Half A Heart

19. fejezet

- Matt! Matt! Matt! - Dylan óvatosan megböködte szuszogó barátját. - Matt, kelj már fel, basszus! - ezúttal hangosabban szólt, mire Matt tágra nyitotta szemeit, és egy szempillantás alatt felült.

Dylan-re lesett, várva, mikor robban a fiú. De az se nem kiabált, se nem futott el dühösen. És még csak hozzá sem vágta az első dolgot, ami a kezébe került. Csak ült az ágyon, a takaróval elfedve magát, miközben szemeit dörzsölgette.

- J-Jó reggelt! - köszönt Matt.

- Jó reggelt! - Dylan fáradtan pislogott. - Kurvára fáj a fejem - jelentette ki, és lehajolt boxeréért.

Matt még mindig várt. Úgy gondolta, Dylan még nem emlékszik rendesen az éjszaka történtekre, és hogy már csak pillanatok kérdése, és megint úgy végződik minden, mint nyáron. Dylan azonban ismét meglepte. Felvette boxerét és nadrágját, majd nyújtózkodva odasétált Matt szekrényéhez.

- Lenyúlhatok egy pólót, vagy James már az összeset elvitte? - kérdezte rekedtes hangon.

Matt értetlenül pislogott, és megpróbálta összeszedni magát. - Csak egyet vitt el - felelte. - Nyugodtan keress egyet!

Dylan bólintott, és felvett egy egyszerű fekete pólót. Eközben Matt is felöltözött. Olyan fura volt ez az egész szituáció. Nem tudta, hogy örülnie kellene-e, vagy az még korai lenne. Dylan nyugodt volt, talán már túlságosan is. Matt úgy érezte, mintha egy egy évvel ezelőtti reggelen ébredtek volna fel, mikor még nem volt fal kettejük között. Mintha az éjjel valami csoda folytán visszatekerték volna az időt oda, ahol még minden rendben volt. Ahol nem kellett attól félni, hogy véget ér ez a barátság. Ahol még nem kellett a problémákat a szőnyeg alá söpörni.

- Mondd, Matt! - kezdte Dylan, miközben ágyazó barátját tanulmányozta. - Benned még nem merült fel, hogy mi lesz, ha egyszer összejövünk? Vagyis... - Dylan elvörösödött. - Szóval érted. Mi lesz, ha összejövünk? - Matt kíváncsian nézett rá. - Hiszen legjobb barátok vagyunk, Matt! - Szomorúnak tűnt. - Nem gondoltál még arra, hogy mi lesz, ha esetleg, ha valami oknál fogva esetleg összejövünk, majd egy idő után szakítunk?

Matt nyelt egyet. Ő is milliószor belegondolt már ebbe. De Dylan szájából hallani ezt még valósabbnak, még elkeserítőbbnek hatott. Hiszen eddig csak ő volt ezzel a gondolattal, meg a viszonzott szerelme. De az, hogy Dylan is elgondolkodott ezen, egyértelműen azt jelentette, hogy ez az érzés annyira talán mégsem viszonzatlan.

- Vajon a barátságunknak annyi? - szinte suttogva ejtette ki a szavakat.

Dylan vállat vont. - Talán. Nem tudhatom. De nem akarom a bizonytalanért feláldozni a biztosat. - Egy határozott lépést tett Matt felé. - Te vagy a legjobb barátom, Matt. Te vagy az, akiben a legjobban megbízok. És tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak. De ez nem változtat semmin.

- Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztam magunkat. - Matt lehajtotta a fejét. Tudta jól, hogy ő kevert be azzal a nyári éjszakával.

- Nem a te hibád. És most meg már végképp nem lehetne csak téged hibáztatni - mosolyodott el Dylan. - Figyelj, Matt! Egy valamit szeretnék kérni tőled. Te is tudod, hogy mennyire új nekem ez az egész. Tudom jól, hogy az érzéseid irántam változatlanok. Nem kérem azt, hogy ne szeress tovább. Viszont én még nem vagyok tisztában az érzéseimmel. Ezért arra kérlek, várj meg! Adj időt, míg minden átgondolok!

Matt szíve olyan hevesen dobogott, hogy azt hitte, menten megáll. Egyszerűen forgott vele a világ. Az elmúlt napok történései tele voltak váratlan fordulatokkal. Azonban most, mikor már igazán, teljes szívéből boldog lehetne, egyszerűen nem volt rá képes. Valami beárnyékolta ezt az örömöt. Ez pedig James volt.