Half A Heart

22. fejezet

James némán követte barátját az emeletre. Kissé fájt belegondolni, hogy nem is olyan rég még Dylan-nel jött fel ide. Aztán nyílt Matt szobájának ajtaja, James pedig habozott. Látta az ágyat, melyen annyiszor aludt már együtt Matt-tel. Természetesen tudta, hogy Dylan előbb aludt azon az ágyon, mint ő, hiszen Matt-et is régebb óta ismerte. De ez most más volt. Itt már nem a régi barátságról volt szó. Sem az ő esetében, sem Dylan esetében.

- Nem jössz be? - Matt letette az asztala mellé a táskáját, és leült a székre.

James először értetlenül pislogott, majd lenézett a küszöbre. Képtelen volt átlépni. Csak állt ott, kikerekedett szemekkel, és hol az ágyat, hogy a küszöböt nézte. 

Ne légy ilyen gyenge, basszus - korholta magát, majd ökölbe szorította kezeit, és belépett.

Máskor elvetette magát az ágyon, amint belépett a szobába. Most azonban Matt asztalához sietett, ő is letette táskáját, és felült a tetejére. Matt a fiú felé fordult a székkel, és az asztalra könyökölt.

- Olyan csendes vagy - állapította meg James tekintetét keresve, de hiába. A másik fiú a padlóra szegezte kék szemeit.

- Te is tudod, hogy Audrey és Tristan miért találkozott - mondta James rekedtes hangon, majd megköszörülte torkát.

- Miattunk - bólintott Matt.

- Nem akarom őket belekeverni - mondta halkan. - És tudom, hogy ennyire sem kellett volna. Ha óvatosabb vagyok... Ha tényleg a feladatra koncentrálok, ez nem történik meg.

- James, ez nem csak a te hibád. Mindannyian hibáztunk - szólt kedvesen Matt.

- Mindannyian? Akkor mi a te hibád?

- Talán én hibáztam itt a legtöbbet - vont vállat Matt. - Kezdve azzal, hogy beleszerettem Dylan-be.

- Arról nem te tehetsz. Nem tudja az ember saját önszántából eldönteni, hogy kibe szeret bele.

Matt gyengéden elmosolyodott. - Akkor a te esetedben mégis miért a te hibád, hogy belém... - Nehéz és szokatlan volt kimondani. - Hogy belém szerettél.

- Akkor sem így kellett volna történnie - mondta keserűen James. - Mindegy. Meg fogom oldani a dolgokat. Ismét kézbe veszem az irányítást. - Matt-re nézett. Szemében az elszántság tüze égett. - Szombaton találkozok Lily-vel.

- Hiszen ez csodás! - Matt James combjára tette a kezét. Csak baráti gesztusnak szánta, és ezt mindketten tudták jól, ezért egyikük sem képzelt bele többet.

- Helyre hozom a dolgokat, majd meglátod. - James határozott volt, vonásain ugyanakkor a feszültség és bizonytalanság keveréke tükröződött. - Ma rájöttem valamire. Még mindig érzek valamit Lily iránt. És tudom, hogy te is ezért választod Dylant. Mert nem lehet csak úgy, egyik pillanatról a másikra kitörölni az érzéseidet. Már értem. És elfogadom.

Matt csodálattal hallgatta James-t. Ahogy a fiú belelendült mondandójába, arcán az egymást váltó érzések sokszínűségével és azzal a különös tűzzel a szemében, egyszerűen elvarázsolta az embert.

- Nagyon hálás vagyok neked mindenért, James - mondta őszintén Matt. - Ha te nem lennél, még mindig a takaróm alatt gubbasztanék a felesleges és értelmetlen önmarcangolásommal.

James leugrott az asztalról, és megállt Matt előtt. A másik fiú kíváncsian várta, mire készül James. Valahol mélyen számított rá, hogy azt fogja tenni, amit, mégis meglepetésként érte.

James puha ajkainak érintésébe teljesen beleborzongott. Nem volt sem követelőző, sem hosszú csók, inkább sürgető és lemondást sugalló.