A bátyám barátja

17. Fejezet

Másnap reggel mikor felébredtem ott feküdt mellettem. A hátán feküdt, a jobb lába behajlítva és a térde kint volt a takaró alól. A mellkasán nem volt takaró, így a felső teste szabadon maradt. Felültem az ágyon, és figyeltem, ahogy egyenletesen emelkedik a mellkasa. Annyira nyugodt volt és annyira édes. Elkapott az a bizsergő és melengető érzés, ami tegnap is. Megpróbáltam minél halkabban kimenni a szobámból, de nem sikerült.

- Hova, hova? - kérdezte rekedtes hangon.

Ránéztem, s ő csak a fejét fordította felém. A szemeivel álmosan tekintett rám.

- Felébresztettelek? - kérdeztem. - Ne haragudj. - azzal visszamásztam mellé és térdelve magasodtam fölé.

Felnézett rám, azokkal a gyönyörű, álmosan csillogó szemeivel. A kezét rátette a combomra, majd értetlenül nézett rám.

- Mikor öltöztél fel? - majd rosszalló pillantást vetett rám.
- Most. - válaszoltam egyértelműen.
- Gyors vagy. - közölte halkan.

Az ujjaival köröket kezdett leírni a combomon, ami miatt libabőrös lettem. Megfogtam a kezét és a két kezem közé tettem. Egy kicsit még néztük egymást, majd kihúzta a kezét az enyéim közül és megsimogatta az arcom. Én a tenyerébe hajtottam a fejem. Lassan maga felé húzott. Mikor a szánk között kb. 10 cm volt megállított és a szemembe nézett. Nem mondott semmit, de tudtam, hogy mire gondol. Hiszen ugyan az járt az én fejemben is.
Nem akarom elveszíteni őt!
Vonzottak az ajkai, így megcsókoltam. Viszonozta, majd a másik kezével is megfogta az arcom, én pedig a kezeimet ráhelyeztem az alkarjára.

Nem sokkal reggeli után valaki hívta telefonon, így el kellett mennie. Bár örültem volna, ha marad, de ha menni kell, hát menni kell.
Írtam Rosanak egy üzenetet, hogy ha tud és egyedül lesz, akkor hívjon, mert szeretnék neki mesélni. Nem telt bele sok időbe és már hívott is.

- Hola! - köszöntem izgatottan.
(- Szia!)
- Hola nina! - köszönt, a hangja izgatottnak tűnt. - Que pasó?
(- Szia kislány! Mi történt?)
- Liam durmió conmigo anoche. Y sucedieron algunas cosas... - mondtam az izgatottságtól remegő hangon.
(- Tegnap este nálam aludt Liam. És történt pár dolog. )
- Dios! Esto es serio? - kiáltott fel hirtelen nevetve. - Tuviste sexo? Cuéntamelo todo!
(- Istenem! Ez komoly? Szexeltetek? Mesélj el mindent!)

Elmeséltem mindent töviről hegyire. Mikor megtudta, hogy csak orálisan kényeztettük egymást, kicsit alább hagyott a lelkesedése, de aztán újra fellobbant, mikor elmondtam, hogy a zuhany alatt is volt akció.
Alaposan kibeszéltük a velem történteket.

- Y? Qué pasa con usted? - kérdeztem vigyorogva.
(- És? Veletek mi újság?)
- Oh! Tu hermano es un dios! - mondja nagy sóhajjal. - No puedo tener suficiente. Y sexo... huh...
(- Ó! A bátyád egy isten! Nem bírok betelni vele... És a szex... huh...)
- Me alegra que estés feliz! - mondtam őszintén. - Qué feliz eres!
(- Annyira örülök, hogy boldog vagy. Hogy boldogok vagytok!)
- Sí, yo tambien. Están tú y Liam juntos ahora? - kérdezte.
(- Igen, én is. Most akkor együtt vagytok Liammel?)
- Seré honesto, no lo sé. - mondtam lehangoltan.
(- Őszinte leszek, nem tudom.)
- Entonces deberías aclarar esto con él. - mondta komolyan és határozottan.
(- Akkor ezt tisztáznod kellene vele.)

