Half A Heart

5. fejezet

Matt megpróbált a lehető leghalkabban bemenni a házba, nehogy felébressze a szüleit. Amúgy sem nézték jó szemmel, hogy eddig kimarad, és most a legkevésbé sem vágyott arra, hogy alapos fejmosást kapjon. Miután egymás után négyszer is leejtette kulcscsomóját, ezzel egy kisebb hangzavart csapva, óvatosan kinyitotta az ajtót, ami nem meglepő módon, hangosan nyikorogni kezdett. James ott állt mögötte, száját be kellett fognia, nehogy túl hangosan nevessen.

- Kösz a segítséget - mondta Matt, és elővette a telefonját, hogy azzal világítson.

- Nincs mit - felelte James, elfojtva nevetését.

A házban sötét volt, egyedül a telefon adott némi fényt. Egymást lökdösve megindultak fel a lépcsőn.

- Mi lenne, ha most leesnénk? - kérdezte James. Matt barátja szájára tapasztotta a kezét, aki megint elkezdett nevetni.

A fiú szobája a rövidke folyosó végén volt. Halkan odalopóztak, és még halkabban kinyitotta az ajtót. James elfutott mellőle, és az ágyra vetette magát, míg Matt becsukta az ajtót és felkapcsolta a villanyt. Az ágyhoz sétált, és leült a szélére. Kezdett elbizonytalanodni.

- Hallgatlak. - James felült, ölében szorongatva Matt párnáját. - Szóval tényleg lefeküdtetek?

Matt hezitált, majd alig észrevehetően bólintott.

- Szóval lefeküdtetek - tűnődött el James. - De mikor? És hogyan? Egyáltalán mióta vagy szerelmes Dylan-be? - bombázta kérdésekkel a fiút, aki elkerekedett szemekkel nézte. - Tudod mit? Mesélj el mindent! Az elejétől kezdve mesélj el nekem mindent!

- Az elejétől? - Matt felsóhajtott.

- Onnan, hogy mikor szerettél bele. Egészen a mostani helyzetig.

Matt-nek néhány pillanatba telt, míg összeszedte a bátorságát. Belement a dologba, most már nem hátrálhat ki belőle és küldheti el James-t. Eldöntötte, hogy beavatja, akkor most nem bizonytalanodhat el.

- Mikor szerettem bele? - Eszébe jutott a két fiú a folyóparton. - Talán mikor először csókolóztunk.

- V-V-Várj! - kiáltott fel James, majd a szája elé kapta a kezét, és halkabban folytatta. - És az mikor volt?

- 12 évesek voltunk - Matt nagyot sóhajtott. - Dylan-nek tetszett egy csaj. A mi utcánkban lakott. 14 éves volt akkor. Azt mondta egyszer Dylan-nek, hogy majd akkor jár vele, ha érettebb lesz. De Dylan addig nyavalygott meg könyörgött neki, míg végül belement a csaj. Én támogattam Dylant, meg minden. De egyszer azt kérte, pont az első randijuk előtt, hogy segítsek neki. Legjobb barát módjára rögtön bele is egyeztem. És akkor mondta, hogy miben kellene segíteni. Korábban nem csókolózott még, ezért arra kért, hogy segítsek neki megtanulni csókolózni. Szokás szerint a folyóparton találkoztunk. Először azt se tudtam, mit tegyek. Két fiú csókolózzon? Na fúj! De Dylan olyan kétségbeesetten kért, hogy végül belementem. - Úgy érezte, mintha valami erős kéz összeszorítaná a szívét. - Csókolóztunk. Először csak az ilyen gyerekes szájra puszi, majd mindig kicsit több. Emlékszem, azzal viccelődtünk még, hogy talán a szüzessége elvesztésében is én segítek majd. - Lesütötte a szemeit. - Aztán azt vettem észre, hogy egyre többet gondolok a csókra. Csókokra. És valahogy nem éreztem azt, hogy Dylan a legjobb barátom. Először azt hittem, azért érzek így, mert esetleg megutáltam, amiért ilyet kellett tennem vele. De nem utáltam. Zavarba jöttem a közelében, a szívem össze-vissza vert, a tenyerem izzadt. Aztán nem sokkal később átjött a nővérem barátnője, és meghallottam, amint arról beszél, hogy mit érez, mikor a már nem emlékszem hogy hívták a srácot a közelében van. Ugyanazokat sorolta el, amiket én éreztem. Ekkor jöttem rá igazából, hogy beleszerettem Dylan-be. - Fél szemmel James-re lesett, aki kíváncsian hallgatta minden egyes szavát. - Képzelheted, mekkora sokk volt számomra, hogy nem is a lányok tetszenek nekem. Vagyis nem tudom. Vannak nagyon szép lányok, akikre azt mondanám, hogy akár még velük is összejönnék. De... - Nem tudta, mit mondjon. A fiúkat jobban szerette, ez volt az igazság. De annyi bátorsága még nem volt, hogy ezt így kimondja.