Half A Heart

39. fejezet

Azért vicces, hogy ami jobb kommunikációval megoldható lett volna, idáig fajult, mondta James-nek tegnap Audrey hazafele a buszon. James sokat gondolkozott ezen, és arra a következtetésre jutott, hogy a lánynak igaza van. Bár nem is feltétlenül a jobb kommunikációról volt itt szó, hanem egyszerűen magáról a kommunikációról. Mármint elég sok mindent söpörtek a szőnyeg alá, ahelyett hogy leültek volna beszélni.

Sok ponton csinálhatták volna másképp, és akkor most nem úgy alakultak volna a dolgok, ahogy. Az időt azonban nem lehetett visszafordítani. Fiatalok vagyunk még, nem ez lesz az egyetlen csalódásunk, ahogy a szívünket is törik még össze, mondta tegnap Audrey, mielőtt elbúcsúztak egymástól a lány háza előtt. Audrey ugyan erősködött, hogy egyedül is haza tud menni, James tudta magáról, hogy azon idegeskedne egész este, hogy a lány rendben hazaért-e. Így hát egy kis könyörgés után Audrey végül belement.

Visszagondolva, egész nap nem szólt a lányhoz az iskolában, csupán egyszer néztek össze, mikor a kiosztványokat adták körbe órán. Nem tervezte, hogy kerülni fogja Audrey-t, egyszerűen csak furcsán érezte magát mellette. Dylan olyan könnyen kezdett el vele beszélgetni az iskolában. Egyik nap még nem volt semmi, aztán másnap mindenki csak azt látta, milyen jól elbeszélget vele szünetben. James valamiért erre nem volt képes. Talán azért, mert amibe őt Audrey beavatta, sokkal személyesebb volt, mint amibe Dylant. Vagy talán csak félt, mert tudta, hogy Audrey átlát rajta.

Kopogtak az ajtaján, és Matt dugta be a fejét. - Szia!

- Szia! – James felült az ágyon, és mosolyogva megsimogatta a takarót maga mellett, jelezve, hogy Matt üljön oda.

- Mi az a fontos, amiről beszélni szerettél volna? – kérdezte Matt, ahogy helyet foglalt mellette. Azt várta, hogy James majd csókkal üdvözli, vagy egyből eldönti az ágyon, esetleg valami még eszementebb ötlettel áll elő, barátja azonban meglepően csendes és visszafogott volt. – Olyan komolynak tűntél a telefonban. És az is meglepett, hogy csak úgy elsiettél óra után. Még csak el sem köszöntél senkitől.

- Szakítsunk. – James nem köntörfalazott.

- Tessék? – Matt úgy érezte, mintha a szíve megállt volna egy pillanatra. Nem tudott semmit sem leolvasni James arcáról. Pedig mit meg nem adott volna egy félmosolyért vagy valami játékosságért a szemében. – Ezt komolyan mondod?

James bólintott. Az ujjait tördelte. Hiába határozta el magát korábban. Most, hogy tényleg eljött a pillanat, olyan nehéz volt akármit is mondani. Nem akarta Matt-et elengedni, pedig tudta, hogy ez a helyes. Már százszázalékosan biztos volt érzéseiben, és tudta, hogy amit érez, az nem szerelem.

Miután elbúcsúzott Audrey-tól, és végiggondolta, miket is mondott neki a lány, egy pillanatra megfordult a fejében, hogy Audrey tévedett, és James talán mégis szerelmes. Azonban tudta, hogy nem kenheti a lányra, ha később megbánja a döntését. Ő volt az, aki először elbizonytalanodott a saját érzéseiben, Audrey csak segített neki kibogozni azokat. Aztán, ahogy a szakításra gondolt, egyre felszabadítóbbnak tűnt a gondolat. Végül arra jutott, hogy ad kettejüknek még egy napot, és majd csak azután dönt.

- Tudod, sokat gondolkoztam a szombati randink óta. – Kerülte Matt tekintetét. – Kezdtem úgy érezni, hogy ez nem szerelem.

- Sajnálom.

- Ne, ne értsd félre! – Megragadta Matt vállát, és maga felé fordított. – A saját érzéseimben bizonytalanodtam el. – Elengedte barátját, és tekintetét a padlóra szegezte. – Nem igazán tudtam, hogy mit érzek. Szerelem? Valami más? Lehetséges-e egyáltalán, hogy ez nem szerelem, ha már egyszer ennyire küzdöttem érted? Aztán rájöttem – egy kis segítséggel, tette hozzá gondolatban –, hogy ez nem az. – Ragaszkodás. Egyszerűen nem tudta kiverni fejéből ezt a szót. – Össze voltam zavarodva, és sok minden történt az utóbbi időben. Én tényleg azt hittem, hogy ez az. Illetve a végére már csak ezt akartam hinni, mert mikor arra gondoltam, hogy tévedésből csináltam végig ezt az egészet, bűntudatom lett. – Beletúrt a hajába. – Ha előbb rájövök, akkor most már rég együtt lehetnél Dylan-nel.