? - kérdezte csütörtök este.
- Jól, köszi. Neked, hogy megy a tanulás?
- Áh, nem igazán. Mindig elterelődik a figyelmem. Hétvégén felmegyek a házhoz. Talán jobb lesz.
- Veled mehetek? - csillan meg a szemem.
- Jó ötlet lenne? - hallom a hangján, hogy neki is megcsillant a szeme. - Úgy értem, ha szeretnél jöhetsz, csak akkor te vonod majd el a figyelmem.
- Megígérem, hogy nem fogom! Kééérleeeeeek!!
- Rendben. - mondta kis hallgatás után. - Holnap meddig vagy suliba?
- Kettőig. Eljössz a suli elé?
- Persze. Akkor majd ott találkozunk.
- Szuper! - lelkendeztem. - Most pedig leteszem, hogy tudj tanulni. Jó éjt Liam!
- Jó éjt Elena!

Bontottuk a vonalat. Istenem, ahogy ki tudja mondani a nevem, már attól felpörgök. Rosa visszajött a szobámba és közölte, hogy éhes. Kimentünk vacsorázni, ahova a bátyám is és apa is csatlakozott. Elmeséltem nekik, hogy mit beszéltem meg Liammel aminek örültek.

- De hagyjad tanulni! - mondta a bátyám.
- Persze, hogy hagyom! - mondtam egyértelműen.
- Nem lesz rossz, hogy ott vagy? Úgy értem a történtek miatt. - érdeklődik Rosa.
- Nem tudom. Valószínűleg az lesz... - válaszolom elgondolkodva. Eszembe jutottak azok a dolgok amik miatt szakítottunk.
- És mit fogsz csinálni, míg Liam tanul? - kérdezi apa.
- Tanulni biztosan. Fel kell hoznom magam. - vonom meg a vállam. - Amúgy nem tudom.

Péntek van. Háromnegyed kettő. Még negyed óra és egy hét után láthatom Liamet. Már alig várom. Annyira izgatott vagyok, hogy nem is figyelek órán. Rajzolgatok a füzetembe, aztán hirtelen elém esik egy összehajtogatott papír. Kinyitom és olvasni kezdem a tartalmát.

Beszélnünk kell! M

Hátra kapom a fejem, mivel Matt a mellettem ülő lány mögött ül. Komolyan néz rám. A keze összekulcsolva a padon. Visszafordulok előre, elolvasom a cetli tartalmát, összegyűröm, majd visszadobom neki. Haragosan nézek rá, aztán hallom a csengőt. A tekintetem nem veszem le róla, majd mikor feláll, gyorsan összeszedem a cuccom és kirohanok a teremből. Próbálok elbújni a tömegben, aztán meglátom, hogy elhalad mellettem meg két másik csaj mellett. A folyosó kezd kiürülni, én pedig kipakolom a szekrényből ami kelleni fog majd.

- Elena! - hallom a hátam mögül a hangját.
Riadtan fordulok meg. - Beszélnünk kell!
- Nincs semmi mondanivalóm neked! Hagyj békén Matt! - emelem fel a hangom és hátat fordítok neki. Nem kellett volna.

Mögém lép. A kezével az álkapcsom alá nyúl és felemeli a fejem.

- Pedig most meg fogsz hallgatni. - nekem nyomja a csípőjét, ezzel odapasszíroz a szekrényekhez. A folyosó üres már. Élesen szívja be a levegőt. - Velem kellene lenned, nem vele... - sziszegi. - Ő nem szeret téged, csak kihasznál.
- Nem Matt! Életem legjobb döntése volt, hogy akkor szakítottam veled. - sziszegem, majd próbálok kiszabadulni, de nem sikerül. - Engedj el!
- Őrjítő az illatod! - suttogja a fülembe, majd hangosan beszívja a levegőt. - Tudod mit tennék most veled?
- Nem akarom tudni, és ezt remélem sosem fogom megtudni. Eressz! - azzal a könyökömmel a hasába vágok.

