Half A Heart

Epilógus

- Boldog első évfordulót! – emelte meg poharát Matt, és összekoccintotta Dylan-ével.

Dylan körbenézett, majd mikor látta, hogy rajtuk kívül csak hárman vannak a konyhában, de ők is túl részegek ahhoz, hogy felfogják, mi történik körülöttük, Matt-hez hajolt, és megcsókolta. Még mindig próbálták visszafogni magukat mások előtt, bár biztosak voltak benne, hogy senki sem lepődött volna meg, ha csókolózni látja őket. Főleg, hogy volt néhány emlékfoszlányuk, melyben részegen smároltak konkrétan mindenki előtt.

A közelebbi barátaiknak már az után elmondták, hogy mi van köztük, hogy hivatalosan is összejöttek. Abban viszont nehezen egyeztek meg, hogy mikor mondják el otthon. Januárban aztán összehívták mindkettejük családját, és nekik is bejelentették, hogy együtt járnak. Kicsit csalódottan, ugyanakkor megkönnyebbülve tapasztalták, hogy senkit sem lepett meg különösebben a hír. Igazából mindannyian sejtették, hogy csak idő kérdése, és többek lesznek egyszerű barátoknál.

- Nem hiszem el, hogy csak emiatt képesek voltunk eljönni – húzódott el Dylan. – Szerinted van más is olyan hülye, hogy megünnepeli az ilyen alkalmat? Ünnepelhetnénk csak azt a napot, mikor hivatalosan is összejöttünk.

- Úgy mondod ezt, mintha az én ötletem lett volna. – Megpaskolta Dylan combját. – Amúgy is, csak eggyel több alkalom, hogy igyunk, nem? – A poharába nézett. – Nem hiszem el, hogy Theo még mindig gyártja ezeket a szörnyű James nevű koktélokat – fintorgott Matt, de azért belekortyolt egy nagyot.

- Azt hallottam, azzal van a legnagyobb sikere – karolta át őket hátulról James, majd közelebb hajolt Matt-hez, és a fülébe suttogta. – Finom, nem?

- Háromig számolok, és ha nem veszed le a kezed a pasimról... – kezdte fenyegetőn Dylan, mire James elengedte Matt-et, és nevetve átölelte a másik fiú nyakát hátulról. Állát Dylan fején pihentette, akit ez nem zavart különösebben.

- Már ne is haragudjatok, de ugyanezt mondhatnám én is – nézett rájuk Matt. – És mi az, hogy csak így hagyod? – szegezte a kérdést Dylan-nek.

- Nem mintha James akármit is akarna tőlem – vont vállat, majd kis szünet után hozzátette: – Vagy én tőle.

- Mi volt az a szünet? – Vonta össze a szemöldökét Matt, és próbált mérgesen nézni a két fiúra.

- Örülnöd kéne inkább, hogy az exed meg a mostani pasid ilyen jóban vannak – vigyorgott James, aki szemmel láthatóan élvezte a helyzetet. – Egyszer akár még hármasban is csinálhatnánk.

- Nem is olyan rossz ötlet! – Dylan hátra nyújtózott, és átölelte James-t. – Lehetsz középen - mondta Matt-nek, aki megbotránkozva nézte őket.

- Azt hiszem, jobb, ha inkább meg sem kérdezem, hogy itt meg mégis mi a fene folyik – jelent meg mellettük Tristan is. – Amúgy neked szabad ezt csinálnod? – fordult James-hez.

- Nincs senkim. Szabad ember vagyok.

- Várjunk, tényleg? – lepődött meg Matt. – Én azt hittem, hogy te meg...

- Nincs köztünk semmi. – vágta rá gyorsan James.

- De szeretnéd, nem? – nézett fel Dylan. Még mindig nem engedték el egymást.

- Nem is tudom. Ez bonyolult.

- Erről jut eszembe – mondta Tristan. – James, hogyhogy csak így egyedül?