Még megkérdezte, hogy van apa, és én is megkérdeztem, hogy van a családja aztán letettük a telefont. Elgondolkodtam azon, amit mondott. Beszélnem kell Liammel minél előbb, hogy tisztázzuk, hányadán áll a kapcsolatunk. Míg vártam, hogy esetleg írjon egy üzenetet vagy hívjon, hogy visszajön e, addig takarítottam és főztem. Nagyon jól éreztem magam. Táncoltam, énekeltem és önfeledten nevettem saját magamon. Rég volt, hogy ennyire jól érezzem magam. Mivel a telefonom a szobában hagytam nem hallottam sem az üzeneteket sem a hívásokat.
Apa kétszer, Rosa tízszer, Diego hatszor hívott. Aztán jöttek az sms-ek.
Apa:
Vigyek valami kaját?
Hahó?! Kislányom???

Diego:
Van valami kaja?
Nemsokára megyek haza, vigyek valamit?
Hugi??
Mi van veled? Elnyelt a föld?
Hahó?!

Rosa:
Most indult el a bátyád. Miért nem ér el?
Miért nem tudlak elérni?
Csak nem Liammel vagy? :D
Hahó?
Elena, a fenébe is, mi van már???

És egy üzenet Liamtől:
Szia! Ma nem tudok visszamenni. Sajnálom...

Miután végigolvastam az összeset, elkezdtem mindenkit visszahívni. Bár Diego akkor ért haza, mikor a telefonszámát tárcsáztam és az kicsöngött a zsebében. Belépett az ajtón és rám emelte a tekintetét. Én mosolyogva kinyomtam a telefont és odafutottam hozzá. Az ölébe ugrottam és megöleltem. Csak pár napja nem láttam, de nagyon hiányzott. Mintha évek teltek volna el. Nevetve, az ölében bevitt a nappaliba és letett a kanapéra.

- Annyiszor hívtalak... Miért nem vetted fel? - kérdezte és összeborzolta a hajam.
- Hé! - toltam el a kezét. - Takarítottam, főztem, táncoltam és énekeltem. - vontam vállat.
- Szuper! Éhen halok! - mondja, majd azzal a lendülettel engem is magával húzott.

Kimentünk a konyhába és megvártam míg eszik.

- Hogy telt ez a pár nap nélkülem? - kérdezte.
- Lassan. Hiányoztál bátyó. - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Liam? - kérdezte, majd rám sandított.

Most erre mit válaszoljak? Ha elmondanám, hogy eljött és együtt töltöttük az éjszakát, vajon, hogy reagálna? De az is lehet, hogy beszélt Liammel, és tudja mi történt, csak kíváncsi, hogy elmondom e neki.

- Mi van vele? - böktem ki végül.
- Beszéltél vele? - szóval nem tudja. Szuper!
- Fogjuk rá. - vontam meg a vállam.
- Ne hazudj nekem! - mondta szigorral a hangjában.
- Nem hazudok! - tényleg nem hazudtam, mert elmondtam neki, amit Diego mondott.
- Akkor mesélj csak... - mondta, majd a tányérját beletette a mosogatóba és leült velem szemben. - Mi történt tegnap éjjel?

Hirtelen köpni - nyelni nem tudtam. Honnan tudja? Lehet, hogy Rosa elmondta neki?

- Nem Rosa volt! - jelentette ki. Én ráemeltem a tekintetem. - Liam mondta el. Én hívtam őt és beszéltem vele pár szót.
- Óh! - szakadt ki belőlem.

Éreztem, ahogy a fülemtől a lábam kisujjáig elpirulok. Ahogy elöntötte a fejemet a vér lehajtottam és a karomba temettem. Hallottam ahogy Diego elneveti magát, majd éreztem a kezét a fejemen.

- Ezen nincs semmi szégyellni való. - nevetett. - Mondjuk nem most kellett volna még ezt megtapasztalnod, hanem vagy harminc év múlva, de hát egyszer el kell kezdeni.
- Ne nevess már! Ez egyáltalán nem vicces... - éreztem, ahogy még vörösebb lettem, de elmosolyodtam én is.
- Na gyere csak! - azzal éreztem, hogy felkap a földről, átvet a vállán és úgy megy velem a kanapéhoz. Leült, majd az ölébe vont. Az arcomat beletemettem a mellkasába.
- Tetszel neki! - mondta miután abba hagyta a nevetést. - Szerintem kezd beléd szeretni.
- Mi? - kaptam fel a fejem az utolsó kettő szóra.
- Ahogy beszélt rólad, és ahogy mesélte, én így látom. - s homlokon puszilt.
- Komolyan? - néztem rá csillogó szemekkel. Ő csak bólintott.