Felnyög mögöttem és egy kicsit hátrébb lép, aztán vissza.

- Milyen harcias vagy! - megfogta a kezem, majd a hátamhoz szorította.

Aztán átkarolt szorosan de még mindig odanyomva a szekrényekhez. A kezével benyúlt a pulóverem alá a hasamnál. Végighúzta a kezét, majd megállt a mellem alatt. Aztán feljebb húzta a kezét a mellemre és megmarkolta. Felkiáltottam, de sajnos senki sem hallotta. Éreztem, ahogy valami kemény hozzám nyomódik, majd felnyög. A szemeim égni kezdtek és a könnyeim záporozni.

- Ez fáj! Eressz el! - kiabáltam.
- Érzed ezt? - nekem nyomta a csípőjét. - Érzed?
- Undorító vagy! - mondtam annyi undorral a hangomban, amennyi telt tőlem.

Elengedte a kezem, majd maga felé fordított. Nekivágott a szekrényeknek, amitől a tüdőmből kiszorult a levegő. A kezeimet lefogta az egyik kezével, a másikkal pedig a pulóverem alá nyúlt. Megszorította a mellem, és annyira közel jött, hogy a szánk között alig volt pár centiméter.

- Miért nem én kellek? Miért az a faszfej? Velem sokkal jobban járnál, mint vele. - kicsit hátrébb vitte a fejét, így bele tudtam nézni a szemébe.
- Undorodom tőled! - válaszoltam halkan, és annyi undorral néztem a szemébe, amennyi csak tőlem telt. Majd arcon köptem, pont a szemére.
- Ezt még megbánod! - azzal letörölte szabad kezével az arcát, majd az ajkait hozzám préselte.

Mivel nem tudtam a kezeimmel mozogni, a lábaimmal kezdtem el. Próbáltam sípcsont rúgni, próbáltam ágyékon rúgni, de nem sikerült. Az egész testem rángatózott, aztán a kezeimen a szorítása lazult, majd valaki leszedte rólam.
Matt a földre került. Az a valaki Liam volt. Most fölé magasodva ököllel ütni kezdte! Odaléptem a vállainál fogva próbáltam leszedni róla. Mikor sikerült vele szembe fordultam és toltam el onnan.

- Liam állj! - kiabáltam. Minden erőmet összeszedtem, hogy ne tudjon visszamenni oda. - Liam!
- Engedj el! Szét verem! - sziszegte Liam.
- Liam! Elég! - azzal szorosan átöleltem és zokogni kezdtem!
- Engedj el Elena! Szét verem a buzeráns képét!
- Elég! Hagyd abba! Menjünk innen! - kiabáltam sírva! - El akarok menni innen!
- Elena! - lazult egy kicsit az ellenállása.
- Hagyd! Menjünk innen! Kérlek! - s felnéztem rá.

A tekintetünk találkozott. A könnyeim záporoztak. A látásom elhomályosult. Kipislogtam a könnyeim. Liam eltorzult arca kicsit higgadtabb lett, de még tajtékzott az idegtől. A hátam mögé néztem, de Matt eltűnt. Liam megfogta az arcom két oldalát és a szemembe nézett. A tekintete aggódó és dühös volt.

- Bántott? - kérdezte haragos hangon. Csak bólintottam. - Hol?

Azzal megmutattam neki mindent. Magához szorított, majd egy darabig így álltunk a folyosón.

- El... el tudnánk menni innen? - szipogtam.
- Gyere! - azzal megfogta a cuccaimat, átölelt és kimentünk.

A házig nem beszéltünk egy szót sem. Ő túl dühös volt ahhoz, hogy beszéljen, én túl zaklatott. Belépve a házba ismét felzokogtam. Felkapott az ölébe, bevitt a nappaliba, leültetett a kanapéra és pár percre eltűnt, majd mikor visszajött bemásztam az ölébe, ő pedig megvárta, míg lenyugszom.