- Auds egy régi barátjával találkozott ma – felelte James. Elhúzódott Dylan-től, és elvett egy pohár koktélt a pultról. – Meg nem gondoljátok, hogy elhoztam volna ide.

- Nem mintha eljött volna. – Dylan gyilkos szemekkel nézett James-re. – És ha már itt tartunk. Még mindig nem fair, hogy csak így elvetted tőlem Audrey-t – Barátja mellkasára bökött.

- Mondod ezt, de tegnap nála voltál – kortyolt az italába Matt.

- És ha jól tudom, minden nap beszéltek – tette hozzá James, és leült melléjük.

- És amúgy is, Lara mit szóljon? Te meg tőle vetted el. – Tristan sem maradhatott ki.

- Kegyetlenek vagytok– morogta Dylan. – És azt már ne is említsük, hogy Audrey még Nicole-lal is összebarátkozott. Egyedül Matt-tel nem, komolyan mondom.

- Hát, ezt azért nem mondanám ilyen biztosra – pillantott Matt-re James, aki kezével jelezte, hogy ne mondjon többet.

- Matt, drágám, nem szeretnél valamit mondani? – kérdezte Dylan felvont szemöldökkel.

- Nem? – Matt elnézett a másik irányba.

James elfojtott egy mosolyt. – Na, szerintem én itt hagylak titeket. Kijössz? – kérdezte Tristan-tól, aki válaszul bólintott. Felállt, de még mielőtt kiment volna, hátba veregette Matt-et és Dylant. – Nektek jó mulatást, vad éjszakát és lehetőleg veszekedésmentes ébredést! – A két fiú bólintott. – Még mindig vicces, hogy csak azért jöttetek el ebbe a buliba, mert ma van egy éve, hogy először lefeküdtetek. Mármint semmi jó nem történt ezután. Akkor minek ünnepeltek?

- Nem feltétlenül mondanám azt, hogy ünneplünk – válaszolta Dylan. – Inkább csak így próbáljuk meg felülírni, ami történt?

- És amúgy is, ennek köszönhetjük, hogy most együtt vagyunk – mondta Matt.

- De ha nekem ezek után reggelre összevesztek – mondta fenyegetőn James, és Tristan kíséretében kiment a bulizók közé.

Dylan és Matt összemosolygott. Jó pár hónap eltelt már, hogy hivatalosan is egy pár voltak, és azóta minden rendben ment közöttük. Az elején természetesen még féltek, hogy mi lesz, ha mégsem fog működni vagy közben valami elromlik, és akkor nemcsak a kapcsolatuknak, hanem a barátságuknak is vége. Hamar rájöttek aztán, hogy felesleges izgulni, és bár a kapcsolatuk neve megváltozott, más változás nem igazán következett be.

Dylan közelebb hajolt Matt füléhez, és a lehető legcsábítóbb hangon belesúgta: – Nem akarsz hazamenni? – Most nem volt részeg úgy, mint tavaly ilyenkor. Eldöntötte, hogy mindenre emlékezni akar.

Mit sem törődve a körülöttük lévőkkel, megcsókolta barátját. Azon a nyári napon is így történt. Kicsit még mindig hihetetlennek tűnt minden. Hihetetlennek és távolinak. Mintha tizenkét év telt volna el azóta, nemcsak tizenkét hónap.

Matt azonban most tudta, hogy mikor másnap felkelnek egymás mellett, Dylan egy csókkal köszönti majd, és nem fogja elküldeni. Nem fog undorodni sem tőle, sem saját magától. Nem fogja utána egész nyáron kerülni. Nem fog mással összejönni. Helyette lustálkodnak majd az ágyban néhány órát ébredés után, aztán lemennek megreggelizni, utána pedig együtt töltik az egész napot. Még nem volt különösebb tervük a nap hátralévő részére. Úgy voltak vele, hogy az lesz, amihez éppen kedvük támad. Hiszen nem az volt a fontos, hogy mit, hanem hogy kivel csinálják azt.

-Szeretlek – mondta két csók között Dylan.

- Én is szeretlek. Mindig is szerettelek.