Half A Heart

28. fejezet

- 5 perc, és ott vagyok – mondta lihegve a telefonba James.

- Tudod, ami a késést illeti, semmit sem változtál – hallotta Lily nevetését.

Szombat délelőtt volt. James – bár beállított magának egy ébresztőt – elaludt, így futnia kellett a találkozóra. Vegyes érzésekkel indult el a Lizzy&Kiss-be, egy puccos kávézóba a belváros kellős közepén. Egyrészt örült, amiért viszont láthatja Lily-t, hiszen ezt akarta. Újra találkozni vele, és elmondani neki, hogy szereti. Másrészt azonban az elmúlt napok eseményei kihúzták az utóbbi tervét a listájáról, és inkább töltötte volna együtt a szombat délelőttöt Matt-tel.

Mikor odaért a Lizzy&Kiss elé, hirtelen úrrá lett rajta valamiféle megmagyarázhatatlan nyugtalanság, melyet még sosem érzett egyik találkozásukkor sem. Mondjuk ilyen jellegű találkozásaik nem igazán voltak korábban, de nem ez a lényeg.

Lenyomta a kilincset, majd kinyitotta az ajtót. A csengő megszólalt az ajtó felett. Már kintről kiszúrta Lily-t, így rögtön megindult a lány asztalához. Lily felpattant székéről, és szorosan magához ölelte a fiút.

- Jó újra látni!

- Téged is! – viszonozta az ölelést James. – Jól vagy?

- Persze – felelte a lány, és leültek egymással szembe. – Rendeltem neked kólát, ha nem baj.

- Köszi. – James mosolyogva tanulmányozta a Lily arcát. A szemei pirosok voltak, és kissé megduzzadtak, feltehetően a sok sírástól. Sápadtabb volt, mint lenni szokott, és a mosolya is kissé beletörődőnek tűnt. – Jake egy köcsög.

- Az – helyeselt a lány. James egy pillanatra megijedt, hogy Lily esetleg újra elsírja magát, de úgy tűnt, erősebb, mint amilyennek látszott.

- Ha ott lettem volna... - kezdte James, de Lily rögtön félbeszakította.

- Jobb, hogy nem voltál ott.

James elvigyorodott. – Nem tudtam volna türtőztetni magam, mi?

- Nem hiszem. Valószínűleg azért sem, mert addigra rég nem lettél volna józan.

- Túl jól ismersz – belekortyolt az italába.

- Még szép. Úgyhogy halljam, ki az illető? – Lily bizalmasan előrehajolt.

James meglepetésében félrenyelt. – I-Illető? Nem tudom, kiről beszélsz.

- Jaj, ne nevettess! Hallottam a hangodon a telefonban tegnap, hogy majd kicsattansz a boldogságtól. Valami lány van a dologban, nem? – Lily arcán hatalmas vigyor terült el. – Ki az? Ismerem?

- Nem, nem hiszem – hazudta a fiú. Most, hogy együtt volt Matt-tel, elszállt minden bátorsága, mikor valaki arról kérdezte, hogy kivel jár. Ugyanis nem Lily volt az első, aki észrevette. Előző este még édesanyja is rákérdezett, hogy felhőtlen örömének oka valami lány-e. James válasza csak ez zavart mosoly volt. Ugyan az anyja volt a világ legmegértőbb anyukája, nem tudhatta, hogyan reagálna arra, ha megtudná, hogy fia a saját neméhez is vonzódik. Fontos kiemelni azt az „is"-t, ugyanis az, hogy most Matt-tel járt, nem jelentette azt, hogy soha többé ne fordulna az utcán csinos lányok után.

- Tudod, örülök, hogy találtál valakit, akit szeretsz. – Lily vallomása teljesen őszinte volt.

James keserűen bólintott. Még mindig ott visszhangzottak a fülében Audrey szavai: „Kimaradok belőle, de kérek valamit cserébe. Szeresd James-t!". Nem akart hallgatózni, csak Matt-et kereste, aki egyik pillanatról a másikra eltűnt a teremből. Nem hallotta az egész beszélgetést, csak akkor ért oda, mikor Matt kotnyelesnek nevezte a lányt. Mikor ezt meghallotta Matt-től, rettentő düh bontakozott ki benne Audrey-val szemben, még úgy is, hogy nem tudta, miről van szó. Aztán meghallotta Audrey kérését, és hirtelen olyan aprónak és olyan sebezhetőnek érezte magát, mint még soha. Legszívesebben odafutott volna a lányhoz, és megölelte volna. Mégis félt ezek után a szemébe nézni, és remélte, hogy egy ideig elkerülheti, ám mint kiderült, ő is elment a Neptunba Dylan-nel. Audrey nem tudhatta, hogy James hallotta őket, és látva a lány nyugtalanságát, James nagyon megsajnálta őt. Nem ezt a sorsot érdemelte Audrey.