Half A Heart

Prológus

Sejthettem volna. Tudnom kellett volna.

És tudtam is...

Valahol mélyen mindig is tudtam, hogy többet érez egyszerű barátságnál. Láttam, mi zajlik körülöttem, mégse fogtam fel. Bemeséltem magamnak, hogy minden rendben; hogy mindezt csak képzelem.

Megbíztam benne...

- Mégis mióta? - súgtam magam elé, ahogy végignéztem a mellettem szuszogó fiún.

Óvatosan felültem, ügyelve arra, hogy ne ébresszem fel. Már a legapróbb megmozdulásra is fájdalom hasított egy igen érzékeny, másra használatos testrészembe. Ez a jele annak, hogy nem az előírásoknak megfelelően használtuk.

Gondolataimba akaratlanul is egy elhalványult kép kúszott két fiúról a folyóparton. Megráztam a fejem, mintha így megszabadulhatnék az emléktől.

Ismét Matt-re néztem. Matt-re, a legjobb barátomra. Aztán villámcsapásként ért a felismerés. Egyik pillanatról a másikra megértettem, mi is történik. Olyan ez, mint mikor meghal valakid, és az elkövetkezendő néhány napban még nem igazán hiszed el, hogy valóban meghalt. És mikor látod leengedni a koporsóját a sírba, rájössz, hogy soha többé nem látod. Meghalt. A engem elöntő érzés is hasonló volt, csak a végeredmény lett más. Lefeküdtem... egy fiúval.

Körbenéztem a szobámban, ami most idegennek tűnt. Mintha a hajnal elérkeztével minden megváltozott volna. Valami megváltozott. Megváltoztam.

- Idióta! - mormogtam, miközben kimásztam a takaró alól.

- Dylan? - Matt álmos szemekkel pislogott rám.

- Hogy tehetted ezt? - kiabáltam, miközben idegesen felrángattam a boxeremet.

Felült, majd nyújtózkodott egyet. - Sajnálom? - A hangján hallatszott, hogy nem veszi komolyan.

- Te most szórakozol velem?! - a kezembe vettem az első dolgot, ami a közelemben volt, és hozzávágtam Matt-hez. - TE ROHADÉK! - a telefontöltőm súrolta Matt mellkasát, majd hangos csattanással földet ért. - UNDORÍTÓ BAROM!

- Nyugodj már meg! - Matt erélyesebben szólt. Szigorú tekintettel végigmért. - Sajnálom, oké? Ha ez megnyugtat, teljes szívemből sajnálom!

- Hogy tehetted ezt? - ismételtem meg a korábban feltett kérdésemet, melyre még mindig nem kaptam választ.

- Mégis hogy tehettem? - Matt hitetlenkedve megrázta a fejét. - Szeretlek, te barom! Szeretlek! És te vagy az egyedüli, aki ezt nem vette észre...

Szeret. Megrökönyödve néztem magam elé azt várva, hogy felébredek ebből a rémálomból. Hiszen álomnak kellett lennie. Már akkor tudnom kellett volna, hogy csak álmodok, mikor hagytam, hogy Matt megcsókoljon és én felhívtam őt a szobámba, hogy ott folytassuk. Én ilyet nem tennék. Nem vagyok meleg.

- De... - zavartan nyeltem egyet. - Hiszen te fiú vagy! Ahogy én is fiú vagyok! - hadonásztam össze-vissza.

Matt arcára szomorkás mosoly kúszott. - Én is tudom, te idióta. De azt hiszed, az ember maga választja meg, hogy kihez vonzódjon?

- De valami oka kell, hogy legyen, hogy te... - Képtelen voltam kimondani. Képtelen voltam elfogadni, hogy Matt meleg.

- Nincs különösebb oka. - mondta egy rövid szünet után.

- Miért nem mondtad el előbb? - szóltam hűvösen. Rá kellett jönnöm, hogy a barátomnak hitt ember évek óta hazudik nekem. Kihasznált. Arra használta a barátságunkat, a közelségemet, hogy kielégítse saját mocskos vágyait.