Half A Heart

18. fejezet

A zene hangosan dübörgött. Matt hezitálva tette kezét a kilincsre. James még aznap délelőtt is azt mondta neki, hogy ne aggódjon miatta, ő meglesz. Matt-nek azonban bűntudata volt, most hogy megtudta, James hogyan érez iránta. De James könyörgő tekintetét nem tudta figyelmen kívül hagyni, így kénytelen volt eljönni. Másrészt el is akart jönni, hiszen itt volt a nagy esély. És nem tudhatta, mikor adódik még egy ilyen. Dylant akarta, senki mást. Még akkor is, ha ezzel James-nek okoz fájdalmat.

Mielőtt azonban kinyithatta volna az ajtót, megrezdült zsebében a telefon. Gyorsan elővette, és megnézte, ki írt neki.

"Addig meg ne látogass, míg le nem szoptad. Mindent bele, Matty! ♡" - James

Matt halványan elmosolyodott. James szurkolt neki, hogy összejöjjön ez az egész. És most is, akárcsak az elején, támogatta őt. James nem volt önző egyáltalán. Talán néha beképzelten viselkedett, de ez inkább csak egy álarc volt, amely mögé az igazi énjét bújtatta.

Matt kinyitotta az ajtót. Jó néhányan voltak már, de jól tudta, még a társaság nagy része meg se érkezett. A sok ismerős arc között csak egyet keresett, azonban úgy tűnt, nincs sehol. Mikor már másodszorra járta körbe a zsúfolt, alkohol- és cigiszagtól bűzlő nappalit, kezdett kétségbeesni. Arra nem is gondoltak, hogy mi lesz, ha Dylan esetleg el se jön. Biztosak voltak abban, hogy minden a terv szerint halad majd.

Idegesen elővette a telefonját, és felhívta James-t.

- Matty! Nem erről volt szó! - kiáltott bele dühösen James. A hangja rekedt volt, hallatszott, hogy nincs jól. - Vagy talán már végeztetek? Ez aztán gyors menet volt.

- Nincs itt. Egyszerűen nem találom! - kiabálta túl a harsogó zenét a fiú.

- Mi? Dy-Dylan nincs ott? - James meglepettnek tűnt. - De ez... Hiszen tegnap beszéltem vele. Azt mondta, hogy megy. - Egy pillanatra szünetet tartott. - Körülnéztél te rendesen?

- Persze. Kétszer is körbejártam a nappalit - mondat Matt, és ismét Dylan keresésére indult.

- Te hülye! Hiszen Theo hazajött. Nézd meg a konyhában! Nézd meg! Ha ott lesz, cserébe jössz nekem valamivel!

- Rendben - mondta Matt, és elindult a konyha felé.

Az ajtó nyitva volt, bentről hangok szűrődtek ki. Matt besétált, és akkor meglátta Dylant. Theoval és Anne-nel beszélgetett, miközben valami színes löttyöt kortyolgatott.

- Köszönöm, James! - mondta Matt, és letette a telefont. - Sziasztok! - köszönt a bent lévőknek.

- Matt! - Dylan vigyorogva odament hozzá, és kezet fogott vele.

Matt-nek rögtön feltűnt, hogy Dylan már rég nincs józan állapotban. Még csak fél 11 múlt, Matt kicsit elhúzta az időt, így későn ért ide, de úgy tűnt, Dylan már jó ideje itt lehet.

- James-t hol hagytad? - kiáltott oda neki Theo.

- Beteg - felelte Matt.

- Pedig csináltam neki koktélt - azzal felemelt egy pohár kék színű italt. Matt elmosolyodott. Eszébe jutott, mikor ittak olyat. Azon az estén, mikor beavatta a titkába. Olyan távolinak érezte már azt az éjszakát.

- Majd én megiszom helyette! - ajánlotta fel Dylan. Theohoz sétált, majd elvette tőle a poharat, meg egy másik poharat is elemelt az asztalról. - Menjünk Matt! - mondta barátjának, és kisétált a konyhából.

Matt egyre idegesebb lett, de azért követte legjobb barátját. Dylan elszántan tört utat maguknak, egészen a bejárati ajtóig. Útközben odaköszöntek Cameronnak meg Lucasnak, akik éppen önfeledten táncoltak. Aztán beengedték az akkor érkező Lilyéket, ők ketten pedig kimentek. Néhányan voltak kint, ki hangosan kiabált, ki csendben valami gyanús fehér port mutogatott a haverjainak.